Mátra alján, falu szélén...

2021\12\06

Tegnapi hó

Na, hát ez az első hóesés rögtön segített eldönteni, hogy akarom-e lefedetni a teraszt vagy sem... viszont így tök fölöslegesen vettem meg a napernyőt. Bár... máshová is fel lehet állítani. Úgyis akarok majd kis pihenőpontokat a kertbe. 
Szóval kimentem havat takarítani, volt az 8-10 centi hó is, fogtam a lapátot és azzal tologattam le a teraszról a havat, ami ott maradt azt seprűvel, a kocsibejáróból pedig vesszőseprűvel. Célszerszám mindenhová. :D :D De a vesszőseprű tényleg nagyon jó azokon a helyeken, ami földes, mert a vessző hajlik, nem akad bele a talaj egyenetlenségeibe, mégis nagyon jól elviszi a havat. 

Bazinagy ez a terasz, ha sok hó lesz ezen a télen, akkor sok dolgom lesz vele. 

kk_img_20211205_121208.jpg

Kitettem a nagy madáretetőt is, van akkora nyüzsgés a kertben, hogy az csoda. Azt se bánták, hogy tologattam a havat, akkor is jöttek és ettek.  Elfelejtettem róla fotót készíteni, de hosszú még a tél... 

Illetve még folytattam a díszítést, már csak a konyhába kell még valami és persze a fenyő. 
Kitettem az ajtódíszt is. 

kk_img_20211205_111613.jpg

A színjátszósat (itt még nincs bekapcsolva) az ablakba és belógattam néhány tüskés, saját gyártmányú "hógömböt" is, olyan jó hangulatot adnak az ablaknak. 

kk_img_20211205_111735.jpg

kk_img_20211205_115943.jpg

 

Tennivalók Karácsonyi díszítés

2021\12\05

Leesett az első hó!

Igen, ma reggelre hófehér tájra ébredtünk. Nem nagy hó, kb. 2-3 centis lehet, de hűvös van kinn és még most reggel is esik. Csodaszép minden odakinn és most még jobban esik a jó meleg és a karácsonyi díszítés idebenn. 
A fát még nem csinálom meg ma mégsem, majd a jövő hétvégén, mára más terveim vannak. 

Kinézek az ablakon és ezt látom. :) 

kk_img_20211205_072956.jpg

Ki akarok takarítani, mert tegnap rengeteg zöld levél széthullott a girlandokról és fel akarom rakni a saját készítésű tüskés gömbjeimet  is. Már pár színeset feltettem a girlandokra, de az ablakba is akarok tenni. 
Azt hiszem csinálok még pár gömböt is, időnként rohamszerűen rámjön a kreatívkodhatnék és akkor  ontom magamból őket. :)))) És most vannak szép fényes papírjaim hozzá. Én már nem úgy veszem a szaloncukrot, vagy a bonbont, hogy elsősorban milyen az íze, hanem azt is nézem, hogy milyen a csomagolása. :D :D 
Borzasztóan hiányolom egyébként a boltokból ezeket a színes csokipapírokat. Régen lehetett kapni ívekben, a szivárvány minden színében, de már évtizedek óta nem látok. 
Végül megtanultam bánni ezekkel a fényes, csúszós papírokkal is, amikbe mostanában vannak csomagolva a szaloncukrok, persze van olyan is, ami nagyon szép papírban van, de azokat nem mindig veszem meg. Egyrészt túl drágák és kevesek, a papír nem elég max. 1-2 díszre (a csoki meg a félfogamra se) és nem is mindig olyan finomak, mint amilyen drágák. 
Egyébként én nagyon szeretem a hófehér gömböket is, az ablakban azok a legszebbek, olyanok, mintha esne a hó. 

kk_img_20211204_145528.jpg

kk_img_20211204_145538.jpg

kk_img_20211204_145544.jpg

kk_img_20211204_145845.jpg

 

kk_img_20211204_154709.jpg

kk_img_20211204_154714.jpg

 

Tennivalók Karácsonyi díszítés Hóesés

2021\12\04

Újabb adag sajtos és szezámmagos rúd

- 7 fok volt reggel és dér odakinn, de most süt a nap, nem volt szombat délelőtti rohanás sehová, mert tegnap lerendeztem mindent és most olyan jó itthon lenni. Idebenn jó meleg van, már előkészítettem a karácsonyi girlandokat és egy rakás díszt meg fényfüzért és elkezdem a díszítést a lakásban. 
Olyan jól érzem magam most, nem súg a fülem semmire, semmi sem muszáj, azt csinálom, amihez kedvem van. 
A reggel is hasznosan telt, mivel a múltkori viharos sebességgel elfogyott, újabb adagot sütöttem a sajtos és szezámmagos rúdból. 

Ezúttal nem vajjal, hanem margarinnal sütöttem (Ráma), de ég és föld, nekem vajjal jobban ízlik, szóval a legközelebbit ismét úgy fogom sütni. 
Most több lett a sajtos, mint a szezámmagos, mert felbontottam egy 20 dekás reszelt sajtot és el is használtam, így csak kb. a negyede lett szezámos. 11 órára már el is volt pakolva-mosogatva utána minden. 

kk_img_20211204_102253.jpg

Szóval tök jól érzem magam, olyan otthonos most itt minden és estére félig-meddig meglesz a karácsonyi hangulat is. Azon gondolkodom, hogy lehet, hogy holnap összepakolom a karácsonyfát is, vagy a jövő hétvégén. Én nem szoktam megvárni a december 24-ét vele. Sok család akkor őrül meg, mindent az egy napba akarnak besűríteni, sütés-főzés (sőt van, aki akkor vásárol), fadíszítés, nem csoda, hogy estére kidöglenek. Régebben én is mindig 24-e délután díszítettem fel a fát, de rájöttem, hogy ez csak egy szokás... ráadásul a mások szokása, ami nekem nem kényelmes. Én szeretem az ünnepre hangolódást azzal erősíteni, hogy fokozatosan díszítek, így végig egyre jobban körülvesz a karácsonyi hangulat már hetekkel előtte és amikor eljön az ünnep, akkor már csak élvezni kell. 

Sajtos rudak

süti beállítások módosítása
Mobil