Mátra alján, falu szélén...

2021\01\13

HabzsiDőzsi

Nagyon örülök, hogy megvettem ezt a nagy madáretetőt, mert nem kell naponta többször töltögetni, bár így is sűrűn kell, mert kiverik belőle a verebek a magokat. 

Most már nagyon kell őket etetni, mert nagyon hideg is van és január van,  nem sok mindent találnak a természetben, vagy ha még van is valami, az most fagyos. Lehet, hogy a talajba van belefagyva.

A cinkék  nagyon aranyosak, ők sorban mennek az etetőre, bár tudnak nem aranyosak is lenni, mert eszméletlenül össze tudnak verekedni. Ezt tavaly figyeltem meg, amikor itt volt az etető az ablak előtt. Most nem látom őket, mert betettem a dzsumbujba, hogy a ragadozók ne tudják leszedni a kis madarakat. Ezt már írtam ugyan, de nem baj, ha ismétlem, mert sokan nem tudják, hogy ilyenkor, amikor esznek, nagy veszélynek vannak kitéve a kis madárkák. A ragadozó pedig rájön, hogy ott rendszeresen van neki kaja és szépen, sorban elhordja őket. 

A másik etető is benn van a bokrok között, az igaz, hogy megszenvedek vele mire leeresztem és felhúzom. Azon az etetőn a cinkegolyók lógnak, (a négy sarkába becsavartam kampókat) míg a nagyot magvakkal töltöm, fekete napraforgóval és kölessel. Mást már nem veszek, mert csak szétszórják. Nem eszik a gabonákat sem, a kukoricát se, szóval nem adok nekik mást. 

Azért hiányoznak az ablakból... úgy szerettem nézni őket! Jó volt látni, hogy a csuszka le- és felmászkált a szilvafán, mintha jégen csúszott volna. Tavaly voltak barátcinegék is, meggyvágók... a harkálykoma is elég gyakran bejött és sok szajkó is járt az udvarban. Az idén jóval kevesebb madár van, de minden évben kevesebben vannak. Amikor ideköltöztem, rengeteg rozsdafarkú volt, tavaly már jóval kevesebb... nem tudom mennyien lesznek az idén, amikor visszaérkeznek majd tavaszra. Szeretem őket, itt költöttek a lépcsőnél, bár a második fordulóra már nem jöttek vissza, gondolom túl sok volt nekik itt a mászkálás. 

Az idén nyáron meg fogom már csinálni a tervezett odúkat is, van hozzá minden anyagom. Még egy motoros fűrész kell és akkor már mindent könnyedén meg fogok vele csinálni. 

Állatok Madáretetés Kertlakók

2021\01\12

Reggeli rókakoma!

hh, hatalmas, lompos rókát láttam ma reggel! Itt portyázott a szomszéd földjén. Sajnos mire előkaptam a fényképezőgépet épp  megfordult és elment a patak felé. Nagy lompi farka volt, nagyon keresgetett valamit, gondolom éhes ebben a hidegben. 

Ezért is féltem a Böbét, mert ki tudja mivel találkozhat odakinn, de tombol, ha nem engedem ki. Tegnap is épp azon a földön futkározott, ahol most a rókát láttam. Nagy nyitott tér, bárminek áldozatául eshet, ráadásul kutyákat is hordanak oda sétálni... remélem megtanul túlélni, végül is a nomádjaim is megtanulták, pedig ők aztán teljesen magukra voltak utalva, amíg el nem kezdtem őket etetni. 

A Böbét tegnap az ablakból láttam meg, kiabáltam is neki, mire rögtön visszarohant a házhoz. Most is kinn van, reggel az volt neki az első, hogy rohant az ajtóhoz és kéredzkedett kifelé, gondolom amiatt  is, hogy tegnap délután fék 5 után, amikor szürkült már nem engedtem ki... volt is cirkusz, nyávogás, sértődés, mert őrjöngés miatta. Remélem előbb-utóbb bejön, mert -10 fok volt reggel 6-kor és ez állítólag nem a leghidegebb, vasárnapra maximum hőmérsékletnek ígérnek -6 fokot, a minimum meg ki tudja mennyi lesz... mi lesz itt... és hogy fogom a kis majmot benn tartani, azt nem tudom. 

Nem takartam még be a rózsáimat se, de ma kimegyek és betakarom őket, bár nem tudom mennyit ér bármi is ilyen hidegben. 

Biztos nagyon sok növényem sérülni fog, egy csomó minden kihajtott decemberben, (krókuszok és a korai recéshagymájú nőszirmok, holland iriszek) mert annyira meleg idő volt. Azok most mind el fognak fagyni és nem lesz rajtuk virág... nem is tudom... itt még a felmelegedés se az igazi, mert csak a szélsőségek nagyobbak. 

Annak viszont nagyon örülök, hogy a verandán megcsináltattam az új, szigetelt tetőt és hogy a fűtést bevezettettem oda. Reggel 12 volt a verandán, a növényeim tökéletesen telelnek ott, lassan a karácsonyi kaktusz és a korallvirág is kinyitja a virágait. 

Jaj... 8 óra elmúlt és -11 fok van. 

Róka Időjárás Tennivalók Böbe

2021\01\11

Vetésforgó és egyebek

Nem igazán van miről írni így januárban, főleg, hogy most már aztán végképp nem lehet kinn semmit csinálni és még benn sem lehet elkezdeni a palántaültetést. Nincs még ideje.

Ma reggel -7 fok volt és hétvégére még -12-t is ígérnek, sőt az ország egyes részeire -20 fokot is. Remélem itt nem lesz annyi. Kicsit bosszantó ez az időjárás. Decemberben, annak ellenére, hogy alig volt hideg, szinte semmit nem tudtam kinn csinálni, mert nagyon vizes volt a föld... most meg fagyott. De hát tél van, ilyenkor pihen a természet, úgy tűnik csak én bírok nehezen a nagy kertészkedési lendületemmel. :)))

Fejben kertészkedek, illetve írásban. Elkezdtem megtervezni a veteményest, hogy tavasszal ne össze-vissza ültessek, ahogy éppen az eszembe jut. 

Azt olvastam egy biokertész könyvben, hogy házi kertekben elég ha kettes vetésforgót csinálunk, megfelezzük a kertet és évente a növények helyet cserélnek. Lehet, hogy majd egyszer ki fogom próbálni, de most még igyekszem tartani a hagyományos vetésforgót, ami szerint:

Levélzöldséget - a hüvelyesek helyére, 

Gyökérzöldséget - a levélzöldségek helyére,

Hüvelyeseket -  a gyökérzöldségek helyére ültetünk. 

Mivel azonban az én kertem az a hagyományos régi parasztkert kinézetű, tehát nem úgy néz ki, hogy egy-egy ágyásban glédában sorakoznak az egyfajta növények, hanem vegyes ágyások vannak, sőt még virágok is (pl. büdöske és körömvirág) így elég sokat kell tervezgetnem. Főleg, hogy még a jó és rossz szomszédokat is figyelem. Vagy pl. azokat a növényeket, amik védik egymást. 

kk_20200701_072931.jpg

Rossz szomszéd pl. az uborka és a paradicsom, a régi kertemben voltak már egymás mellett és az uborka nem termett, viszont nagyon szépen virágzott. A sárgarépát pedig védi  a hagyma, ezért közé szoktam dugdosni. A rózsákat levendulával vettem körbe, mert állítólag védi a tetvesedés ellen, de még nem elég nagyok, ezért erről nincs saját tapasztalatom.

A paradicsom az egyetlen, amivel nem kell variálni, az a saját helyét szereti, ezért visszaültetem a helyére, a palánták fejtrágyát szoktak kapni, aztán azzal elvannak.  

Tennivalók Vetésforgó

süti beállítások módosítása