... vette kezdetét nálam, valami bekapcsolta bennem a kövirózsa gyűjtő őrületet. Mindig van valami, amire így rácsoffanok, most a kövirózsákra került a sor. :))) El is mentem rögtön mindenhová, ahol csak kövirózsákat fel lehet lelni és be is vásároltam egy csomót. Ha jól számoltam, 13 féle kövirózsa jött haza velem, na meg még egyebek is, amik beugrottak a kosaramba: egy árnyékliliom, egy világoszöld levelű tűzeső, 2 Erica Carnea, amik már elvirágoztak, de remélem szépen be fognak gyökeresedni és majd jövő tél végétől újra megmutatják a virágaikat. 
Egy erdei szellőrózsa, amire már olyan régóta vadászom, de valahogy sose sikerült szerezni, se kérni, se csórni, se venni, most végre meglett ez is. Egy újabb kúszó phlox, egy encián, egy varjúháj és még két sziklakerti, majd meg kell keresnem a nevüket  és egy Pawpaw. Végre sikerült pawpaw-ot szereznem, nagyon remélem, hogy sikerül megőriznem és termést is kapok majd róla pár éven belül. 

Ezek a már meglévő kövirózsáim, talán azért kellett most így nekiesni és összeszedni egy csomót, mert rájöttem, hogy alig pár fajta van csak. 

Tegnap egyébként nem kertészkedtem sokat, elmentem kirándulni. Valahogy kicsit ramatyul éreztem magam lelkileg és ilyenkor az erdő a gyógyír. Be is vált, sétáltam egy hatalmasat és megtaláltam egy feljáratot a környező sziklákra is. Régóta szemezek a fenn lévő sziklagyepekkel és bár van egy ismert feljárat, de minden kiránduló ott mászkál, én viszont máshová akartam menni és fel is másztam. 
Néha ugyan megfordul bennem, hogy soha senki nem tudja merre járok, ha valami történne ott pusztulnék meg, még térerő sincs, de hát ilyen az élet, van benne kockázat. 
Egyszer tervezek végigmenni a fenti sziklagyepes részen úgy, hogy kimegyek völgybe, felmászom az ismert ösvényen és onnan a sziklák tetején jövök haza. Biztos hazatalálnék valahogy, odafenn azért szerintem nehezebb eltévedni. 
Jah és nem is jöttem üres kézzel haza, hoztam pár tő bársonyos tüdőfüvet még, mert annyira csodás ez a növény, a kert egyéb részeire is akarok belőle. Hoztam egy kis tő olocsán csillaghúrt is, ha megmarad, akkor hozok még a magnólia alá, mert ott elég kopáros, miután a hóvirágok és a krókuszok teljesen visszahúzódnak. 
Hoztam indás ínfüvet is és egy vadfokhagymát, ezek egyik sem védett növény. 
Láttam még érdekes növényeket, de azokból nem mertem hozni, mert nem tudom védettek-e és mivel nem ismerem őket, azt se tudom, hogy megmaradnának-e nálam, nem akarom elpusztítani őket. Majd utánanézek és ha nem védettek, akkor hozok belőlük, illetve majd még harangvirágot akarok hozni legközelebb. 

Olyan csodálatosan szép ez a vidék, hálás vagyok azért, hogy itt élhetek és ez nekem 10-15 perc sétára van otthonról. 

Imádom ilyenkor tavasszal a reggeli szellőztetés illatát, ahogy végigárad a házon a frissesség. A télnek is van egy jellegzetes illata, ami szintén szeretek, de a tavaszé utánozhatatlan. A nyári hajnalok illatát is nagyon szeretem, de ugyanígy szeretem május végén az estéket is, amikor nyílnak a jezsámenek és az akác... az az illatkavalkád már néha szinte túlzásnak érezhető, de kétségtelenül az év legimpozánsabb időszaka a természetben, minden szempontból. 
Itt nálunk nagyon jó levegő van. 
Pesten, amíg ott éltem nem is éreztem annyira a rossz levegőt, hozzá voltam szokva, (egyébként Pestnek és minden nagyvárosnak is van egy jellegzetes illata (bűze), amit valamiért szintén szeretek... mintha valami emlékezeten túli időből való emlékeket idézne), de most már érzem az itteni tiszta levegő és a pesti közötti óriási különbséget és persze, hogy  jobban szeretem ezt a csodálatos, friss, tiszta, illatos levegőt. :) 

Még szerdán letakartam a kiültetett zeller palántákat a fátyolfóliával, mert csütörtökre 0 fokot ígértek, mára pedig -1-et. Csütörtökre szerencsére 2 fok volt és nem fagyott, de ma -1 fok van kinn. Meglátom mi veszett, mert már kinn vannak a cserepes nem télállók is és a fóliában a paradicsom palánták és pár paprika... remélem a fólia megvédte őket és a terasz fala és aljzatbetonja is fel van már melegedve annyira, hogy megvédje őket. Majd kiderül. 
Viszont nézve az előrejelzést, elhatároztam, hogy egy életem, egy halálom, én már hétvégén kiültetem a paradicsom és a paprika palántákat is, mert lassan kinövik a melegházat is. 

A paprikák és a padlizsánok még az ablakban vannak, de már nem sokáig bírják ott. 

Ez az Arum Italicum (olasz kontyvirág), már a múltkor is mutattam, egyre hatalmasabbra nő. Nagyon impozáns növénnyé fejlődött, biztos, hogy ősszel veszek még párat, hogy máshová is tegyek belőle, mert télen is zöld és ez nagy előnye. 

Kivirágzott a kőtörőfű is, pontosabban a maradéka. Tavaly ezt is nagyon megviselte (mit nem?) az aszály, ennyi maradt. Nem nagyon adtam neki vizet, mert a szárazság végén már szinte nem is volt, de így megismertem a növény tűrőképességét és van neki. 
Az idén jobban fogom gondozgatni, remélem elszaporodik majd újra. Ugyanúgy nem tud megismétlődni már a tavalyi aszályos rémálom, mert tavaly nem volt víz a talajban már tavaszra se, hiszen 2021 ősztől nem volt csapadék. Most volt csapadék itt nálunk bőven, tehát jóval több a tartalék a talajban is. 

Ez a kisgömböc is új, tavaly ültettem őt és nagyon szépen fejlődik... nem emlékszem a nevére. majd amikor a kertészetben járok, akkor megkukkantom a nevét.

És minden növekszik és sarjad. :)  

Itt is szépen fejlődnek az új szerzemények, a kék és a rózsaszínű indás ínfű és alul ez a sápadt levelű árnyékliliom is. Kiültettem és két nap alatt a duplájára nőtt, egészen fantasztikus! 

Ő pedig a szegény mostohagyerek korallberkenye, ne kérdezze senki miért, így alakult. Először cserépbe ültettem és csak sínylődött, de valamiért ne igazán törődtem vele. Talán a szárazság miatt nem maradt rá figyelmem, na meg így víz is jobban jutott neki, de a talaja lehetett nagyon rossz, mert nem vette magát sehová benne. 
Ősszel végül kiültettem, de már nem sok reményt fűztem hozzá, de úgy látom, hogy életben van, elkezdett hajtani is, sőt, virágkezdeményeket látok az ágai hegyén. 
Ha megmarad, akkor nagyon szép bokorrá tud fejlődni, az idén majd picit többet törődök vele is. 

És végül a babarózsa. Nem tettem ki ezt a képet akkor, amikor csináltam, mert vártam, hogy jobban kinyíljanak a virágai, de ez lett róla a legjobb kép, sajnos a monília teljesen elvitte róla mindet, de egész ágak is belepusztultak. 
Jövőre meg fogom permetezni nincs mese, mert a monília képes az egész növényt elvinni. Egyet már vitt, csak nem tudtam mi volt a baj, ezt már nem adom oda. 

Kérdezi a barátnőm valamelyik nap, hogy hová megyek a nyáron, mert én mindig mentem valahová. Általában már decemberben viszketni kezdett a talpam és elkezdtem utazások között válogatni, tervezgettem, végül mindig le is foglaltam valami utat. Akkor volt mire várni, izgalommal töltött el, hogy mehetek, de most nem vágyom sehová. 
Mióta megvan a kertem, azóta folyamatosan úgy érzem magam, mintha nyaralnék. 
Még ha elmegyek is valahová kirándulni, akkor is a növényeket figyelem mindenütt, hogy mit lehetne hazahozni, mi az, ami nekem még nincsen. Soha életemben semmi sem töltött el ennyi szenvedéllyel és érdeklődéssel, mint a kertem. 
Néha még magam is elcsodálkozom, hogy ez milyen erős érzés és mennyire folyamatos, szinte minden gondolatomat és  pillanatomat kitölti.
Még télen is, amikor pihen a kert, akkor is tervezgetek, olyankor vásárolom a magokat a következő szezonra, rajzolok, hogy mi hová kerüljön, vagy éppen pótolom a rajzokon a nyár és ősz folyamán beültetett növényeket vagy hagymákat. És általában, amikorra már elfogy az összes tervezgetés és egyebek, addigra el is szokott jönni a tavasz, kibújnak az első krókuszok és hóvirágok és onnantól kezdve megint egy csoda a kert, egészen késő őszig. Valósággá válik az összes tervem (na jó, majdnem az összes), olyan, mint egy tavasztól őszig tartó  folyamatos álommegvalósulás, ami ráadásul minden évben megismétlődik. Kit ne villanyozna ez fel? 

Nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy nekem van ilyen, ami ennyire fontos, aminek így oda tudom adni magamat. Sokakat látok a környezetemben, akiknek az élete csak a munkából áll és nem azért, mert annyira szeretik, hanem mert nem igazán érdekli őket semmi. 
A kertészkedés viszont úgy tűnik ragályos, vagy a lelkesedés ragályos, mert a barátnőm is elkezdett kertészkedni és a másik is jóval fokozottabban törődik a kertjével. Ha csak feleannyi örömöt lelnek benne, mint én, már akkor is nagyon jól járnak vele. A kertészkedés egy kifogyhatatlan örömforrás. :)

***

 Macskák. Borzasztóan zavar már, hogy a kandúrok mindent összehugyozgálnak, bár azt hiszen ez főleg a párzási időszakukra jellemző, de szörnyen büdöset csinálnak vele. Persze lemossa az eső, de volt pár hét, amikor ha hozzáértem valamihez az udvaron, a ruhám is olyan lett és alig győztem ledobálni és mosni magamról a cuccot. 
Elhatároztam (mint már annyiszor), hogy végleg elszoktatom innen a két jövevény macskát (A MosogatóCicát és a MókaKépűt), de már megint vesztettem, szóval feladom. 
Megkeményítettem a szívemet és nem adtam az egyik este enni a MókaKépűnek, el is ment, de másnap dél körül visszajött és olyan arccal és tekintettel nézett - "Ugye, most adsz nekem enni? Nagyon éhes vagyok!" - egyszerűen nem álltam meg. 
Valahogy kéne nekik gazdit szerezni...

***

A kert sztárja most egyértelműen a Clematis Alpina, végre virágzik. Tavaly nagyon elrontottam, mert megmetszettem és éppen azokat az ágakat vágtam le, amiken a virágokat hozza. Az előző évi hajtásain virágzik, bár nem is igazán igényel metszést a leírások szerint, mert az 1. kategóriájú Clematisok közé tartozik. 
Sajnos a virágzás után megint meg kell majd metszenem őt valamennyire, de lesz ideje újabb hajtásokat hozni. 
Azért kell majd megbolygatnom, mert ki akarom venni alóla a támaszt, de már nem lehet simán kivenni, annyira beszőtték a hajtásai. Az új hajtásokat pedig a boltívre szeretném futtatni, amit mellé tettem, direkt  a Clematis kedvéért.  Aztán már békénhagyom, futhat fel magasra a boltíven. 

Minden olyan szépen növekszik, a lenvirágokon is látszanak már a bimbók. 

Piros tulipánok, persze ezek se az előkertben vannak. :))))