Mátra alján, falu szélén...

2024\02\05

Ijedelem

Második napja olyan őrült, viharos szél fúj, hogy az valami eszméletlen. Még az utcai világítás is elment tegnap, remélem ma majd azért megjavítják. 

Tegnap délután apuval rohantam az ügyeletre, a felesége kétségbeesve hívott, hogy menjek, mert elvérzik. Az ütő is megállt bennem, de szerencsére nem volt olyan nagyon nagy a baj, mint ahogy látszott, de veszélyes volt és sokkal rosszabb is lehetett volna. Flex-el vágott valamit és rápattant a csuklójára a vágóél, de még a másik kezét is megsértette. 
Amikor hazaértünk, néztem őket, ahogy mentek befelé, átölelte őt a felesége és úgy kísérte be a kapun. Elkönnyeztem magam, ahogy mentek befelé a kapun, egymást átölelve. Két kis öreg, szó szerint kicsik. Apu is kicsi termetű, a párja meg még kisebb, de olyan jól egymásra találtak. :) 

Az ellátást illetően is nagyon rendben volt minden. Rögtön behívták aput, bekötözték a sebét, de az orvosra kicsit várni kellett, de nem vártunk többet 10 percnél rá sem.
Nagyon sokan szidják a vidéki ellátást, én magam pedig nem sokat találkoztam még vele. Anno, amikor Pestre költöztem, akkor megdöbbentő volt a különbség, Budapest javára. Persze most is volt érezhető különbség, elsősorban abban, ahogy szólnak az emberhez, de ennek ellenére azt kell mondjam, hogy rendben volt és még a doki is nagyon jóképű volt, mindez megspékelve valami egészen hihetetlenül jó orgánummal. Ebben az én korosztályomban már olyan ritka, amikor az ember azt mondja egy pasira, hogy: Ehhh, ez igen! :)))) 

A kertben gyakorlatilag még semmi nincs. Szombaton összeszedtem a magnólia lehullott leveleit a fa alól, mert ott jönnek majd a hóvirágok. Ősszel is összeszedtem egy csomó levelet, de aztán elmosta az eső az egész őszt és sok ott maradt. Még mindig van, de majd most már fokozatosan összegyűjtöm. Alig bújnak még a hóvirágok is, néztem a ház előtt is, de még ott sincs nyomuk se. 

kk_img_20240204_142744.jpg

Levettem a téli takarót a velencei kutyatejről is, nagyon szépen megvédte, túlélte a nagy fagyokat a növény. Nem áll szépen, egészen elhajlott, de majd összeszedi magát, amikor megjön a jó idő. 

kk_img_20240204_143807.jpg

Túlélte a telet a bambusz is, ez egy sövénybambusz, ami állítólag nem tarackol, de azért úgy döntöttem, hogy felveszem a szabad földből majd, nem kockáztatok vele. 

kk_img_20240204_143013.jpg

Ez pedig a Böbike este a paplanomon, minden este így alszik az ágy sarkában a lábamnál. :) 

kk_img_20240204_210743.jpg

 

 

Tennivalók

2024\02\01

Végre vége a januárnak

Eltelt végre a január, az igaz, hogy az utolsó napján még -8 fokot bírt produkálni, nagy-nagy dérrel, kicsit magasabban pedig az erdő is csupa zúzmara volt. 

kk_img_20240131_100142.jpg

Őszintén remélem, hogy a február már nem lesz ilyen hideg, bár 2021-ben volt még -17 fok is, olyan nappallal, amikor a -8 a napi maximum hőmérséklet volt, nem szeretném vissza. Emlékszem akkora jégcsapok csüngtek a tetőről, amiket utoljára gyerekkoromban láttam csak. Elza akkor költözött be a verandára, a CicaUrat pedig vastag pléddel takartam be. 
Ma reggel már nem volt fagy, 1 fok volt reggel. 

Nagyon várom a tavaszt, ami - persze - lehet egészen télies is, ahogy az utóbbi években szinte mindig, de mégis reménykedek egy olyan tavaszban, hogy lesz egy egyenletes felmelegedés és és minden és mindenki happy. Most annak is örülni tudok, hogy napokig sütött a nap és legalább csapadék nincs. 

Látszanak már a kertben a tavaszi hagymások kezdeményei, kis csúcsok dugják ki magukat a földből, pl. a jácintok is, hóvirágok, pár krókusz, de a zöme még most is nyugalomban van, ilyen nagy fagyokban nem igazán tudnak beindulni még, de majd eljön az ő idejük is.

A CicaÚr tegnap és ma rendesen evett, apróbbra vágtam neki a kaját és villával kicsit megnyomkodtam, de fokozatosan  vissza akarom őt vezetni a normális evésbe. Reggelire bepusztított 3 doboz kaját, de most vissza kell híznia és erősödnie. 

A kertben még mindig nincs túl sok mutogatni való, de a kövirózsám már szépen bepirosodott. 

kk_img_20240127_142947.jpg

A két Peppino-ból sajnos csak ez maradt meg, a másik elpusztult. Fogalmam sincs mi baja lett, egymás mellett voltak, ugyanúgy öntöztem, aztán egy locsolás után meghervadt és kimúlt. Kíváncsi vagyok, hogy ezen lesz-e termés az idén, nagyon szeretném megkóstolni. 

kk_img_20240129_122346.jpg

 

Tennivalók

2024\01\31

2024. JANUÁR

Írtam a Luca napi megfigyeléseket, de ahogy nézem január időjárását, köszönőviszonyban sincs a Luca napi észleléssel. 

Dec. 13-a: LUCA napja, egyben a Januárt jelképező hónap. 2 fok volt kinn reggel és szakadt az eső. Délelőtt is esett, dél körül állt el, borús maradt az idő, de nem fagyott. 4 fok volt délután. Estére nagy köd ereszkedett le, de nagyon halványan azért lehetett látni a távoli fényeket.  

***

1-je:  Esővel kezdődött az Újév reggele. 6 fok volt, nagyon borult. Egész délelőtt esett, aztán délutánra viharos szél kerekedett és kiderült az ég, még a nap is kisütött egy kis időre. Nem volt hideg. 

2-a:  0 fok volt kinn reggel.teljesen derült idő.

3-a:  6 fok volt kinn, borús idő. Napközben kicsit kisütött a nap is, délutánra elfelhősödött, de csapadék nem volt. 

4-e:  4 fok volt reggel, enyhén felhős idő, aztán kiderült az ég, de 10 óra körül viharos szél támadt és megint beborult az ég. 

5-e: 2 fok volt reggel, délelőtt sütött a nap, de száz ágra! Egész nap sütött a nap, szép idő volt. 

6-a:  5.5 fok volt reggel, nagyon borult, azt hittem ki se fog világosodni. Visszaesett a légnyomás is, 998 hPa. Esett az eső egész délelőtt. Nem volt sok eső, de esett. Délután viszont sok eső esett, egész délután zuhogott. 

7-e: 6 fok volt kinn, nagyon borús. Napközben is borús volt, de legalább nem esett. Du. 2-kor 5 fok volt kinn, a barométer nem igazán mozdult, pár egységet még csökkent is, 994 hPa volt. Késő délutánra már lehetett érezni a lehűlést. 

8-a: -0,5 fok van kinn, a barométer emelkedett, pontosan 1000 hPa-n áll. 

Ez a előrejelzés januárra ma reggel, meglátjuk mi lesz belőle, mert ma reggelre is hidegebbet ígértek. Ha mindig 4 fokkal melegebb lesz, akkor elégedett leszek.

9-e:  -2 fok volt reggel, egész éjjel és reggel is viharos szél fújt, nem sokat aludtam... Napközben napos idő volt, 1 fok volt a legmagasabb hőmérséklet. 

10-e:   -10 fok volt reggel, teljesen derült idő. Napközben sütött a nap, -1 fok volt a legmagasabb hőmérséklet. 

11-e:  -10 fok volt reggel, teljesen derült idő. 

12-e: - 5 fok volt reggel, napközben sütött a nap, szép idő volt, de napközbnen is csak 1 fok volt a legmagasabb hőmérséklet. Szeles napot ígértek, de nem volt szél, szerencsére. 

13-a: -6,4 fok volt kinn reggel, derült idő. Délelőtt beborult az ég, egész hófelhős lett, aztán felszakadozott és megint elfelhősödött. De. 11-kor 0 fok volt kinn, szóval melegebb nem lett. 

14-e: - 2,4 fok volt reggel. Borongós, hófelhős idő. 

15-e: - 2,5 fok volt reggel. Enyhén felhős idő volt napközben, néha kisütött a nap. 11 órakor 2 fok volt kinn. 

16-a: -1 fok volt kinn, borús idő, viharos szél fújt reggel. 3 fok volt napközben a legmelegebb, de nagyon cudar volt az idő a szél miatt. Hidegebbnek éreztem, mint a -10 fokban, érzésre eddig ez volt a leghidegebb nap a télen. Napközben pedig a nap is kisütött, de csak világított, meleget nem adott. 

17-e: - 7 fok volt reggel, derült idő, nagyon erős, hideg szél fújt, ez lett az idei tél eddigi legcudarabb napja. Már reggel 9 körül beborult az ég, de még mindig -1 fok volt. Fél 10 körül elkezdett esni a hó... picsábamá'! Délutánra, 4 óra után pedig elkezdett esni az eső. Nagyon be volt borulva, hideg is volt. 

18-a: 4,9 fok volt kinn reggel, nagyon borult, esett az eső és nagyon nehezen világosodott ki. Igaziból elég sötét maradt a borultság miatt. Már napközben is ködös volt, de estére hatalmas köd lett. 5 fok volt napközben a legmelegebb. A barométer a béka segge alatt volt: 987 hPa. 
Érdekes módon este 8-tól 9-re a köd eltűnt. 

19-e: 4n fok volt reggel, borús idő, zuhogott az eső reggel 7-kor. Délelőtt a hó szakadt, fehér lett a táj.  Délutánra abbahagyta, kicsit felszakadozott és elkezdett hűlni az idő.

20-a: -6 fok volt kinn, derült idő. A barométer 1015 hPa-ra mászott fel, a táj fehér, megmaradt a tegnapi hó. 

 21-e: -7 fok volt kinn reggel, derült idő. Napközben sütött a nap, de hideg volt. 2 fok volt a legmelegebb, de az árnyékos helyeken fagyos maradt. 

22-e: -4 fok volt reggel, kicsit ködös. Borús reggel volt, északon egész komoly felhőkkel. Napközben is hideg volt, du. 2-kor is csak 0 fok volt. 

23-a: -1 fok volt reggel, éjjel egy kis dara esett. Napközben borongós volt, de délután rövid időre kisütött a napi is. A barométer 1012 hPa-ra emelkedett.. 

24-e:  -2 fok reggel. A barométer 1015 hPa, borult. Reggel ónos eső esett, dara vegyesen hóval, de nem esett  sokáig, hanem eső esett, de az majdnem egész nap. Gyengén, délután volt, hogy kicsit erősebben is, de esett. csupa víz megint minden, csúszik az egész kert. 

25-e: 6 fok volt kinn reggel, nagyon erős szél fújt, de derült volt az idő, mert fenn volt a hatalmas telihold. Napközben hol borús, hol napos volt az idő, de legalább nem esett semmi. Meleg volt, tavaszias idő. 

26-a: 0 fok volt reggel, teljes teliholddal derült idő. napközben sütött a nap, 8 fok volt, estére meg zuhogott az eső.

27-e: 2 fok volt reggel, derült. Napközben sütött a nap, néha felhőátvonulás volt és viharos szél fújt. 

28-a: -2,7 fok volt reggel, derült égbolt. Nagyon szép napos, tavaszias idő volt, teljesen kék égbolt. 

29-e: -6 fok volt kinn reggel, derült égbolt. Nagyon szép napos, tavaszias idő volt, teljesen kék égbolt, de hűvös volt. 

30-a:  -6 fok volt kinn reggel, derült égbolt. Sütött a nap egész nap, de hideg volt, du. 2-kor 5 fok volt kinn. 

31-e:  -7,6 fok volt kinn reggel, teljesen derült idő. csupa dér volt minden és magasabban zúzmarás volt az erdő. 
Napközben már nem volt olyan szép napsütés. Fokozatosan elfátyolosodott, délutánra el is borult, de legalább megenyhült az idő, bár 5 foknál így sem volt melegebb és hál'Istennek nem esett. 

Időjárás Tennivalók

süti beállítások módosítása