Mátra alján, falu szélén...

2022\04\28

Tegnap egész nap esett

Tegnap majdnem egész nap esett az eső, sőt még ma reggel is szemelt, de nem baj, csak hadd essen, hadd pótolja be a hiányzó vizet a talajba. 

Elkezdtek virágozni a sötétlila törpe íriszek is, remélem még időben megpermeteztem őket, mert már láttam az íriszlegyet körülötte röpködni. Tavaly eléggé tönkretette, a virágok nagyon hamar elhaltak, ha egyáltalán képesek voltak kinyílni. 
Azért még figyelem és szórok rá permetet, ha kibújnának a kukacok, mert képesek tövig lerágni a leveleit is. 

Most viszont gyönyörűek, pedig még csak egy kicsi része nyílt ki és az esőcseppek is úgy feldobják. 

kk_img_20220427_091427.jpg

kk_img_20220427_091439.jpg

kk_img_20220427_091449.jpg

Az árvácskáim is nagyon felszívták magukat, csodaszépek. 

kk_img_20220427_091514.jpg

És már nyílogat a forget me not is, (kék nefelejcs), egyelőre csak egy kis bokor, de már nagyon várom, hogy az egész kinyissa. ÚjDudva, tavaly tavasszal kaptam, jobban szaporodik, mint a csicsóka. 

kk_img_20220427_091659.jpg

És így néz ki most a tuják alatt készülő új, árnyékos növényeknek való ágyás széle a kövekkel. Még csak el van kezdve, de elég kemény ott a talaj, (másik részeken meg meglepően laza) itt-ott eléggé meg kell vele küzdeni. Illetve még látnom kell majd, hogy a kihajtó két nagy jezsámenbokor mekkora helyet foglal majd. 
A széleibe a köveknél majd teszek phloxokat, szappanvirágot és pázsitviolát. Rengeteg szappanvirágom lesz, ha begyökeresednek  a dugványaim. Csak virágozna már, hogy lássam, milyen, de - mivel átültettem, nem biztos, hogy lesz rajta virág az idén. 
És rengeteg pázsitviolám is lesz, itt nőnek benn az ablakpárkányon a cserepekben, de azokat is csak jövőre fogom látni virágozni. 

kk_img_20220427_091621.jpg

Virágok Árvácska Törpe írisz Kék nefelejcs Forget me not Új árnyas ágyás

2022\04\27

Fürtös gyöngyikék és magnólia

Tegnap is sikerült tevékenykednem egy kicsit a kertben, nagyon jó idő volt. Ma reggelre megint esős lett, de nem baj, mert ha lenyomom az ásóvillát, a talaj még mindig száraz a fák alatt pl. 

Tegnap elültettem pár szem borágó magot, kevés koriandert is. Ugyan nem kedvelem, de tavaly volt olyan tomatillos recept, ami kellett volna és nem volt a kertember koriander zöldje. 
Kicsi metélőpetrezselymet is ültettem és kaprot. 

Kiszedtem az egyik tuja alól pár követ, amik mozdíthatók voltak, de van még két hatalmas. Nem tudom, hogy azokat hogy fogom onnan kinyerni, de jó lenne elhasználni máshol. És a magnólia töve is körbe van rakva kövekkel, onnan is elkezdtem kivenni. Egyrészt már nincs ott szükség rá, másrészt nem is szeretem ezeket a fa köré, körbe karikába  rakott köveket. 

Áthordtam a köveket a felvillázott részre, ahol szegélyt fognak alkotni (egy darabig), aztán majd meglátom, hogy lerakom-e szegélykővel vagy hogy legyen, de egyelőre a kaszálás miatt a kő védi az elültetett növényeket. Aztán majd rendezkedek. 

Átvittem mégegy hostát is a végleges (?) helyére onnan, ahol eddig volt. Még nem nagyok a levelei, addig könnyebb átültetni. 

 Kibújtak és virágoznak a fehér gyöngyikéim is, ezek új szerzemények, ősszel rendeltem őket. Azt hiszem ősszel veszek majd még pár fajtát, azt mondják azok nem olyan erőszakosan terjedők, mint a hagyományos gyöngyike, mert azt bizony irtanom kell. 

kk_img_20220426_085707.jpg

kk_img_20220424_120801.jpg

kk_img_20220424_120819.jpg

És valószínűleg az idei utolsó képek a magnóliafáról, a mai eső már biztos leveri a szirmokat róla, lassan elnyílik, már erősen hullatja a szirmait, látszik a képeken is.

kk_img_20220426_085918.jpg

kk_img_20220426_085952.jpg

 

Virágok Magnólia Fürtös gyöngyike Kőhordás

2022\04\26

Tulipánok 1.

Jó, hogy már hosszabbak a nappalok, délután is ki lehet menni egy kicsit tenni-venni a kertben. 
Tegnap elültettem 2 bokor mángoldot és a céklákat. Sajnos csak kevés céklamagom volt itthon, lehet, hogy hétvégén veszek, ha kapok még valahol, ha nem, akkor kevesebb céklát eszem ebben az évben. 

Elmúlt Szent György napja is, ezért a zöldbabot is elültettem, fekete, zöld és sárga hüvelyűt is, a feketéből csak keveset, mert az a mag is elfogyott. Lehet, hogy jövőre már nem is veszek, mert főzés közben ugyanúgy kizöldül. Viszont jópofa, amikor terem és amikor leszedem. 

Szedtem ki gyomot is a vasárnap felvillázott részből az epres körül, de még maradt belőle holnapra is. Kiültettem a hortenziát is a vasárnap előkészített részre és a tavaly magról nevelt kék csenkeszt is átültettem a tavalyi virágiskolából. 

Közben rájöttem, hogy van már nekem botanikai tulipánom (lassan azt se tudom már mit hová...annyi növény van itt), éppen most nyílt ki, alig vettem észre a dzsumbujban. 

kk_img_20220424_120249.jpg

Ezek az alábbi tulipánok tavaly sokkal piros cirmosabbak voltak, nem tudom mi történt, de úgy tűnik az idén mindegyik tulipán sárga eddig közülük.  

kk_img_20220424_120705.jpg

kk_img_20220424_120904.jpg

 Szerintem ez is botanikai: 

kk_img_20220424_120631.jpg

Ezek pedig valami egészen hihetetlenül sokáig nyílnak, hetekig ugyanilyenek: 

kk_img_20220412_124434.jpg

 

 

Virágok Tulipán Botanikai tulipán

süti beállítások módosítása
Mobil