Nem akar eltakarodni a tél... persze tudom én, hogy még tél van és még egy hónapig tél is lesz. Amikor mások hasonlóan nyavalyognak, mindig azt szoktam mondani, hogy akkor legyen tél, amikor ideje van és ne később vagy előbb. 

Na, hát ma reggel  -6 fok volt, pedig tavaszt ígérgettek. Igaz, nagyon szépen süt a nap és ez szép időt vetít előre a mai napra. Olyan jó kinn lenni a kertben, amikor napsütés van, kellemes meleg idő. Azt hiszem azt nagyon bírnám, ha mindig kék lenne az ég és 20-24 fokos lenne a hőmérséklet nappal, 15 fokos éjszakákkal. Tudom persze, hogy tarthatatlan lenne, mert kell az eső is, de ha választhatnék, akkor nem ragaszkodnék az évszakokhoz, legalábbis a télhez biztosan nem. Az őszről azért nem mondanék le, mert annyira szép, színes és hangulatos tud lenni, de ősszel is a napos, kellemes, meleg vénasszonyok nyarát szeretem. És ha lehetne tekerni a potméteren, ami az időjárást állítja, akkor a téli sötétséget is eltekerném a világosabb felé.

Amíg Pesten laktam az év minden napján, nem zavartak ezek a dolgok. Bejártam minden nap dolgozni a betonkockába, tulajdonképpen tökmindegy volt, hogy milyen idő van. Ott ültem reggeltől estig és legfeljebb ebédidőben sajdult bele mindig a szívem, amikor kimentem a gyönyörű napsütésre. Mert akkor éreztem, hogy mennyire vágyom kimenni, a természetben lenni, beszívni a friss éltető tavaszi levegőt, ami tele van élettel, vagy épp élvezni még kicsit az őszi napot, mielőtt beköszönt a hideg és a sötétség. 

Mindezek helyett annyi jutott, hogy vártam a hétvégét és addigra vagy jó idő volt vagy nem, vagy  volt időm erdőt járni, vagy nem (többnyire nem), az idő elszaladt és valódi feltöltődés nélkül eljött a hétfő, amikor is újra be kellett menni a betonkockába és akkoriban ennyi volt az élet. 

Most, hogy többnyire itthonról dolgozom, most is ülni kell a gép mellett és melózni, de lejöttem a Birtokra, már csak látogatóba járok Pestre és bármikor kimehetek a napra. Akár kinn is dolgozhatok, amikor jó az idő. Itt más minden, besüt a nap az ablakon, majd ha jön a tavasz, kimehetek megcsodálni vagy megszagolni egy-egy virágot, levehetem majd a friss salátalevelet a smoothie-hoz, hajnalban majd kinn jógázhatok a szabadban... most mondjam, hogy nem vágyom vissza Pestre? Mondom. 

Lassan kibattyogunk a februárból is és érdekes ahogy visszaolvastam Luca 2. napját tavaszias idő volt, ahogy most is és még jó pár napon ebben a hónapban, de változatosság is volt, ahogy akkor is. Talán ezeket a viharos szeleket nem jelezte semmi előre, de még ennyi egyezést sem vártam, tekintve, hogy felmelegedés van, vagy mi. 

A nagy szél egyik vasárnap (2-án)  leszakította az elektromos vezetéket is, megállt bennem az ütő is, amikor kimúlt az áram a házban. Az óra is elnémult, de akkor még viszonylag nyugodt voltam, az aggódás akkor kezdődött, amikor rájöttem, hogy kizárólag nálam nincs áram. Na, akkor jött a hubazmegdemiarossebvanmost. Aztán észrevettük, hogy lóg a fázis vezeték, az ami bejön a házhoz, ott lengedezett s szélviharban.

Órákig hívtam a szolgáltatót, de amikor végre felvették, akkor veszélyesnek minősítették a helyzetet és egy órán belül ki is jött az ügyeletes szaki. Szegény abban a szélben felmászott az oszlop tetejére és meg is jött a delej rögtön. Szerintem még most is hallani lehet a kő dübörgését, ahogy leesett a kebleimről. 

Valahogy nem szeretem az ilyenfajta problémákat, az ember olyan tehetetlennek érzi magát, ha nem tudja mi a baj, illetve mi a megoldás. Szerencsére nem nekem kellett tudnom.

Visszatérve az időjárásra, jó ez a február, volt a múlt héten -9 fok is reggel, de lehetne sokkal, de sokkal hidegebb is az idő. Ez azért is kardinális kérdés most nekem, mert fával fűtök és amikor elmegyek pár napra, nagyon lehűl a ház. 8-12 fokról kell újra felfűtenem és ez azt jelenti, hogyha reggel 7-kor befűtök és a vizet felmelegítem 80 fokosra, akkor is estére lesz 20 fok, mert a falak elnyelik a meleget. Hát ezért is van bennem annyira a nagy tavaszvárás. 

És ezek a borzasztó szelek igazán elmúlhatnának. Nem szeretek kimenni sem ebben az időben.

Nem tudom mikor fogok végre fotókat is feltölteni, de gondolom, majd ha lesz mit fotózni. Most kilátástalanul kopár  kert és ez nemcsak a télnek tudható be, hanem annak is, hogy évek óta nem volt művelve.

Nem tudnám megmondani, hogy mikor vártam utoljára ennyire a tavaszt. Volt már ilyen persze, akkor naplámpákról álmodoztam, olyanról, ami reggelente kivilágosodik és olyan fényt ad mint a napsütés és azt reméltem tőle, hogy energikusabb leszek és megúszom a tavaszi fáradtságot... nem vettem, nagyon drága volt, így aztán soha nem tudtam meg, hogy jobban lettem volna-e tőle. Viszont felokosodtam a lumenekből és a kelvinekből és azóta másféle izzókat használok mindenhol a lakásban. Szeretem a 6500 Kelvines, 1500 lumen fölötti izzókat, ezek már közelítik a napsütést, bár kissé hideg a fényük. 

Most viszont várom az igazi napsütést és nagyon vigasztal, hogy a tavasz el fog jönni, most már feltartóztathatatlanul, még akkor is ha erőlködik kicsit a tél, mint ma is. Kinéztem az ablakon és óriási pelyhekben hullott a hó... nem örültem. 

A kertben már van egy darab hóvirág kinyílva... azt hittem szaporodni fog, mert tavaly is egy darab volt, de hát ennek is örülni kell, legalább megbízhatóan kinyílt. A többi is tolja magát elő a földből, főleg a krókuszok jönnek és az íriszek. Van bennem egy rettegés - gondolom ez  a függőfolyosós-ládás időszakból maradt meg - hogy nem lesz rajtuk virág... de persze, hogy lesz. 

Emlékszem, az első ténykedésem a kertben az volt, hogy egy eldugott sarokba ősszel elkapartam két csomag krókuszhagymát. Szó szerint, tényleg csak elkapartam, mert az ásót nem tudtam belenyomni a száraz földbe. Egy vacak ásó volt, az első szerzeményem, lemez ásó, életlen is. Szerintem még 5 centi mélyre se tudtam a hagymákat elülteni, mégis 2019. tavaszra ott virítottak a krókuszok és én annyira örültem. Azt hiszem akkor kezdtem picit magaménak érezni a Birtokot, felfogni, hogy az enyém.