Kérdezi a barátnőm valamelyik nap, hogy hová megyek a nyáron, mert én mindig mentem valahová. Általában már decemberben viszketni kezdett a talpam és elkezdtem utazások között válogatni, tervezgettem, végül mindig le is foglaltam valami utat. Akkor volt mire várni, izgalommal töltött el, hogy mehetek, de most nem vágyom sehová. 
Mióta megvan a kertem, azóta folyamatosan úgy érzem magam, mintha nyaralnék. 
Még ha elmegyek is valahová kirándulni, akkor is a növényeket figyelem mindenütt, hogy mit lehetne hazahozni, mi az, ami nekem még nincsen. Soha életemben semmi sem töltött el ennyi szenvedéllyel és érdeklődéssel, mint a kertem. 
Néha még magam is elcsodálkozom, hogy ez milyen erős érzés és mennyire folyamatos, szinte minden gondolatomat és  pillanatomat kitölti.
Még télen is, amikor pihen a kert, akkor is tervezgetek, olyankor vásárolom a magokat a következő szezonra, rajzolok, hogy mi hová kerüljön, vagy éppen pótolom a rajzokon a nyár és ősz folyamán beültetett növényeket vagy hagymákat. És általában, amikorra már elfogy az összes tervezgetés és egyebek, addigra el is szokott jönni a tavasz, kibújnak az első krókuszok és hóvirágok és onnantól kezdve megint egy csoda a kert, egészen késő őszig. Valósággá válik az összes tervem (na jó, majdnem az összes), olyan, mint egy tavasztól őszig tartó  folyamatos álommegvalósulás, ami ráadásul minden évben megismétlődik. Kit ne villanyozna ez fel? 

Nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy nekem van ilyen, ami ennyire fontos, aminek így oda tudom adni magamat. Sokakat látok a környezetemben, akiknek az élete csak a munkából áll és nem azért, mert annyira szeretik, hanem mert nem igazán érdekli őket semmi. 
A kertészkedés viszont úgy tűnik ragályos, vagy a lelkesedés ragályos, mert a barátnőm is elkezdett kertészkedni és a másik is jóval fokozottabban törődik a kertjével. Ha csak feleannyi örömöt lelnek benne, mint én, már akkor is nagyon jól járnak vele. A kertészkedés egy kifogyhatatlan örömforrás. :)

***

 Macskák. Borzasztóan zavar már, hogy a kandúrok mindent összehugyozgálnak, bár azt hiszen ez főleg a párzási időszakukra jellemző, de szörnyen büdöset csinálnak vele. Persze lemossa az eső, de volt pár hét, amikor ha hozzáértem valamihez az udvaron, a ruhám is olyan lett és alig győztem ledobálni és mosni magamról a cuccot. 
Elhatároztam (mint már annyiszor), hogy végleg elszoktatom innen a két jövevény macskát (A MosogatóCicát és a MókaKépűt), de már megint vesztettem, szóval feladom. 
Megkeményítettem a szívemet és nem adtam az egyik este enni a MókaKépűnek, el is ment, de másnap dél körül visszajött és olyan arccal és tekintettel nézett - "Ugye, most adsz nekem enni? Nagyon éhes vagyok!" - egyszerűen nem álltam meg. 
Valahogy kéne nekik gazdit szerezni...

***

A kert sztárja most egyértelműen a Clematis Alpina, végre virágzik. Tavaly nagyon elrontottam, mert megmetszettem és éppen azokat az ágakat vágtam le, amiken a virágokat hozza. Az előző évi hajtásain virágzik, bár nem is igazán igényel metszést a leírások szerint, mert az 1. kategóriájú Clematisok közé tartozik. 
Sajnos a virágzás után megint meg kell majd metszenem őt valamennyire, de lesz ideje újabb hajtásokat hozni. 
Azért kell majd megbolygatnom, mert ki akarom venni alóla a támaszt, de már nem lehet simán kivenni, annyira beszőtték a hajtásai. Az új hajtásokat pedig a boltívre szeretném futtatni, amit mellé tettem, direkt  a Clematis kedvéért.  Aztán már békénhagyom, futhat fel magasra a boltíven. 

Minden olyan szépen növekszik, a lenvirágokon is látszanak már a bimbók. 

Piros tulipánok, persze ezek se az előkertben vannak. :))))

Tegnap egész nap zuhogott az eső, egyáltalán nem lehetett kimenni a kertbe, de zavaró volt. Hozzá vagyok szokva, hogy időnként körbenyargalok és mindent megnézek, fotózok, felfedezem a változásokat. 
Ilyenkor meg beszorulok és úgy érzem magam, mintha lemaradnék valamiről. 
Azért estefelé, amikor már elállt az eső,  megnéztem pár dolgot, a zellerpalántákat és azt is, hogy mennyit nőtt a veteményes. Nem sokat, leginkább a sok mulcsnak elültetett spenót növekszik. 
Most már volt sok eső, jó lenne a meleg, de itt ma reggel is csak 2 fok van. 

Olyan szép színei vannak a tűzgyöngyvirágoknak, most már tényleg egyre mutatósabbak. Ültettem magról is, de nem tudom ki fognak-e kelni, iszonyú picike magjai vannak. Nagyon örülnék neki, mert kertészetben elég drága növény. 

Ezen a képen pedig nemcsak a tűzgyöngyvirág érdekes, hanem a püspöksüvegek is, mert már bimbóznak. Nem nagyon üt el a bimbók színe a növénytől és a talajtól sem, de azért lehet őket látni.  Tavaly hoztam őket a Deres kertből.
Nagyon várom, hogy kinyíljanak. Azon töröm a fejem, hogy lehet, hogy ide is telepítek át csillagmohát, és akkor szép zöld lesz a püspöksüveg körül és kiemeli a virágzását. Kéne neki némi idő, hogy elszaporodjon, de olyan jó ezeket figyelni, ahogy fejlődnek. 

 A zergevirág is szépen fejlődik, mögötte a boglárkacserje is milyen nagy már... egy kis szál volt csak, amikor kaptam. A növénytámasz a fejlődő krizantémnak van odakészítve, majd csak ősszel lesz rá szükség, de  tavaly nem tudtam eléggé benyomni a száraz földbe, így túl magas volt a krizantémoknak, pedig azok is megnőnek vagy méteresre, kell nekik a támasz.

A kis elfajzott tulipánjaim, de minden évben megbízhatóan nyílnak. 

Hát igen... kissé hidegek az előkert színei. 

A tüdőfű gyakorlatilag március óta virágzik és még most is nyomja. Nagyon örülök, hogy behoztam a kertbe, fantasztikus kis virág. Mellette kinyílt már a sárga árvacsalán is, ezt is megszerettem, mert nagyon jó talajtakaró növény. Olyan sűrűn befut mindent, hogy nem igazán marad meg közte a gyom sem, a virágait pedig ilyen szép, felálló szárakon hozza. Úgy látom imádják a méhek és egyéb rovarok. 

Tegnap egész délutántól estig szakadt az eső, de úgy rendesen. Nem panaszkodom, mert kellett már és nagyon remélem, hogy a petrezselymek is kikelnek a hatására, ha egy hét múlva se látom nyomát se akkor újravetem. 
Jót fog tenni a virágmagoknak is és a már kinn lévő dáliáknak is, meg mindennek. 

Az eső miatt a macskák is benn voltak éjjel, Böbe már kora hajnalban felébresztett, hogy ki akar menni. 
Elza legújabb szokása az, hogy már azért is dörömböl, hogy menjek ki hozzá, amíg eszik... néha az agyamra mennek. Néha túl sokak... de nem tudok haragudni rájuk, mert olyan aranyosak. Elza olyan, mint HakapesziMaki, amikor eszik. Ki gondolná arról a kis aranyos szájacskáról, hogy milyen fogak vannak benne. :)))

***

Akad azért némi sikere a nedves kéztörlőpapíron, zacsiban való csíráztatásnak is: 3 szép lila füzérajak már kis pohárba ültetve fejlődik és 2 db rózsaszínű mocsári hibiszkusz is. 

Ez a kísérlet arra is jó volt, hogy megláttam, hogy némelyik mag esetében nagyon alacsony a csírázási arány. Tehát ha pl. kiválasztottam volna 5-6 darabot mind a két növényből (ahogy tavaly pl. a füzérajakkal csináltam), akkor nem biztos, hogy lett volna belőle siker. Nem is lett tavaly a lilából (ez ugyanaz a mag), a fehérből is mindössze egy kelt ki, de az már ott fejlődik a kertben, majd szaporodik ott. 
Viszont a nagy völgycsillag magjai, amiket a saját kezemmel szedtem, egy se csírázott ki, pedig érett magok voltak, lehet, hogy ez valami hibrid növény, ami nem szaporítható tovább magról? 
A tavaszi héricsre még várok. 
Sajnos a szecsuáni bors se csírázott ki és ki se kelt a földből sem... egy adag még benn van a hűtőben és kapja a hidegsokkot, de az is lehet, hogy maga a mag kezelt valamivel és nem is életképes, mert nem ültetni valónak vettem, hanem fűszerként, csak volt közte mag is (a héja a fűszer). Egyébként kipróbáltam, nekem annyira nem is jön be az íze, de a kertben azért szeretnék ilyen fácskát, egzotikus lenne és az éghajlatunkat is jól bírja állítólag. 

Tegnap az ebédidő arra épp jó volt, hogy kimentem és megreparáltam a kerítésen a belátásgátlót. Időről-időre elengedik a műanyagkötözők, de a nagy szélben még az alumínium drót is széttört a betonoszlopon, ahogy feszegette a szél a kerítést, azt is kicseréltem. Sajnos az olyan vastag acéldrótot, amihez ki van feszítve a kerítés, nem tudom annyira hajlítani, hogy azzal fogatnám oda, nagyon merev és erős az a drót. 

Aztán délután elkezdett szakadni az eső és még este is zuhogott, nem volt  kertbemenés, de még az eső előtt kinn voltam fotózni. 

Ezek a fehér szellőrózsák az idén már nem fognak jobbat mutatni, sajnos. Tavaly sokkal több virág volt rajta, de az az igazság, hogy annak is örülök, hogy a tavalyi aszály nem nyírta ki őket teljesen. Egy nagyon száraz részen vannak, tegnap kicsit megkapáltam körülöttük a földet az eső előtt, mert mintha betonban lennének.

Ezek a levelek az őszi kikerics levelei, azért fotóztam le, mert már nagyon nagy a telep, úgy tűnik, hogy szereti a helyet. Ez sok virágot ígér őszre. :) 

Lassan kivirágoznak a nefelejcsek is, nincs annyi ebből sem, mint tavaly volt, de legalább van. El fogja szórni a magját az idén is, remélem nem lesz olyan mostoha megint az időjárás. 

Úgy tűnik, hogy ezek a sárgák a legutolsók a nárciszok közül, mögöttük már kezdi a virágzást a boglárkacserje. 

Kicsit más szögből, itt látszanak a tulipánok is és az is, hogy mennyi hely van még a kertben a virágoknak. És jönnek a liliomok is (a képen a sötétbordók).

Ezek a kiültetett borkórók, így majd követhető lesz a fejlődésük. Remélem nem fog úgy tarackolni, mint a bambusz, mert akkor majd irthatom.

Dzsumbuj, pedig ez még az eső előtt van. Alul lassan elnyílik a császárkorona, fölötte pünkösdi rózsa, bazsarózsa, és szarkalábak. Fölötte már bimbóban van a harangláb, és van még ott rengeteg írisz és tömör virágú gyöngyike is. 

A sziklakerttel nem tudok betelni, imádom!