Mátra alján, falu szélén...

2023\12\05

Karácsonyi kaktusz

A karácsonyi kaktuszom se bírta ki karácsonyig. Pár bimbó volt rajta csak, de azok szépen kinyíltak. 
Szegénykém már nem is tudom hányadszor él túl. Tavaly is elhalt egy pár ága és alig maradt pár kis ág, ami életben maradt, de mégis maradtak meg részei és még virágot is hoz. 
Nem teszem már ki többé, azt tapasztalom, hogy azt szeretik ezek a levélkaktuszok, ha egy helyben vannak hagyva. A verandán jó nekik, nyáron sincs túl nagy hőség, nem kapnak közvetlen napot sem. Nyugati és északi ablakai vannak a verandának, nyáron le van engedve a roló (bambusz), így szórt fényben vannak. Ilyenkor pedig a rolók már fel vannak húzva, viszonylag hűvös van (15 fok körül van, éjjel hűvösebb, de sose fagy) és világos. Ezt szeretik. 

kk_dscf7950.jpg

kk_dscf7952.jpg

Vettem a LIDL-ben szombaton egy újabbat is. Karácsonyinak árulták, de a levelei alapján nem karácsonyi kaktusz. Vagy ez is hálaadási lesz vagy húsvéti, majd meglátom a virágját. Fehéres színűek lesznek a virágai, ha ki tudja nyitni, mert ezek a kaktuszok nem szeretik a mozgatást, főleg, amikor tele vannak bimbóval. Szerintem le fogja dobálni, de majd meglátom. Hátha egy-két virágot azért sikerülne megtartania és kinyílnának. 

Kezdek beleszeretni ezekbe a kaktuszokba. Még szeretnék olyan nagy levélkaktuszt is, aminek nagy piros virágai vannak, bár nem tudom, hol teleltetném. 

kk_dscf7953.jpg

Virágok Karácsonyi kaktusz

2023\12\04

Vasárnap

Uhh, ma reggel -8 fok van kinn ma reggel (hétfőn).
Már vasárnap reggeltől elkezdett hűlni a levegő, napközben se nagyon ment 0 fölé. 
Így aztán a tervezett ablakpucolás nem úgy lett, ahogy szoktam, a belső táblákat inkább hagytam, hanem a függönyöket azért kimostam. A legbelső és a legkülső üveget mostam le, de így is foltos lett, mert fagyott kinn és az ablakmosó rögtön ráfagyott. Hát... ez van, de fel akartam rakni a karácsonyi tüskés gömböcöket és fel is raktam. 
Az egyik ablakon fehérek vannak, a másikon színesek. 

kk_img_20231203_142539.jpg

kk_img_20231203_142631.jpg

kk_img_20231203_142650.jpg

kk_img_20231203_142801.jpg

kk_img_20231203_142806.jpg

kk_img_20231203_142816.jpg

kk_img_20231203_142823.jpg

Egyébként szoktam ilyen felemás dolgokat csinálni. Általában inkább idő híján, és/vagy kedv híján... nem is tudom, ahogy öregszem, egyre kevésbé érdekel a takarítás. Elhagytam már a régi, bevett "szabályokat" (mert miért is kellett így vagy úgy csinálni?), szóval van, hogy még az ablakot is részletekben mosom le, mégse omlott még össze a világ egyszer sem.

Vannak, akik majd megszakadnak (főleg így ünnepek előtt), hogy minden meglegyen, amit a szokások kívánnak. Én már nagyon régen elhagytam ezeket, mert végül is kinek a szokásai? Az biztos, hogy nem az enyémek, a másokét pedig miért is kéne követnem? 
Szerintem érdemes megkérdőjelezni nagyon sok szokásunkat, sok olyan dolgot, amit tanítottak nekünk és ezért készpénznek vesszük, hogy tényleg úgy van-e, még azokat a dolgokat is, amikben annyira biztosak vagyunk (persze nem a 2*2-re gondolok, mielőtt valakinél beakadna a lemez). Az embereknek (nekem is) rengeteg hiedelmük van és a legtöbben sosem állnak meg és gondolkodnak el azon, hogy tényleg igazak-e ezek. Na, hová el nem tudok kalandozni egy (félig)ablakmosás kapcsán... :)

Hurkát és kolbász sütöttem, megkívántam és ennek legalább nincs olyan kibírhatatlan szaga. Nem tudom mi történt, de megint nem tudom megenni a húst. 
Szombatra pl. fasírtot terveztem, mert kívánnám, de a darálthús szagát nem bírtam elviselni. Végül rádobtam a hagymára, amit a fasírthoz sütöttem és lesütöttem rajta a húst és beraktam a fagyasztóba, majd jó lesz valami paradicsomos, bolognai vagy tejszínes akármilyen  tészta feltétnek, amikor már nem lesz bennem a szag emléke sem és ez az undorodás sem. 
Vannak ilyen időszakaim, amikor nem viselem el a húst. Egész életemben voltak ilyenek, hosszabbak-rövidebbek, de hagyom... valami oka biztos van. Volt már olyan is, amikor semmi húsos nem ment le a torkomon, a hurka se és semmi amiben húsféle volt. 
Egyszer biztos teljesen ki fog menni az étrendemből, valahogy mostanában egyre gyakrabban érzem, hogy nem kell. 
Pedig nem vagyok se vegetáriánus, a vegánok agymosottságától meg egyenesen kiver a frász, szóval nem elvek és meggyőződések mentén történik ez bennem, hanem valamit a szervezetem jelez. Én meg hallgatok rá. 

 

Tennivalók Karácsonyi tüskés gömböcök

2023\12\03

Szombati kertészkedés

Nem ironizálok, tényleg kinn voltam a kertben, az igaz, hogy túlzás kertészkedésnek hívni a dolgot. :))

Hetekkel ezelőtt kiástam a korai loncot, mert nem volt jó helyen és ugyancsak kivettem egy keleti életfát is, ami magról kelt, de hogy hogy nem, menet közben kb. 50 centisre cseperedett, de az se volt jó helyen. Azóta csórikáim csak úgy le voltak téve a földre, már -5 fokos fagy is érte őket, bár nem látom, hogy nagyon nagy bajuk esett volna. 
Az elkövetkezendő napokra viszont még -9-et is ígérnek, a helyük viszont nincs elkészítve. Még azt se tudom, hogy egyáltalán hová szeretném őket elültetni. 
Így aztán fogtam és beültettem mind a kettőt a régi emésztőgödörbe, amibe bele szoktam dobálni a kiszedett füvet, hadd komposztálódjon el. Tulajdonképpen komposztálóként van használva. 
Nagyon meg vagyok lepődve, hogy gyakorlatilag szinte teljesen talajjá alakult a beledobált gyom, még az idei is. Így a gyökerük valamelyest védve lesz, bár ha nagyon hideg lesz, akkor elfagyhat, de még az is lehet, hogy alulról a komposztálódás termel hőt nekik. Meglátom, hogy túlélik-e a megpróbáltatást. Ha nem se baj, a bokor nem túl különleges, a keleti életfákról pedig annyi magoncom kel, hogy lassan boltot nyithatok nekik. 

kk_img_20231202_110153.jpg

kk_img_20231202_110200.jpg

Herkules pedig hazaköltözött. Nyáron nem tudom, hogy merre lakik, de nem sokat volt benn az udvarban. Biztos nincs ott meleg hely, ahol egyébként tanyázik, mert akkor ott lenne. 
Itt 3 doboz is van kinn, de a legkevésbé téliesítettben tanyázik mostanában, nem értem miért. 
Ebben a dobozban is kőzetgyapot van az alján és a tetején is, de az oldala, hátulja nincs szigetelve. 
A másik két doboz vastagon szigetelt kívülről körbe hungarocellel, ráadásul dobozban doboz és köztük papír van az üres helyekbe tömve. Ugyanúgy kőzetgyapot az aljában, meg párna is és szőrikés takaró... és az egyik közülük be van téve a szénabálák közé, erre ebben kvázi nyári dobozban tölti az idejét. 
Holnap hideg lesz, jó lenne őt majd becsalni a pincébe, de nem sok reményt fűzök hozzá. Pedig szeretnék a Bársony Úrnak is jó helyet biztosítani, de nem bízik bennem ennyi év után sem. 

kk_img_20231202_111844.jpg

A ma reggelt viszont a veranda takarításával kezdtem, Elza telehányta a teret. Mentem ki etetni, a kintieknek is ott szoktam kitenni az ablakon a kaját, de valami furára léptem... még jó, hogy a radiátornak csak a szélét kapta el és nem bele, mert azt nem tudom, hogy takarítottam volna ki. 
De volt egy nagy rakás a cipőim mellett (ez is jó, hogy nem bele) és még lehányta a seprő-lapát kombót is. Mintha nem tudom hány napi kaja lett volna a gyomrában. 
Tény, hogy egy pár napja nagyon falt, de most majd egy kicsit diétázni fog a CicaNéni.  
Nem volt öröm feltakarítani, nem is ment csak darabokban, először a radiátor környékét, a többit meg leszórtam alommal, hogy felszívja a nedvességet, utána már csak söpörni kellett és felmosni, na meg a lapát-seprő mosás... még, jó, hogy nem ettem előtte, mert lehet, hogy én is a tetejére pakoltam volna a cuccost. Brrr! 

Herkules Tennivalók

süti beállítások módosítása