Most főleg csak virágok.
Ez a lila harangláb nem is tudom honnan lett, szerintem csak úgy jött a kertembe és alaposan el is szaporodott, mert az előkertben már van belőle vagy 7-8 tő, az igaz, hogy párat már én ültettem be a helyére, hogy ne annyira össze-vissza legyen, miközben üres helyek is…
Úgy döntöttem, hogy két datolyaszilvát szeretnék a kertbe, az egyik egy Vaniglia lesz, a másikat pedig elmentem és meg is vettem, az pedig egy Rojo Brillante. Azt olvastam, hogy a Tipo fajta a legnagyobb, de valaki meg, akinek van sok fája, azt mondta, hogy a Rojo Brillante a legnagyobb. Egyelőre…