Holnap végre karácsony... azt hittem az életben nem jön már el ez a pár nap. Teljesen kimerültem mindenhogy, érzelmileg, idegileg, agyilag, fizikailag... annyira lenn vagyok a padlón, hogy nem is emlékszem mikor volt ilyen. 
Még szerencse, hogy nagyon szeretem a karácsonyt, nálam már napok óta égnek a fények és megvan a maga hangulata, kell is ez ezeken a sötét estéken és reggeleken. 
Az is jó, hogy a karácsony - talán épp a meghittsége miatt - még ünnep tudott maradni a lelkemben és nem változott át a "nemkelldolgozni" napokká, mint az összes többi ünnep, mert lassan már tényleg csak annyit jelentenek, hogy végre kiszabadulok a melóból. 

Ma reggelre akkora köd lett a tegnapi eső után, na meg a melegedéstől is, hogy a kert végégig se lehet ellátni. Kimentem megrakni a madáretetőt és olyan csend volt kinn, hogy az már szinte valószerűtlen... szeretem az ilyet, ennek is van egy békéje. Valamiért egyébként is szeretem a ködöt. Szeretem azt a sima, szürke (de nem nyirkos) ködöt is, ami a zúzmarás napok előtt szokott lenni, aztán átadja magát a köd a fagynak és minden ezüstössé változik a fákon, bokrokon, a villanyvezetékeken és mindenen. Olyan csodavilág az olyankor, mintha az ember hirtelen egy mesekönyvben találná magát. 
Valószínűleg a ködhöz nekem jó érzések társulnak. 

Egyszer - emlékszem - a Szabadság térre mentem valamiért egy ködös decemberi szombaton és nem találkoztam egy árva, teremtett lélekkel sem. Ez Budapesten azért elég valószínűtlen, de akkor nem járt arra senki, nagy csönd volt és tejfehér köd. Leültem egy padra és csak ücsörögtem ott a hidegben és azzal a gondolattal játszottam, hogy már csak én vagyok egyedül a városban (vagy a világon), de a város működik. A boltok nyitva, feldíszítve és kivilágítva, a villamosok is járnak... és nem féltem, sőt. Valami hihetetlenül jó érzés, valami egészen megfoghatatlan nyugalom töltött el. Aztán persze egy idő után fázott a hátsóm és továbbálltam, de érdekes módon még akkor sem találkoztam egy darabig senkivel. 

A cicák kinn aludtak, az egész brancs. Böbike be se jött, aztán későn, amikor a Böbét hívtam, akkor Elza is kisuttyant, én meg elmentem aludni. 
Most mind benn vannak, Elza a bungijában alszik seggel kifelé, Böbe az ágyon, Herkules az egyik doboz tetején gömbölyödik, a MosogatóCica (újabban NagyPufi) meg nem lakik itt az udvarban, ő elment valahová... haza pl. 
Tegnap este Herkulessel megint nagy cirkuszt csináltak (Herkules csinálja mindig, mert egy kis sakál) és szét kellett csapni köztük, hogy ne üvöltsenek és hogy ne ázzanak el teljesen, mert a zuhogó esőben egyik se tágított. Tiszta bolondok... 

Újabb adag sütit sütöttem, gondoltam, most kipróbálok valami sósat a zabpehelyből. 

Azért kísérletezek a zabpehellyel, mert eszméletlenül laktató. Valamiképpen megad egy olyan elégedettséget, amit a többi kaja nem, pedig annyira nem jó és mégis megszűnik bennem a "mit egyek még" érzése és a hűtőnyitogatás is. 

Tulajdonképpen az alapja majdnem ugyanaz, mint az édes zabkeksz, csak ebbe sós cuccokat tettem.
Van benne fél kiló apró zabpehely, 4 evőkanál csicseriborsóliszt, 2 evőkanál finomliszt, kb. 5 dkg szezámpehely, sütőpor, kb. 15 dg reszelt sajt, belemorzsoltam kb. 10 dkg margarint is, aztán adtam hozzá 2 egész tojást, 1 doboz tejfölt, 3 teáskanál sót és még kellett neki egy kis langyos víz, hogy összeálljon. 
Csak gömböcöket formáztam belőle, ellapogattam, sajtot tettem a tetejére és be a sütőbe kb. 160 fokra. 

Ehető lett (jó sós lett), de legközelebb nem teszek a tetejére sajtot, vagy csak akkor, amikor már majdnem megsült, mert a sajt hamar rábarnul, amikor a sütinek még sülni kéne. Az utolsó pár darabot így sütöttem, majd meglátom jobbak-e úgy. 
Illetve legközelebb megpróbálom valamivel könnyebbé tenni a tésztát, pl. túróval, vagy valami zöldséggel. A répa nekem elég nagy jolly joker, általában mindenbe jó, édesbe és sósban is, bár édes tésztába inkább almát szoktam tenni.  

Ui.: Az utolsó darabok sokkal jobbak lettek, mert jobban meg tudtam őket sütni. Végül a sajtosakat is visszatettem még a sütőbe, a sajtos felükkel lefelé és szép narancssárgákra sütöttem őket. 
Szóval legközelebb megsütöm őket és sajtot csak pár perc alatt ráolvasztom a végén. 

Van itthon rizspapírom (rizslap) már egy ideje, gondoltam elhasználom valamire. Még sose dolgoztam vele, de végül is nem volt bonyolult. 
Be kell áztatni meleg vízbe egy kis időre és akkor nagyon könnyedén megpuhul. Nem kell neki még talán egy perc sem, vagy kb. annyi és jó puha lesz. 
Azt hittem majd foszlani fog, de nem. Jó erős, rugalmas dolog ez a rizslap. Tányérra simítottam, konyhai törlővel kicsit leitattam róla a vizet, de el is tünteti magában, felszívja. 

Azért találtam ki ezt most, mert volt itthon egy negyed fejeskáposztám még, amit el akartam használni. Felvagdostam vékony szálakra, egy hagymát is vékony szeletekre és egy sárgarépát gyufaszálra. 
Nagyon felforrósított olajra dobtam rá együtt az egészet, kapott sót, pici delikátot és fekete borsot, más semmit. Nagy lángon sütöttem, forgattam, megvártam míg összeesik, de nem sütöttem túl, a káposzta kicsit roppanós maradt benne. 
Aztán belehalmoztam a rizspapírokba és feltekertem őket.

Nem túl szépek, de végül rájöttem, hogy úgy lehet a legszebbre csinálni, ha a két oldalán behajtom a rizspapírt, aztán a végén és szépen feltekerem. Egyet már be is zabiztam, nagyon finom.

Ha lenne itthon zöldhagyma szára, akkor átkötném vele, esetleg megszórnám apróra vágott zöldhagymával. Most pici szójaszósszal fogom enni, amibe teszek majd egy kicsi wasabit, de el tudom képzelni valami édes-savanyú szósszal is. 

Szerintem rengeteg ilyet fogok csinálni, majd nyáron salátával uborkával, nyers répával, retekkel, de ilyen káposztásat is akarok még úgy, hogy kicsi darált húst is sütök bele. 
Ezek a rizslapok nagyon variálhatók, mert az íze semleges, gyakorlatilag arra jó, hogy összefogja a cuccot és mártogathatóvá teszi. 

Illetve kisüthető lenne még olajban is, de most így akarom kipróbálni, a sütögetés majd egy újabb variáció lesz.