Olyan érzésem van, hogy az idén korán érkezik az ősz, mert az őszi virágok nagyon előre vannak haladva. Az őszi virágzású varjúhájak már mind bimbóban vannak és majd szétcsattannak, szerintem sokkal hamarabb ki fognak nyílni. 

Virágzik a mályva cserje is, pedig az csak augusztusban szokott. 
A kínai szellőrózsa is tele van bimbóval, az is csak augusztusban szokta megkezdeni, hasonló módon már kéklik a tarackoló kékgyökér is. Még az augusztus se kezdődött el és már csupa bimbó minden, aminek majd csak szeptemberben kéne virágoznia. Lehet, hogy nem is véletlenül van olyan nyártemető érzésem? 

Arra ébredtem kora reggel, hogy marha nagy macska csetepaté van kinn, illetve csak gondoltam, hogy ilyen borzalmas hangokkal csakis a macsekok lehetnek és jól gondoltam.
Meg is állt bennem az ütő, mert a Böbe kinn volt az éjjel (mostanában sokszor benn alszik, ezért szokatlan, ha nincs itthon), nem találtam őt az este és nem is jött, hiába szólítgattam. 
Kimentem reggel 5 után, miután hallottam a hangokat, de előtte amikor a redőnyt húztam fel, akkor láttam, hogy a nagy, szürkés-fehér, ösztövér, idegen cica megy el, ki a völgy felé. 
Kimentem és marha nagy bűz volt a kapubejáróban, valaki alaposan odapisilt, de nemcsak pisiszag, hanem az a jellegzetes állati félelemszaggal volt tele a kapubejáró és egy rakás kiszaggatott szőrrel. És ott volt a MosogatóCica is és a MókaKépű is (újabban Zoknis a neve). 
Frászt kaptam, mert Böbike szokott ott elbújni a kis ültetőasztalom alatt, de a Böbe  nem volt sehol. 
Megkönnyebbültem, mert ha őt bántották, akkor legalább el tudott szaladni... de szerencsére nem ez volt. Böbe egy darabig még nem jött elő, én szét rettegtem magam, hogy mi van, de végül arra jutottam, hogy azt az idegen kandúrt téphették meg, amelyiket elügetni láttam, mert se a Mosogatón, se a Zoknison nincs se seb, se tépésnyom. 
Böbe is egyben előkerült, rajta viszont van egy seb, amit már nagyon furcsállok, mert harmadszor van ott ez a seb. Ugyanott, ugyanolyan kör alakú. Ugyanott sérülne meg mindig? Mintha szög vagy drót nyoma lenne, lehet, hogy valamelyik útvonalukon van ez a dolog és amikor rohan akkor megsérti a bőrét? Nem tudom, de nem rossz kedvű a Böbe, láthatóan nincs baja, csak rettentően éber. 
Szerintem ez a hajnali csetepaté macskai léptékkel is nagy lehetett, mert Elza se mert lejönni egy darabig hátul a tetőről, márpedig Elza nem egy félős típus, ő nagyon rutinos, Elzának tekintélye van és nem is különösebben érzékeny lélek.  Ő egy nagy túlélő cica. 
Egyedül Herkulest nem érintette a dolog, ő mostanában valahol máshol alszik és csak úgy körbejárt ma reggel, mint valami érdeklődő öregúr. Azért gondolom, hogy a Böbe se volt résztvevő, mert nagyon nagy érdeklődéssel szaglászott (abban a bűzben), amikor előkerült. 
Szóval zajlik az élet a macskatársadalomban, méghozzá elég hangosan. Rémállatok... 

Böbike így alszik a fotelben, mostanában itt tanyázik:

***

A kertben viszont minden egyre szebben növekszik. Beindulnak végre a paprikák is lassan, úgy tűnik, hogy a július vége az az időszak, amikorra tényleg elkezdenek teremni. Tavaly is így volt. 

A szilva valami nagyon egyszerű, régi fajta, apró szemű is, de dugig vannak vele a fák. Azt persze nem tudom, hogy majd tudok-e szedni belőle valamennyit vagy majd a monília elviszi két nap alatt, de jó lenne legalább pár üveg lekvárt csinálni és pár dobozzal eltenni a fagyasztóba, mert télen szeretem ezeket előszedni. Rengeteg van, már egy ág is letört alattuk, sajnos nincs annyi támaszom, amennyi ága van a szilvafának. 

Szőlő is lesz bőven, szerintem ősszel szőlőn fogok élni és ha lesz némi időm, akkor majd csinálok pekmezt belőle. 

Tegnap is leszedtem az uborkát, lett újabb 3 üveggel a kicsikből savanyú uborka, a többit majd elteszem a fagyasztóba, uborkasalátának. Szeretem télen, nem szoktam olyan vékonyra szelni, mint hagyományosan, hanem vastagabb szeleteket szoktam vágni vagy vékonyabb hasábokra. Utóbbit joghurttal szeretem, tzatzikinak és akkor télen is a saját ubimat eszem, nem a vegyszeres boltit. 
Éssss! Van karalábém! Az utóbbi két évben egyszerűen nem akart megteremni, illetve akart volna, de a földibolhák tavaly felzabálták, tavalyelőtt pedig egyszerűen nem nőtt meg. 
Főztem belőle levest. 
Már paradicsomok is akadnak, de a fekete nem jó még, csak kipróbálandó levettem egyet, de kemény még és se íze, se bűze, nem is tudom milyen lesz. 

Újabb 4 padlizsánt is le tudtam venni. Ezekből is padlizsánkrém lesz, mert nagyon szeretem.
Olyan jó ilyenkor hörcsögözni és mindent berakni, aztán télen semmi nem kell venni, mert mindenem van, amit szeretek. 

Tegnap már nem voltam olyan nagy vigéc a kertben a szombati hajtás után. Kinn voltam, de meleg is volt és könnyebben el is fáradtam. 
Ennek ellenére megcsináltam pár dolgot. Pl. hogy ne kelljen kiszedni az összes kúpvirágot, megtámasztottam párat, amik még kiegyenesíthetők voltak, különben annyira lekopárosodott volna a kertnek az a része és még csak július van. 

Kiszedtem a füvet (megint) a tamariska körül is. Nagyon megváltozott a tamariska, pár ága egészen lehajlik a földre és rengeteg új hajtás tör felfelé, nagyon nagyot nőtt. Azt hiszem mégiscsak be lehet ültetni alá az árnyékliliomokat. 

Ilyen dzsuvás volt...

... és ilyen lett. A kiszedett füvet a kerítés tövébe raktam, mindig oda szoktam tenni jó vastagon, hogy megakadályozza a kintről befelé igyekvő gyomokat. Többi-kevésbé ez sikerül is. 

Mellette kinyílt a Hellenium is, hatalmasra nőtt.

Azon gondolkodtam, hogy kiveszem a korallberkenyét onnan ahol eddig volt, de inkább a bársonyos kakukkszegfűt szedem ki onnan, amúgy se szántam arra részre annyit, amennyi lett. 
Oda képzeltem el a korallberkenyét és szeretném, ha ott is maradna, de az idén úgy benőtte a susnyás, hogy csoda, hogy él... ami azt illeti épp, hogy él szegény cserje. 

Megint daraboltam egy csomót, a tegnap kiszedett kúpvirágokat és elkezdtem visszavágni a macskamentát is, az nem lesz kevés meló. Egyrészt hatalmasra nőtt, másrészt rengeteg. A macsekok már szaglászódtak is, amikor daraboltam, de be kell valljam, sokkal nagyobb érdeklődésre számítottam. Az hittem őrjöngés lesz és műsor, de semmi ilyesmi nem volt.

Kiszedtem a fokhagymát is, mert már teljesen leszáradt a szára, a kép nem adja vissza, de nagyon szép nagyok. Soha nem voltak még ekkora fokhagymáim. Betettem őket a szárazra egy papírdobozba, hadd szikkadjanak ki, aztán majd szépen megtisztítom és ősszel mehetnek a pincébe. 

Itt a kitisztított ösvényem is, végre látszik valami struktúra. 

Kicsit túlültettem a cserjéket a régi emésztőgödör körül is, mert annyira megnőttek, hogy elveszett az ösvény... ki kell majd ősszel ásnom őket és átültetni máshová. 
Egyébként nem is tudom... de elégedetlen vagyok a kerttel, nem tudom milyennek kéne lennie, de nem olyan és valamiképpen nemcsak a kert, de semmi sem "olyan"... de milyen is? 

Mióta anyu meghalt, azóta valami nagyon megváltozott bennem. Addig is itt ólálkodott a halál, és most is itt ólálkodik, mert apu is idős és anyu férje is idős, mindketten a 85. évükben vannak, de amióta anyu elment, azóta nagyon másképp nézek az életre. Másképp nézek az időre. 
Olyan bármit is minek szemlélettel, mert úgy is kevés már az én időm is és akkor minek bármit is? Elkezdtem nem élni az életet, nem tervezni, csak úgy agyonütöm az időt, mert mindent átszőtt ez a érzés. Nem szerezni, nem megcsináltatni dolgokat, mert minek? Valami egészen borzasztó hiábavalóság uralkodott el rajtam és ebből már a kert sem tud igazán kirángatni, meg magamat se tudom a hajamnál fogva sem. 
Nem jó irány ez így tudom és azt is tudom, hogy lehetne ezt másképp is, mert úgy is nézhetnék a dolgokra, hogy miért is ne?
Végül is, amíg itt kell lenni ezen a világon, addig érezzem jól magam és különben se lesz zseb a koporsómon, szóval miért is ne bármit? 
De nem így érzem, hanem ezt a rettenetes hiábavalóságot érzem, az egésznek az értelmetlenségét. Azt, hogy majd mindent itt kell hagyni, hogy amikor az ember ott áll az útjának az utolsó mérföldkövénél, akkor mennyire nem érdekli már ez az egész cirkusz és hűhó, ami itt van, hogy mennyire jelentőségét veszíti minden. 
Zavarnak a tárgyak, ez a sok csetresz, amit az ember összegyűjt... és nincs bakancslistám se, mert az is minek... 
Nem tudom hová forrja majd ki magát ez bennem, de ez most így nem jó. Csak hát még nem haltam meg, nem én haltam meg... valamiképpen mégis úgy érzem, mintha valami nagyon elveszett volna belőlem.