Datolyaszilva ültetés

Úgy döntöttem, hogy két datolyaszilvát szeretnék a kertbe, az egyik egy Vaniglia lesz, a másikat pedig elmentem és meg is vettem, az pedig egy Rojo Brillante. 
Azt olvastam, hogy a Tipo fajta a legnagyobb, de valaki meg, akinek van sok fája, azt mondta, hogy a Rojo Brillante a legnagyobb. 
Egyelőre nekem ez a két fajta tetszett, az egyik (Rojo Brillante) már földben is van. 

kk_img_20241024_124647.jpg

Kiástam neki egy jó nagy gödröt, tettem bele bőven érett marhatrágyát, jól beöntöztem és beletettem a kis fát. Majd karókat kell még levinnem mellé, amik köré tudom majd tekerni a téli védelmét, amikor már szükséges lesz. A tövére egyelőre visszaterítettem a geotextilt, az is védi és melegíti is, mert felmelegszik a fekete a napon. 

Kiástam a gödröt a szecsuáni borsfának is, de a másik datolyaszilváét még nem. 

Nem is tudom egyébként hogy hányadik ősszel szarakodtam már, hogy milyen gyümölcsfát vegyek, mert jó lenne alma, vagy szilva, de olyan tanácstalan voltam. Most viszont ahogy kitaláltam, rögtön meg is vettem, ebből tudom, hogy ezt akarom... csak a tél el ne vigye ezt is. 
És végül is idő kell, amíg elkezd teremni és én se leszek fiatalabb, még enni szeretnék róla. 

Hazafelé jövet a vásárlásból, szedtem magokat is egy hatalmas oregoni hamisciprusról, amit tavasszal néztem ki, majd behozom és szépen kiszedegetem a magokat a tokokból és egy sorba kinn el is vetek belőle, mert szerintem kell neki a hideghatás. Valószínűleg ugyanúgy viselkedhet magról, mint a keleti életfa. Nálam rengeteg van és nagyon sok magonc is kikel belőle, remélem ez is úgy lesz. 

Ültettem ki tegnap pár új krizantémot is, amiket már mutattam, de eddig cserépben voltak. Kicsik, ha megmaradnak, akkor jövőre biztos nagyobbak lesznek. Tettem alájuk perlitet, hogy lazítsa a talajt és elvigye a vizet, legalább ne rohadjanak ki. 

kk_img_20241024_143225.jpg

kk_img_20241024_143231.jpg

kk_img_20241024_143239.jpg

Az idén elég sokat vettem a kipusztultak helyett: egy bordót, egy fehéret, egy sárgát, rózsaszínt, rozsdaszínűt (képen fenn), egy másik fajta rózsaszínt (képen fenn) és Mindenszentekre egy nagyon hófehéret. Nagy virágút, de szerintem az nem lesz áttelelős, illetve ott van a Splash is, ami egy cserép, de 3 különböző színű. Ez összesen 10 féle... és még kaptam is egy csodaszép margaréta szerű pirosat, annak még keresem a helyet a kertben. 
Sajnos egyikről se tudom, hogy áttelelős-e, így megint lutri lesz összes.

A Nyenyerüs teljesen elfoglalta lenn az egyik szénás kuckót, minden részében alszik, nagyon örülök neki!

kk_img_20241024_120236.jpg

kk_img_20241024_124600.jpg

 Van ennek az ólnak egy harmadik része is, abba is fogok levinni szénát, hadd találjanak helyet a kóborok is. A másik szélsőben Herkulót láttam, de a MókaKépű is - akit innentől kezdve most már Marcinak fogok hívni - itt tanyázik az udvarban, hadd legyen hely neki is. Meglátjuk elfoglalja-e, de legyen lehetősége neki is elbújni a hideg elől. A téliesített dobozok is kinn vannak a fedett helyen és látom, hogy azokat is használják.  
Herkulónak megvan a benti doboza, de amíg nincs nagyon hideg, jobb, ha kinn marad. Ő mindig is kinti cica volt, nem igazán akarom beszoktatni. 

Tegnap vacsira bevettem egy póréhagymát is. Nagyon szép, nagy lett és finom is. Jövőre többet fogok ültetni belőle. Már csak egy van kinn a kertben sajnos. 

kk_img_20241024_154707.jpg

És mivel tegnap nagy lett az aktivitás gomba ügyben - köszönöm a segítséget! - beteszek két képet egy gombáról, ami itt nő a kertemben elég nagy csoportban, de még a púpliliom tövében is van belőle bőven. 
Ha a képről azonosítható, akkor kérlek, írjátok meg ezt is, hogy micsoda. 
Én valamelyik tuskógombának nézem (gyűrűs vagy gumós... másik???). 

kk_img_20241024_140621.jpg

kk_img_20241024_140637.jpg