Mátra alján, falu szélén...

2022\05\03

Újabb haladás

Szó szerint szinte négyzetméterenként veszem vissza ezt a kertet az elvadult állapotából.
Tegnap délután kiszedtem a füvet a felcsodaásóvillázott részekből, mert már kezdett megszáradni és akkor nem könnyű már kirázni belőle. Így viszont tényleg a kezemmel morzsolom fel a talajt.

Lett egy új csík (a csodaásóvilla szélessége) a paradicsomágyáshoz, két új csík az uborkának, még közte kell majd megcsinálni és akkor két nagy ágyás lesz belőle. Azon gondolkodom, hogy  mit rakjak közé, hogy az uborkák ne porozzák egymást keresztbe. Majd valószínűleg salátát palántázok közé és a korai karalábé is elfér majd ott. 
És lett egy új csík a terasz előtti részen is. 

Felszedtem a leterített papírokat is a régi disznóól előtt és villáztam egy részét. Rengeteg tarackgyökér jött ki belőle, de szerencsére nagyon könnyen kijött. Kiraktam őket megszáradni a napra. És egy csomó gyalogbodza hajtást is kitettem száradni. Sajnos a szomszéd telek felől elkezdett bejönni, főleg mióta fel van azon a részen is lazítva a talaj, biztos, megörült neki és benyargalt a kertembe és hajt, mint az őrült. 

Azért tettem ki ezeket száradni, mert ki akarok próbálni egy homeopátiás módszert a gyomirtásra. Olvastam valahol, hogy meg kell szárítani a növényt, amit ki akarunk irtani, aztán fémedényben elégetni és a hamuját vízzel keverve (leszűrve) 1:15 arányban visszapermetezni a területre.  Kipróbálom, ingyen van és ha működik, akkor ez tényleg nagyon egyszerű cucc. 

Elültettem a bazsalikomokat is 5 félét... egy nagylevelűt, citromillatút, fahéj illatút, bordó levelűt és egyet, amire nincs ráírva semmi, csak simán bazsalikom. A paradicsomok mellé tettem őket. 

Egy újabb dáliát is elültettem, közben kifordítottam a földből egy nagy békát... hát az ütő is megállt bennem a nagy varangytól. Hogy kerül ez a föld alá? 
Na meg valamelyik virágomnak annyi, mert kifordítottam a WC papír gurigát, amibe ültettem... :( Nem tudom már mi hol van, nem szúrtam le oda karót, akkor az nincs is. :( 

Minden nappal egyre szebb a kert, kinyílt az ősszel ültetett kakasmandinkó is és a csatavirágról is sikerült egy éles képet csinálnom. A nárciszok is nagyon nyomják. 

kk_img_20220501_171254.jpg

kk_img_20220501_171412.jpg

kk_img_20220501_171748.jpg

Dzsumbujosodik a kert, bár a látképe még nem az, amit elképzeltem, mert a cserjék és az örökzöldek még kicsik, de majd megnőnek pár év alatt. Illetve még meg se nőtt minden, hiszen csak május eleje van. Addig meg szaporítom a virágokat, mert hihetetlen, hogy mennyit képes elnyelni ez a kert. Kész kertészetet csinálok már itt, pedig csak az önmagam ellátása a cél most még. Egyrészt a fajtagazdagság kialakítása, másrészt nagyon sok üres, parlag rész van még ahová rengeteg növényre lesz szükség.

kk_img_20220502_073809.jpg

kk_img_20220502_073837.jpg

 

 

 

Tennivalók Nárcisz Kakasmandinkó Csatavirág Homeopátiás gyomirtás

2022\05\02

Hétvége

Huh, ebbe a hétvégébe most jó sok minden belefért. Annyira elfáradtam, hogy mozdulni is alig tudok. 

Szombaton lekaszáltam a kertben (belül) a füvet, vasárnap reggel pedig a ház előtt, sőt végigmentem kívül a ház mellett is, a kerítés mellől jó hosszan levágtam a füvet, mert sajnos a szomszéd nem csinálja. 
Felvettem  2 nagy darab geotextilt is, amik alatt a legmagasabb volt a fű. Nagyon gyenge, sárgás volt alatta, szinte a talajig kicsapattam a damillal, szerintem egy hónap múlva, pár csapadékosabb nap után már villázható lesz. 
Kicsit sajnálom, hogy levágtam, mert a méhecskéknek nagyon jó legelő volt a sok pitypang virág, de nem túlzok, a térdemig ért a fű a kert végében, a pitypang meg a piros árvacsalán. Ha hagyom, egy hét múlva már nehezen bírtam volna vele, vagy sehogy.  Már így is húzós volt. 

Rengeteg részt ásóvilláztam, újakat is és amit ősszel eltrehánykodtam és persze időm se nagyon volt. A fellazított részekből kiszedtem a gyomot is, mert így lehet hatékonyan irtani, ha tövestől kihúzom. Maradt még pár csík, amiből a füvet ki kell szedni, de azt hétközben is meg tudom oldani. 

kk_img_20220430_165655.jpg

kk_img_20220430_165738.jpg

Szombaton kaptam egy egy csomó ezüst foltos levelű árvacsalánt ( a fenti képen már ott van elültetve). Már volt ilyenem, de kidobtam, mert nagyon terjedt és akkor még csak pár négyzetméter volt a virágoknak, sajnáltam rá a helyet. Viszont a növény nagyon jól irtja a gyomot maga alatt, árnyékos helyen is jól érzi magát, sőt még a szárazat is tűri. A tuják alatt és a kút környékén ragyogó helye lesz, így aztán 3 felé ültettem szét, hadd terjedjen.

Szombat reggel kihordtam a kerti bútort is és most már nem viszem be, ha megázik, akkor megázott. Mások se hurcibálják örökké, majd csak a párnákat a székekről viszem be. Viszont nagyon meleg a terasz, elgondolkodtam, hogy mégiscsak le kéne fedetni és akkor a kerti bútorral se lesz több gond. 

kk_img_20220430_165347.jpg

Vettem 3 kis minirózsát is magamnak (anyák napjára tele volt vele a LIDL), egy fehéret, egy bordót és egy élénk rózsaszínűt. Kiültettem őket a kertbe, valahol olvastam, hogy simán kirakható és meg is marad. Viszont mindegyik cserépben 4 kis tő van. Nem ültettem őket külön, de ha nagyon megnőnek és szét kell szedni, akkor nagyon sok rózsám lesz. 

kk_img_20220430_165545.jpg

Szombat este még tüzet is gyújtottam és megsütöttem egy nagy darab szalonnát, kenyeret csöpögtettem és lilahagymával meg retekkel jól bezabiztam. Egész nap alig ettem, mert nem lehet úgy mozogni, ha tele a hasam, de estére biztos megettem vagy 1000 kalóriát. :))))
Végre kezdem élvezni is a kertet, nemcsak melózni benne. Jó ez a terasz is, lehet kinn ücsörögni kényelmesen. 

Vasárnap pedig a kaszálás után kiültettem az összes paradicsompalántát, a paprikákat és a padlizsánok közül a legnagyobbakat. Miért olyan fárasztó az ültetés vajon? 

Elültettem 3 féle cukkinit is (sárgát, sötétzöld és világoszöld gömbölyűt) és római salátát, sőt a főzőtököt is. Mivel még nem tudom hogy legyenek az uborkák, ezért palántának ültettem el őket cserépbe. Rengeteg féle uborkám van, a hagyományosakon kívül lesz citromuborkám, kibédi barna uborka, örmény méteres uborka és carosello félhosszú uborka. Fehér uborkát az idén nem ültetek. ahogy sötétzöld, hosszú cukkinit se.

Ültettem még palántának patisszont, kolbásztököt, okrát és spargensalat nevű akármit, amivel harmadik éve kísérletezek a szabad földben, de eddig nem sikerült. Úgy látom, hogy a tavaly magról vetett törpedáliákon is van hajtás, kíváncsi leszek meg tudnak-e erősödni. 

Össze szerettem volna még rakni a napernyőt, de csak kicipeltem a dobozát, meg visszacipeltem, mert délután elkezdett esni és amúgy se volt már bennem kakaó. 
Még a hintaágyat is össze kell majd rakni valamikor... 

És persze nyílnak a virágok, a sötétlila törpe íriszemen még soha nem volt ennyi virág. Hihetetlenül gyönyörű! 

kk_img_20220430_120535.jpg

Ahogy a nefelejcs is: 

kk_img_20220430_120058.jpg

kk_img_20220430_120111.jpg

És a phloxok is belódultak: 

kk_img_20220430_120144.jpg

kk_img_20220430_120151.jpg

 

Írisz Tennivalók Kaszálás Phlox Kék nefelejcs Minirózsák

2022\04\29

Nárciszok

Úgy tűnik nem fog az összes nárcisz virágot hozni, olyan is van, ami még alig bújt ki. Gondolom a szárazság az oka, az idén valami módon alacsonyabbak is a növények, mint tavaly voltak. Vagy tudja a fene, mert van olyan, amiket szintén ősszel ültettem és hozott virágot. Az is lehet, hogy késeiek, mert olyan is van, ami már régen elvirágzott és volt is róla kép, de azért ideteszem, mert szeretném, ha egyben is meglennének, mert lassan már én se tudom, hogy mi van és mi nincs. 
Az biztos, hogy kétféle hagyományos, szimpla, fehéret is ültettem ősszel, de még egyiket se láttam. 

kk_img_20220329_101018.jpg

kk_img_20220407_161449.jpg

kk_img_20220413_122405.jpg

kk_img_20220420_161036.jpg

kk_img_20220420_161003.jpg

kk_img_20220427_091747.jpg

kk_img_20220426_085843.jpg

kk_img_20220427_091808.jpg

kk_img_20220427_091814.jpg

 

 

 

Virágok Nárcisz

süti beállítások módosítása
Mobil