Mátra alján, falu szélén...

2021\04\26

Magnólia

Nagy túlélő a magnóliám. Teljesen biztos voltam benne, hogy megfagyott a múltkori -6 fokos hidegben, mert már a tetején nyitotta a virágait, amikor jött a fagy. Meg is barnultak rendesen, el is dobálta őket, majd fel kell takarítani a szemetet az udvarról. Annyi reményem volt, hogy a még zárt bimbókat, amik inkább az alsó részein voltak még kinyitja, de sokkal többet is kinyitott. Végül nagyon szép lett, bár látszanak rajta  a fagy nyomai, de annál értékesebb számomra, hogy így túl tudta vészelni ezt a rapszodikus időjárást. 

kk_img_20210424_153948.jpg

kk_img_20210424_154009.jpg

Virágok Magnólia

2021\04\25

További szerzemények

Tegnap persze mást is vettem, nemcsak az új dudvákat. Az ALDI-ban kaptam a székekre párnákat, olyat, ami nemcsak az ülésen, hanem a támlán is van. Az idén már kicsit élvezni is akarom a kerti létet, sütögetéssel, kiüléssel, sőt, amikor jó idő lesz, akár kinn is fogok dolgozni, amikor már árnyékban is lehet kinn ücsörögni. 

Illetve vettem még egy kis díszrácsot is, amire az egérdinnyéket tervezem majd felfuttatni. Itt lesznek a ház előtt, mert itt a déli falnál nagyon meleg lesz és ezeknek a növényeknek kell a meleg. Még sose volt egérdinnyém, nagyon kíváncsi vagyok milyen lesz. Az utóbbi időben nézegettem, hogy mennyi féle uborka létezik már, mi meg alig ismerünk valamit. Bár nekem tavaly volt már fehér uborkám és banánuborkám is, szedtem belőlük magot, remélem működni fog az idén is, ha nem akkor nagyon csalódott leszek. Illetve tavaly megfogadtam hogy kiwanot soha többé, de mégis vettem magot, mert tavaly nem volt rajta termés és ki akarom próbálni. A keserű uborkát (balzsamkörte) pedig tavaly későn ültettem el, valamikor júniusban, csak egy volt rajta, azt se kóstoltam meg... 

És tegnap még ötletszerűen vettem még egy fagyasztószekrényt is, a jövő héten hozzák ki. Na jó,az ötletszerűség annyi volt, hogy nem tegnapra terveztem, hanem úgy valamikor, de tegnap belebotlottam az outlet-be és bementem és volt is egy éppen olyan, amit kerestem. 6 rekeszes, ez nekem éppen elég lesz, megpakolhatom rengeteg mindennel a kertből. Nem akarok télen túl sok zöldséget venni a boltban. 

Pl. a lecsónak valót nem szeretem üvegben, mert  nem olyan az íze, de a fagyasztott paradicsomból és paprikából éppen olyan télen is, mint nyáron. 

Annyi mindent akartam ma csinálni, de kb. olyan vagyok, mint a lefosott kilométerkő. Tegnap megkaptam a második oltást és estére nagyon belázasodtam. Olyan hidegrázás vett rajtam erőt, amit azelőtt még sose éreztem, pedig ennél voltam sokkal lázasabb is már. Mégis majd megvett az Isten hidege, beburkolóztam a hatalmas paplanomba és ott vacogtam. Mindenem forró volt, de vacogtam, közben meg mind a két lábfejem, mintha külön váltak volna, jéghidegek voltak, azt éreztem, hogy meg fog fagyni a lábam. Dörzsöltem erősen, de órákig nem volt képes felmelegedni, borzasztó volt. A bal oldalamon nem tudok feküdni, mert  nagyon fáj a karom is. Éjjel fél kettő körül ébredtem fel, addigra visszahúzódott a lázam is, legalábbis már nem rázott a hideg, aztán alig tudtam visszaaludni. Reggel meg úgy keltem fel, mint a Bádogember miután megázott, csikorgott minden tagom, alig tudtam megmozdulni. A reggeli csikung gyakorlatomat 3 részletben tudtam megcsinálni, közben le kellett dőlnöm kicsit... eszméletlenül gyenge lettem. 

Kimentem a kertbe, elültettem 11 db téli vajfej  salátapalántát, aztán bejöttem pihegni. 

Aztán húztam egy sort a zöld színű zöldbabnak, belocsoltam, beleraktam a babokat és betakartam, aztán bejöttem pihegni.

Délutánra viszont egész jól kivergődtem, bár jó párszor bejöttem pihenni, de végül elültettem az összes (4 fajta) zöldbabot, tettem egy satnya kísérletet mégegyszer a metélőhagymával, mert tavaly nem kelt ki. Ültettem római salátát és bekerültek a földbe az uborkák is, fehér, rendes zöld salátauborka és banánuborka. Jól betrágyáztam alattuk a talajt. Eleinte palántát akartam nevelni belőlük, de kínlódik a nyavalya, beraktam a földbe oszt heló. 

Illetve földben vannak a cukkinik is és a patisszonok is. Lövésem sincs mit fogok csinálni ennyi cukkinivel, ültettem sötétzöld gömbölyűt és  hosszút, sárgát, világosabb gömbölyűt és fehér, illetve sárga színű patisszont. És még van hatféle tököm... kolbásztök, istengyalulta tök, spárgatök, halloween tök és sütőtök, abból is kétféle... hmmm... hová fogom tenni?  

És ültettem spargelsalat chinesische keule nevű növényt is, aminek a szárát lehet megenni és állítólag olyan, mint a spárga. Tavaly nem sikerült nekem ez a növény. 

 

Tennivalók

2021\04\24

Új szerzemények

Ma Pesten voltam és beevett a fene (hát persze hogy) az Auchanba, mert szükségem volt onnan pár dologra. És ahogy az lenni szokott ilyenkor tavasszal, kertészeti áruda van az áruház előtt, mindenféle növényekkel. És én persze, hogy nem megyek el mellette és ha már bemegyek, akkor  nem is jövök ki üres kézzel. 

Így lettem gazdagabb egy újabb 10 darabos kövidudva gyűjteménnyel. Azok is ilyenből vannak, amiket nemrég posztoltam a sziklakertből, nagyon szépen elszaporodtak már. Ebben a csomagban is vannak olyanok, amik már vannak nekem, de alapvetően a fodros varjúháj miatt vettem meg és persze kellenek az első sziklakertbe is a növények. Azokat, amik most olyan szépen terjeszkednek a másik sziklakertben, nem szeretném bolygatni egyelőre.

Le volt egyébként árazva, mert a kis habszegfű ki van dögölve, bár ki tudja? Még lehet, hogy meg tudom majd menteni. Látok benne némi zöldet, még életre kelhet, szívós növények ezek. 

kk_img_20210424_154435.jpg 

A többinek is nagyon örülök és Böbike is, mint a főkertészem, aki mindenhová odateszi a kis mancsocskájának a lenyomatát. Különösen a kőmagcserjének örülök, ámbár nem tudom, hogy sikerül-e majd megőrizni, mert a savanyú talajt szereti. Szerintem ahová tettem ott elég savanyú, mert közel van a magnólia is, ami szintén azt szereti és jól is érzi magát és nem győzöm irtani a mohát is. 

A másik egy törpe írisz, ami már van nekem kétféle is, de ez világoskék, az enyémek meg sötétlilák. 

A harmadiknak nem tudom a nevét, az is valami pozsgás féle. A felirat, ami rajta volt, ha rákeresek a neten, nem ezt a növényt hozza, de előbb-utóbb majd belebotlok valahol. 

Egy párat már kiültettem, de aztán bejöttem, mert van, amikor adja magát, hogy egy növényt hová tegyek, de amikor nagyon agyalni kell, akkor abba szoktam hagyni, mert olyankor sose jó a helye. Majd holnapra kialakul bennem, hogy legyen. Át akarom hozni most már az első sziklakerthez a Hostákat is. Lehet, hogy nem fog elférni mind, de egy.kettőnek már tudom hol legyen a helye. A szegény bőrlevelet megint ki kell vennem... 

kk_img_20210424_154614.jpg

Virágok Írisz Sziklakerti évelők Kőmagcserje

süti beállítások módosítása