Mátra alján, falu szélén...

2020\11\12

Téli pihenő. Téli pihenő?

Lassan elfogynak a mindennapi bejegyzések, pihenőre vált a természet  és vele együtt a kert is. Egy kicsit lehet, hogy pihenőre váltok én is. Majd meglátom mennyire lesz témám, kedvem írni. 

Persze télen is vannak gyönyörűségek, hó, zúzmara, madáretetés... de napi témának ez kevés. Lesz pár hónap tervezgetés, amiről majd lehet, hogy írok is, de picit el akarom engedni a teendőket és a listákat. A kihúzgálást, hogy mit csináltam meg és mit nem. El akarom vetni magam kicsit a fotelben, leülni a TV elé, élvezni a meleg szobát és pihenni. Lustizni. Úgy tűnik a téli visszahúzódás nálam is megkezdődött, hogy aztán meddig tart, az majd kiderül. 

Persze vannak terveim, pl. köveket akarok még gyűjteni a sziklakerthez, mert már most látszik, hogy túl pici és nekem túl sok tervem van az ültetéshez. vehetnék is, de akkor muszájmelóvá változna az egész projekt, azt meg nem akarom. Mert akkor idehoznának egy kocsi követ, amitől nem férnék és azonnal építeni kellene, ha pedig hozok pár övet és berakom, akkor elkezd alakulni. Az ilyen módon épített dolgok nekem jobban bejönnek, jobb ötleteket hoznak, mert szinte maguktól épülnek, alakulnak. Odakívánkoznak, ahová nem jutott és akkor az ember megy és szerez még hozzávalókat. És a növények is alakítják, ahogy jönnek, ahogy találok olyanokat, amikre vágyom, úgy épül az egész. Alakítja, elkéri a kertben a saját helyét. Így szeretem, nem a műkertet, de ezt már többször is írtam. 

2020\11\11

A kinnmaradók

Már tettem ki képeket róluk, de most már lassan megyünk a november közepe felé és még most is kinn vannak, sőt, kinn is maradnak. 

A fodros kel és a toszkán fekete tépőkel. Még nem eszem őket, majd akkor, amikor már csak a boltban tudnék venni frisset, akkor fog jólesni, tavaly is így volt. Addig hadd nőjenek még, mert ilyenkor is nő ám, hiába van hideg. Most már nincsenek kártevők, amik felzabálnák a leveleiket és egyre szebbek. Nyáron nagyon gyatrák voltak, de nem szabad se agyonpermetezni őket, se kidobni, mert a hűvös idővel mindig gatyába szoktak rázódni. 

 

kk_img_20201107_155835.jpg

kk_img_20201107_155859.jpg

Veteményes Fodros tépőkel Toszkán fekete tépőkel

2020\11\10

Féreghajtó a cicáknak

Ma megtörtént a féreghajtó elnyammogása. Herkulesnek ma beadtam sajtban egy egész szemet, Elza pedig tegnap kapott egy felet, pontosabban egy picit kiköpött, azt ma reggel etettem meg vele. 

Macska 4 kilónként kell egy egész szem, és szerintem Herkuló van 4 kiló, de Elza nincs annyi. Eddig még nem kaptak, de el kellett nyernem a bizalmukat annyira, hogy külön falatokat  fogadjanak el tőlem és hogy eltűrjék, hogy ott maradok a közelükben, amikor esznek. Látni akartam, hogy van-e kiköpött gyógyszer, de szerencsére nem volt. 

Elzánál sikerült elérnem, hogy úgy tekintsen a sajtra, mint különleges, csodálatos falatra, amiért rajong. A jó érzését megerősítettem még némi jutifalattal is, így ez marad az emlékeiben. Tudom, hogy a cicák nem ehetnek sajtot és nem is adok nekik túl sokat. Viszont nagy sajtrajongók, ez kétségételen, ezért, mint különleges csemegét szerepeltetem az étrendjükben, ritkán és ezzel bemegy a gyógyszer is. Elzánál és Böbébél. 

Herkulest azonban nem olyan könnyű átverni. Most megette, de szerintem csak azért, mert ma reggel otthagyta a reggelijét és várta az újat, ergo eléggé éhes volt.  Amikor elfogyott a gyógyszer, neki is adtam sajtfalatot, hogy a jó íze maradjon meg a cicában, de azt már nem ette meg. Sosem láttam még Herkulesen ilyen szemrehányó tekintetet, rájött... hú, hát azt a macskaarcot látni kellett volna. Ráadásul nem kapott másik reggelit, így aztán elvonult. 

Eddig ő volt az, aki olyan szépen szorgalmasan megevett mindent, amit kapott. Herkules volt a konyhamalac, amit a többiek meghagytak (mert kell ám kísérletezni ezekkel a cicakajákkal, hogy melyiket szeretik - csak cicakaját kapnak, néha sajtot, vagy csirkemellsonkát) azt ő megette, mert mindegyiket szerette. Aztán mostanában ez megváltozott, Herkules elkezdett válogatni. Amit tegnap megevett az ma már nem kell. Igyekszem őket változatosan etetni, de amikor felnyitok egy 40 dekás konzervet és nem fogy el aznap, akkor másnap azzal nyitunk. 

Szóval Herkulesnek nem volt jó reggele, gyógyszert kapott, nem ízlett a reggeli, pedig nedves és száraz is ki van nekik téve, de Herkuló a szárazat nem nagyon eszegeti. Fogadok, hogy egy óra múlva megint lesz és néz be az ablakon az öregfiú és akkor nem fogom megállni, hogy ne adjak neki valami mást. :)))

süti beállítások módosítása