Mátra alján, falu szélén...

2021\01\16

Kutyahideg, de a cicák fáznak

Nem tudom hogy segíthetnék a két nomád cicámon ebben a hidegben, mert reggelre nagyon fáztak. Pedig építettem nekik bélelt cicaházat még ősszel, ami fedett helyen van és belül is tele van szalmával. Sajnos csak az egyiket használják, a másikba nem tudom miért nem megy bele egyikük sem. Ma átettem megint új helyre, háta így belebújik valamelyikük, de nem... Most Elza fekszik a "jó" cicaházban, a tetejére még levittem neki egy nagy vastag takarót, hogy szigeteljen, alatta meg egy nagy darab kőzetgyapot van, ami a veranda tetejének a szigeteléséből maradt meg. És duplafalú is, körbe és alul és felül is, hungarocellel és vastag papírral van kitömve. Tulajdonképpen két nagy doboz egymásban. 

A másik is tök ugyanilyen és abba bele nem mennének. Délután még csináltam másik helyet is, van egy nagy pajta az udvarba, abban jó meleg van, apu annak idején  kecskéket tartott benne. Eddig zárva volt, de most kivittem egy nagy zsák szalmát és beletettem a jászolba, hátha betalálnak oda a cicák a hideg elől. Legalább Herkules, mert mos, hogy Elza foglalta el a télikuckót, nem tudom, hogy ő hol éjszakázik, bár ahogy néztem sokkal jobban bírja, mint Elza. Lehet, hogy jobb helyet talált. 

Próbáltam Elzát behívni a verandára, hogy legalább amíg eszik melegen legyen, de sajnos nem mer bejönni. Herkules se, pedig itt állt és nézett, de nem mer feljönni a lépcsőn. A pince nagy része is meleg, mert ott a kazán és ott mennek a fűtéscsövek, de oda se jönnek be. 

Néha úgy érzem, hogy ezek a cicák már sosem fognak megszelídülni rendesen. Csak az ablakban lehet őket simizni, Elzát néha az udvaron is, de ez is hektikus és ritka is. Jó lenne pedig már ivartalaníttatni őt is, de így nem tudom megbeszélni az állatorvossal, mert van itt van vagy nincs, vagy meg tudom fogni, vagy nem... Remélem tavasztól majd több alkalom lesz udvaron magamhoz édesgetni őket. 

Böbét meg nem érdekli a hideg se. Már reggel felkelés után kimegy és be se jön késő délutánig. Azt se tudom, hol csatangol, sokszor nincs benn az udvarban sem. Azt hallottam, hogy az ivartalanítás után a cica nyugodtabb és otthonülőbb lesz, hát... a Böbe nem lett ilyen. Még sose volt ezelőtt cicám, de azt hiszem a Böbe nagyon csavargó lett, pedig lánycica. 

Állatok Kertlakók

2021\01\15

A cicák és a vízivás

Alig győzöm a nomád cicáimnak cserélni a vizet, mert mindig befagy és nagyon szomjasak mind a ketten. Azt olvastam, hogy a cicák a friss, tiszta, hideg vizet szeretik, sőt a csapból csurgó vizet még jobban. 

Ez az én cicáimra jelenleg nem igaz. Itt a patak a közelben, de nem járnak oda inni (vagy csak nem látom), szóval máskor nem tudom hol isznak még, de most azt a vizet isszák, amit kiteszek nekik. Sokat isznak belőle. És most langyos vizet teszek. Egyrészt, mert így nem fagy be olyan hamar, másrészt jobban isszák, mint a hideget. Gondolom fáznak és jobban esik nekik. Herkulót még nem is sokszor láttam vizet inni, de most napok óta itt lefetyel az ablaknál. 

A kajával meg átverem őket, főleg Herkulót. Már csak fél dobozzal teszek ki, így éhesek maradnak és még kérnek. Azt vettem észre, ha megkapják az egész dobozt, akkor megmarad a kaja. Két félként viszont jóízűen megeszik. :))))

Sőt, Elza mostanában megint  nagyon válogat és ha otthagyja, akkor Herkuló nem eszi meg, ha csak eléteszem (régebben mindig simán megette). De ha beveszem a tálkákat és átrakom a kaját a Herkulesébe, akkor megeszi... na, hát ezeken menjen el az ember! :)))

Elza amúgy nem is dagi... hehe, de úgy vagyok vele, hogy annyira betegesen sovány volt, hogy hadd egyen. Majd beáll egy súlyra, most most már tudja, hogy mindig van kaja, bár még most is leállnak néha Herkulessel pofozkodni a kaján, de lassan biztonságban fogja érezni magát és majd a szervezete is megtanulja, hogy ne raktározzon el mindent. És most jönnek a nagy hidegek, jól jön az a kis háj rajta. 

kk_dscf7660.JPG

2021\01\14

Betakartam a rózsákat

Tegnapelőtt összeszedtem egy rakás falevelet és betakartam vele a rózsáim tövét és a vízifuksziát is... remélem nem késő nekik, a -11 fok után. A rózsáknak biztos nem, de szegény vízifuksziában  nem vagyok biztos. Ősszel ültettem és bár a nagy enyheségben volt ideje gyökeret verni, nem tudom mennyire sérülékeny. Sajnos elfelejtettem a kukoricaszárakat köré támasztani ősszel. Jövőre oda kell figyelnem, bármilyen becsapósan enyhe az idő, akkor is tél van és bármikor jöhet kemény fagy. 

Viszont tegnap reggelre esett a hó, itt meg is maradt és most is esik. Most csak -1 fok van, holnaptól ígérik a napokig tartó nagyon kemény fagyokat és most nagyon hálás vagyok a hóesésért. Csak legalább pár centi esne még! A hó védi a növényeket és amiben még nem tudott végleges kárt tenni valamelyik nap a fagy , azt most betakarja, sőt a faleveleket is ott tartja a rózsák körül, mert nagy szelet is ígérnek. 

kk_dscf7661.JPG

Időjárás Tennivalók

süti beállítások módosítása