Kérdezi a barátnőm valamelyik nap, hogy hová megyek a nyáron, mert én mindig mentem valahová. Általában már decemberben viszketni kezdett a talpam és elkezdtem utazások között válogatni, tervezgettem, végül mindig le is foglaltam valami utat. Akkor volt mire várni, izgalommal töltött el, hogy mehetek, de most nem vágyom sehová. 
Mióta megvan a kertem, azóta folyamatosan úgy érzem magam, mintha nyaralnék. 
Még ha elmegyek is valahová kirándulni, akkor is a növényeket figyelem mindenütt, hogy mit lehetne hazahozni, mi az, ami nekem még nincsen. Soha életemben semmi sem töltött el ennyi szenvedéllyel és érdeklődéssel, mint a kertem. 
Néha még magam is elcsodálkozom, hogy ez milyen erős érzés és mennyire folyamatos, szinte minden gondolatomat és  pillanatomat kitölti.
Még télen is, amikor pihen a kert, akkor is tervezgetek, olyankor vásárolom a magokat a következő szezonra, rajzolok, hogy mi hová kerüljön, vagy éppen pótolom a rajzokon a nyár és ősz folyamán beültetett növényeket vagy hagymákat. És általában, amikorra már elfogy az összes tervezgetés és egyebek, addigra el is szokott jönni a tavasz, kibújnak az első krókuszok és hóvirágok és onnantól kezdve megint egy csoda a kert, egészen késő őszig. Valósággá válik az összes tervem (na jó, majdnem az összes), olyan, mint egy tavasztól őszig tartó  folyamatos álommegvalósulás, ami ráadásul minden évben megismétlődik. Kit ne villanyozna ez fel? 

Nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy nekem van ilyen, ami ennyire fontos, aminek így oda tudom adni magamat. Sokakat látok a környezetemben, akiknek az élete csak a munkából áll és nem azért, mert annyira szeretik, hanem mert nem igazán érdekli őket semmi. 
A kertészkedés viszont úgy tűnik ragályos, vagy a lelkesedés ragályos, mert a barátnőm is elkezdett kertészkedni és a másik is jóval fokozottabban törődik a kertjével. Ha csak feleannyi örömöt lelnek benne, mint én, már akkor is nagyon jól járnak vele. A kertészkedés egy kifogyhatatlan örömforrás. :)

***

 Macskák. Borzasztóan zavar már, hogy a kandúrok mindent összehugyozgálnak, bár azt hiszen ez főleg a párzási időszakukra jellemző, de szörnyen büdöset csinálnak vele. Persze lemossa az eső, de volt pár hét, amikor ha hozzáértem valamihez az udvaron, a ruhám is olyan lett és alig győztem ledobálni és mosni magamról a cuccot. 
Elhatároztam (mint már annyiszor), hogy végleg elszoktatom innen a két jövevény macskát (A MosogatóCicát és a MókaKépűt), de már megint vesztettem, szóval feladom. 
Megkeményítettem a szívemet és nem adtam az egyik este enni a MókaKépűnek, el is ment, de másnap dél körül visszajött és olyan arccal és tekintettel nézett - "Ugye, most adsz nekem enni? Nagyon éhes vagyok!" - egyszerűen nem álltam meg. 
Valahogy kéne nekik gazdit szerezni...

***

A kert sztárja most egyértelműen a Clematis Alpina, végre virágzik. Tavaly nagyon elrontottam, mert megmetszettem és éppen azokat az ágakat vágtam le, amiken a virágokat hozza. Az előző évi hajtásain virágzik, bár nem is igazán igényel metszést a leírások szerint, mert az 1. kategóriájú Clematisok közé tartozik. 
Sajnos a virágzás után megint meg kell majd metszenem őt valamennyire, de lesz ideje újabb hajtásokat hozni. 
Azért kell majd megbolygatnom, mert ki akarom venni alóla a támaszt, de már nem lehet simán kivenni, annyira beszőtték a hajtásai. Az új hajtásokat pedig a boltívre szeretném futtatni, amit mellé tettem, direkt  a Clematis kedvéért.  Aztán már békénhagyom, futhat fel magasra a boltíven. 

Minden olyan szépen növekszik, a lenvirágokon is látszanak már a bimbók. 

Piros tulipánok, persze ezek se az előkertben vannak. :))))