Nem is emlékeztem ezekre a nárciszokra, amik most nyílnak. Gondolom tavaly vehettem a hagymákat, de mégcsak nem is rémlik. Viszont nagyon szépek és végül nagyon szép lett a másik adag is, mire jól megnőttek és kinyíltak, addigra tényleg narancsszínű lett a közepe és fehér a virágja. 

Jövőre rengeteg lesz, mert az idén olyanok is voltak, amik nem hoztak virágot, de gondolom, ahogy a földet megmozgattam körülöttük, úgy magukhoz fognak térni. Egy csomó tulipán is így jött helyre, tavaly épp csak kidugták a fejüket, de az idén már virágoznak. 

Végre nem volt fagy. Reggel korán 11 fok körül volt a hőmérséklet, erre várok már mióta. 

Este volt némi izgalmam a Böbe miatt, mert nem jött be. Nagyon sokszor kinéztem, kimentem keresni, kiabáltam neki, de hát macska... esze ágában se volt bejönni. Aggódtam is, meg nagyon mérges is voltam, végül lefeküdtem, mert mégsem kereshetem egész éjjel a macskát és arra gondoltam, hogy nem is árt egy kicsit megszívatni, mostanában már nagyon el van kanászosodva. Az igaz, hogy arra is gondoltam, hogy nem tud bejönni, mert a nagyok elég sokat szívatják őt az utóbbi időben, de meg kell tanulniuk valahogy együtt élni. 

Herkules pl. nem tudja őt mire vélni, mivel Böbe ivartalanítva van és ezért az utóbbi időben űzi őt, de valamelyik nap láttam, hogy még a MosogatóCica is űzi, (ő is kandúr) szerintem vetélytársnak nézik a Böbét, nem érzékelik, hogy ő kislány cica. 

Elza pedig egyértelműen féltékeny rá és a helyébe akar kerülni. mert azt látom Elza tekintetében, hogy tökéletesen tisztában van azzal, hogy Böbe bejöhet, ő meg nem. Egyébként Elza kezd az agyamra menni, most már annyira megszelídült, hogy ez túlzás. Örökké a lábam körül van, alig tudok tőle lépni. Dörgölőzik, örökké simogatni kell, levakarhatatlan és már zavaró, nekem ez már too much. 

Lassan meg fogom most már oldani az ő ivartalanítását is, mert most már szelíd, de be nem jöhet. nem kedvelik egymást Böbével, így lehet, hogy Elzának gazdát fogok keresni, akinél kedvére lehet bújós szobacica.

Reggel nyitottam az ajtót, de Böbe sehol, kinyargaltam a kertbe, szólítgattam,de nem jött elő. Már magamban épp lemondtam a macskáról, de azért megint kinéztem és akkor slisszolt be az ajtón. Most az ágyamban alszik a kis bolond, hullafáradt. Gondolom nem aludt egy szemhunyásnyit sem az éjjel, mert vigyáznia kellett a bőrére. Ki tudja hol bújt el. Pedig van itt jó pár macskadoboz, direkt nekik, még a téliesített dobozok is kinn vannak, de egyikben se láttam őt. A lényeg, hogy megvan a kis majom, remélem nem szokik rá a kinn éjszakázásra, mert nem szeretném. Viszont Böbi nagyon csavargó cica lett, míg a két öreg cica (akik kóbor csavargók voltak) áétalában itt henyél az udvarban, addig Böbének néha a színét se látom egész nap, ki tudja merre jár. átjár az erdőbe is, pedig itt lakik a közelben egy rókacsalád is. 

Szóval nagyon csavargó cica, persze lehet, hogy később majd lenyugszik, de még tulajdonképpen most is kölyök, egy éves sincs és neki az egész világ egy nagy játék. 

-2 fok van megint reggel. Deres a fű odakinn, nem is emlékszem, hogy valaha egy tavaszon keresztül végig ilyen hidegek és fagyosak lettek volna a reggelek. Persze az se jobb, ha jó idő van aztán meg lefagy, mert tavaly meg olyan idő volt. Egyszerűen nem jó éghajlaton élünk, de nézzük a jó oldalát, mert Izlandnál azért jobb. 

Megjött tegnap a fagyasztóm, bekapcsoltam, fagyaszt, kikapcsoltam. Elég nehéz volt bevízszintezni, de végül szépen áll a helyén. Aztán visszanéztem rá és megint rám tört az a hülye érzés, hogy most ezt miért? Miért rendezkedek ennyire ide be? Egyáltalán bárhová? Minek ez a sok tárgy? Persze racionálisan tekintve szükségem van rá, mert rengeteg zöldség ki fog jönni a kertből, legalább el tudom tárolni télire... aztán mégis itt van ez a hülye érzés, de tökmindegy hol vagyok, bárhol velem van már gyerekkoromtól kezdve. Emlékszem rá, hogy 8-10 évesen azon agyaltam és számolgattam az éveket, hogy kb. mennyi ideig tart az élet és meddig kell nekem itt kibírnom. Mintha csak jöttem volna valahonnan máshonnan... ahol jobb volt. 

Ugyanezt érzem Pesten is, néha beülök a fotelembe és arra gondolok, hogy talán mégis jobb lenne nekem ott, de azonnal rám tör az az érzés, hogy aztán mit keresnék én ott? Mit csinálnék? Ilyenkor úgy érzem, hogy tulajdonképpen az, amit életnek hívunk csak annyiból áll, hogy az ember így vagy úgy, de megpróbálja agyonverni a rendelkezésére álló időt, hogy az a lehető legjobban teljen, aztán vagy sikerül vagy nem. Ahogy elnézem a legtöbb embert, többnyire nem sikerül. Mindenki hozzákapcsolta a saját jól-létét valami elképzeléshez és aztán azt próbálja meg kicsikarni, akár adják a körülmények, akár nem. Utóbbi esetben aztán nagy erőlködések sülnek ki belőle, nagy energiaveszteségek, nagy kimerülések, a feltöltődés lehetősége nélkül. 

A kertészkedéssel legalább nem bottal verem agyon az időt, hanem csodaásóval és akad benne némi élvezet is és gyönyörködés. :))))) 

Na, hát mikre jut az ember egy fagyasztószekrény érkezése kapcsán...