Holnap végre karácsony... azt hittem az életben nem jön már el ez a pár nap. Teljesen kimerültem mindenhogy, érzelmileg, idegileg, agyilag, fizikailag... annyira lenn vagyok a padlón, hogy nem is emlékszem mikor volt ilyen. 
Még szerencse, hogy nagyon szeretem a karácsonyt, nálam már napok óta égnek a fények és megvan a maga hangulata, kell is ez ezeken a sötét estéken és reggeleken. 
Az is jó, hogy a karácsony - talán épp a meghittsége miatt - még ünnep tudott maradni a lelkemben és nem változott át a "nemkelldolgozni" napokká, mint az összes többi ünnep, mert lassan már tényleg csak annyit jelentenek, hogy végre kiszabadulok a melóból. 

Ma reggelre akkora köd lett a tegnapi eső után, na meg a melegedéstől is, hogy a kert végégig se lehet ellátni. Kimentem megrakni a madáretetőt és olyan csend volt kinn, hogy az már szinte valószerűtlen... szeretem az ilyet, ennek is van egy békéje. Valamiért egyébként is szeretem a ködöt. Szeretem azt a sima, szürke (de nem nyirkos) ködöt is, ami a zúzmarás napok előtt szokott lenni, aztán átadja magát a köd a fagynak és minden ezüstössé változik a fákon, bokrokon, a villanyvezetékeken és mindenen. Olyan csodavilág az olyankor, mintha az ember hirtelen egy mesekönyvben találná magát. 
Valószínűleg a ködhöz nekem jó érzések társulnak. 

Egyszer - emlékszem - a Szabadság térre mentem valamiért egy ködös decemberi szombaton és nem találkoztam egy árva, teremtett lélekkel sem. Ez Budapesten azért elég valószínűtlen, de akkor nem járt arra senki, nagy csönd volt és tejfehér köd. Leültem egy padra és csak ücsörögtem ott a hidegben és azzal a gondolattal játszottam, hogy már csak én vagyok egyedül a városban (vagy a világon), de a város működik. A boltok nyitva, feldíszítve és kivilágítva, a villamosok is járnak... és nem féltem, sőt. Valami hihetetlenül jó érzés, valami egészen megfoghatatlan nyugalom töltött el. Aztán persze egy idő után fázott a hátsóm és továbbálltam, de érdekes módon még akkor sem találkoztam egy darabig senkivel. 

A cicák kinn aludtak, az egész brancs. Böbike be se jött, aztán későn, amikor a Böbét hívtam, akkor Elza is kisuttyant, én meg elmentem aludni. 
Most mind benn vannak, Elza a bungijában alszik seggel kifelé, Böbe az ágyon, Herkules az egyik doboz tetején gömbölyödik, a MosogatóCica (újabban NagyPufi) meg nem lakik itt az udvarban, ő elment valahová... haza pl. 
Tegnap este Herkulessel megint nagy cirkuszt csináltak (Herkules csinálja mindig, mert egy kis sakál) és szét kellett csapni köztük, hogy ne üvöltsenek és hogy ne ázzanak el teljesen, mert a zuhogó esőben egyik se tágított. Tiszta bolondok...