Mátra alján, falu szélén...

2020\07\26

Borsikafű

Más nevén csombor, vagy borsfű és még kb. ezerféleképpen hívják, de azt hiszem ezek a legelterjedtebb elnevezései.  

Tavaly nem kelt ki, ezért az idén aggódtam kicsit miatta, de most szépek lettek. Az előző kertemben saját magát vetette, mindig hagytam magba menni és a nyáron-ősszel a növényem beérett és szétszórt magjaiból aztán a leghidegebb tél után is kikelt a borsikafű.

Tehát egyéves növény. A kertben úgy szoktam ültetni, hogy ágyások szélébe szórom a magot, a következő évben pedig ott lesz borsikám, ahol éppen kikelt. 

Nagyon szeretem a konyhában, szinte mindenbe használom, zöldséglevesekbe, pörköltbe, sültekre és töltöttkáposztába is. 

Azt olvastam róla, hogy igen régen ismerik és használják, már a XVI. szádadbéli füvészkönyek is megemlítik a borsikát. Az erdélyi konyha közkedvelt fűszere.

Enyhén bors ízű, ezért aki érzékeny a borsra, az helyettesítheti ezzel a növénnyel. 

A virágzás kezdetén a legmagasabb a hatóanyagtartalma, ezért érdemes virágzáskor gyűjteni és szárítani. 

Ugyanúgy,mint a bazsalikomot, a borsikát is lehet vágni, új hajtásokat fog hozni, ezért többször is szedhető. 

20200715_072850_k.jpg

 

 

Csombor Fűszernövények Borsikafű Veteményes

2020\07\25

Jakab napja

Azt mondja a fáma, hogy Jakab napja általában nagy viharokat, pusztítást és dúlást okoz. 

Ez az idén be is jött, hiszen olvashattuk, mennyi eső esett, mekkora áradások és pusztítások voltak, a Dunántúlon falvak záródtak el, mert hidak omlottak le, meggyengült egy tó gátja és ki kellett telepíteni családokat. Itt nálunk nem volt ekkora pusztítás. Esett az eső, nem sok, de egész délelőtt szemetelt és délután is esett valamennyi. 

Szerencsére azért kaszálni tudtam a belső kertben, a szőlő között is, mert már szégyenletesen nagy volt a fű. 

A fáma azt is mondja, hogy Jakab napjának időjárása mutatja, hogy mennyi hó lesz a következő télen.

"Jakab napján virágzik a hó". A délelőtti felhőmennyiség arra utal, hogy mennyi hó fog esni a karácsony előtti időszakban, a délutáni pedig azt mutatja, hogy mennyi hó lesz a karácsony utáni időszakban. Ha igaz ez a népi megfigyelés, akkor lesz hó az elkövetkező télen bőven. 

A székelyek megfigyelése szerint viszont, ha sok a felhő, akkor jó idő lesz a télen, ha fényes az idő, akkor nagy hidegek lesznek. Nos, fényes idő nem volt, az biztos. 

Jakab napja egyébként  Idősebb Szent Jakabhoz kapcsolódik, aki Jézus első tanítványai között volt. Jakabot Heródes Agrippa király gyilkoltatta meg, azonban a különböző keresztény hagyományok a halálát másképp tartják számon.

Szent Jakab Spanyolország fő  védőszentje, hozzá köthető a Szent Jakab zarándokút az El Camino is, aminek a célja elérni Szent Jakab sírját Santiago de Compostelában.

Ő a védőszentje minden zarándokoknak, kereskedőknek, a gyógyszerészeknek és a Wikipédia szerint a szatócsoké is.

 

Időjárás Tennivalók Jakab napja

2020\07\24

Kínai szegfű

Nem voltam oda ezért a növényért, tavaly el se ültettem a magvait. Aztán idén a nagy palánta ültetési lázban (tényleg ez már kész szenvedély, vagy mánia, nem is tudom, de tavasszal mindig kitör rajtam) ültettem belőle palántának valót és nagyon szépen ki is keltek. A fagyok elmúltával ültettem ki a végleges helyére. Kívánt némi öntözést, mert rettenetesen száraz volt a tavasz, de ha normál esők lett volna, akkor nem kellett volna öntözni.

Egy darabig elég csenevészek voltak nehezen indultak meg a kiültetés után, aztán egyszercsak beindultak és a bimbókat is elkezdték ontani. 

Ez a kínai szegfű bordó, szinte már majdnem fekete és fehér cirmos. Sokkal szebb virág lett, mint amire számítottam és nagyon bőven virágzik. A háttérben a rebarbara hatalmasra nőtt levelei vannak.

20200722_124635_k.jpg

A csomagolásán egynyári növénynek van írva, viszont rákerestem a neten és a kínai szegfű évelő... szóval ez vagy másfajta, vagy valamelyik információ téves, esetleg a hazájában évelő, de a mi éghajlatunkon nem telel át. Tudnék örülni annak, ha a leírások pontosabbak lennének. 

Azt hiszem, hogy a tél fogja eldönteni a kérdést, betakarom majd és ha tavasszal kihajt, akkor évelő volt... mindenesetre hagyok pár virágot maggá érni rajta, hogyha mégis elpusztulna télen, akkor is legyen jövőre ilyen virágom, mert tetszik... megtartom. 

Virágok Kínai szegfű Dianthus chinensis var heddewigii

süti beállítások módosítása