Tegnap már nem voltam olyan nagy vigéc a kertben a szombati hajtás után. Kinn voltam, de meleg is volt és könnyebben el is fáradtam. 
Ennek ellenére megcsináltam pár dolgot. Pl. hogy ne kelljen kiszedni az összes kúpvirágot, megtámasztottam párat, amik még kiegyenesíthetők voltak, különben annyira lekopárosodott volna a kertnek az a része és még csak július van. 

Kiszedtem a füvet (megint) a tamariska körül is. Nagyon megváltozott a tamariska, pár ága egészen lehajlik a földre és rengeteg új hajtás tör felfelé, nagyon nagyot nőtt. Azt hiszem mégiscsak be lehet ültetni alá az árnyékliliomokat. 

Ilyen dzsuvás volt...

... és ilyen lett. A kiszedett füvet a kerítés tövébe raktam, mindig oda szoktam tenni jó vastagon, hogy megakadályozza a kintről befelé igyekvő gyomokat. Többi-kevésbé ez sikerül is. 

Mellette kinyílt a Hellenium is, hatalmasra nőtt.

Azon gondolkodtam, hogy kiveszem a korallberkenyét onnan ahol eddig volt, de inkább a bársonyos kakukkszegfűt szedem ki onnan, amúgy se szántam arra részre annyit, amennyi lett. 
Oda képzeltem el a korallberkenyét és szeretném, ha ott is maradna, de az idén úgy benőtte a susnyás, hogy csoda, hogy él... ami azt illeti épp, hogy él szegény cserje. 

Megint daraboltam egy csomót, a tegnap kiszedett kúpvirágokat és elkezdtem visszavágni a macskamentát is, az nem lesz kevés meló. Egyrészt hatalmasra nőtt, másrészt rengeteg. A macsekok már szaglászódtak is, amikor daraboltam, de be kell valljam, sokkal nagyobb érdeklődésre számítottam. Az hittem őrjöngés lesz és műsor, de semmi ilyesmi nem volt.

Kiszedtem a fokhagymát is, mert már teljesen leszáradt a szára, a kép nem adja vissza, de nagyon szép nagyok. Soha nem voltak még ekkora fokhagymáim. Betettem őket a szárazra egy papírdobozba, hadd szikkadjanak ki, aztán majd szépen megtisztítom és ősszel mehetnek a pincébe. 

Itt a kitisztított ösvényem is, végre látszik valami struktúra. 

Kicsit túlültettem a cserjéket a régi emésztőgödör körül is, mert annyira megnőttek, hogy elveszett az ösvény... ki kell majd ősszel ásnom őket és átültetni máshová. 
Egyébként nem is tudom... de elégedetlen vagyok a kerttel, nem tudom milyennek kéne lennie, de nem olyan és valamiképpen nemcsak a kert, de semmi sem "olyan"... de milyen is? 

Mióta anyu meghalt, azóta valami nagyon megváltozott bennem. Addig is itt ólálkodott a halál, és most is itt ólálkodik, mert apu is idős és anyu férje is idős, mindketten a 85. évükben vannak, de amióta anyu elment, azóta nagyon másképp nézek az életre. Másképp nézek az időre. 
Olyan bármit is minek szemlélettel, mert úgy is kevés már az én időm is és akkor minek bármit is? Elkezdtem nem élni az életet, nem tervezni, csak úgy agyonütöm az időt, mert mindent átszőtt ez a érzés. Nem szerezni, nem megcsináltatni dolgokat, mert minek? Valami egészen borzasztó hiábavalóság uralkodott el rajtam és ebből már a kert sem tud igazán kirángatni, meg magamat se tudom a hajamnál fogva sem. 
Nem jó irány ez így tudom és azt is tudom, hogy lehetne ezt másképp is, mert úgy is nézhetnék a dolgokra, hogy miért is ne?
Végül is, amíg itt kell lenni ezen a világon, addig érezzem jól magam és különben se lesz zseb a koporsómon, szóval miért is ne bármit? 
De nem így érzem, hanem ezt a rettenetes hiábavalóságot érzem, az egésznek az értelmetlenségét. Azt, hogy majd mindent itt kell hagyni, hogy amikor az ember ott áll az útjának az utolsó mérföldkövénél, akkor mennyire nem érdekli már ez az egész cirkusz és hűhó, ami itt van, hogy mennyire jelentőségét veszíti minden. 
Zavarnak a tárgyak, ez a sok csetresz, amit az ember összegyűjt... és nincs bakancslistám se, mert az is minek... 
Nem tudom hová forrja majd ki magát ez bennem, de ez most így nem jó. Csak hát még nem haltam meg, nem én haltam meg... valamiképpen mégis úgy érzem, mintha valami nagyon elveszett volna belőlem.