A kertészkedésem mostanában abból áll, hogy reggel kimegyek és körbejárom a kertet, megnézem, hogy jézusom, mekkora a fű és mi megy tönkre és lefotózom. 
Van még kinn cukkini, tök, cékla és rengeteg szőlő, bár az maradhat, arra még lesz időm később. 

Egyszerűen nincs időm-erőm... az idén ez van. Másfelé mennek az energiáim. Majd hétvégén, ami belefér, ami nem az elmarad. 

Jó hír viszont, hogy tegnap kész lettek az ablakaim, új zárakat kaptak, új kilincseket és persze a hőszigetelt üveget, szigetelést. Szépen záródik az összes és persze jóval vékonyabb lett a pénztárcám is, de télen nagy szolgálatot tesz majd a szigetelés. Le kell majd festeni az előszobai és a konyhai ablakon az újonnan bekerült fa részeket, de az idén ezzel én már nem foglalkozom, majd jövőre. 

Ahogy hűl az idő, úgy egyre szebbek a virágok is, ezt minden évben megfigyelem. Persze csak egy darabig, de látszik, hogy a hűvösebbet sokkal jobban szeretik.

Elzát nagyon sajnálom, mert ki kell őt lakoltatnom a verandáról, bár a nyáron végig kinn volt, csak enni járt be, azt lehet, hogy meg is hagyom neki. 
Persze gondolom, hogy amúgy sem érezné jól magát ott télen, mert nem fogom fűteni a verandát, ez a mostani árak mellett igazán luxus lenne. 
El lehet zárni azt a radiátort, a vizet azonban nem engedem le belőle. amikor (ha egyáltalán) akkora fagy lesz, hogy elfagyna, akkor majd rányitom kicsit a fűtést. Kb. 5 fokot akarok ott tartani, annyi elég a növények teleltetéséhez.
Kényelmetlen lesz, de ez legyen a legnagyobb kényelmetlenségem, amit ez a rezsimizéria okoz, de attól félek, hogy nem ez lesz. 

Elzának nem lesz egyébként baja, túlélt ő már kóbor korában sok mindent és majd a fedett részen neki is csinálok új helyet a szénában. Bár most is van kinn 2 nagy doboz is, szóval most is vannak jó kuckók nekik és már a szénában is láttam kiheverészett részeket. 

Kértem és kaptam engedélyt a kórháztól, hogy tegnap délután meglátogassam anyut. Egyébként látogatási tilalom van, de lehet kérni, hogy mehessen az ember. El is autókáztam tegnap hozzá, COVID-intenzív... már ilyen osztály is van, itt fekszik. 
Mindenki nagyon kedves volt, a nővérke is, elmondta, hogy mire lehet szüksége és mit vigyek vissza. 
Be kellett öltözködni teljesen, kezes-lábas, fejfedő, nejloncsizma és kesztyű... a végén lefújtak fertőtlenítővel, mert hát ott mindenki Covidos. 
Le a kalappal a személyzet előtt, nemcsak azért, amit tesznek, hanem ahogy és amilyen körülmények között, ők ugyanúgy be vannak öltözve egész nap és bírják. Rólam csöpögött a víz... szó szerint, eltörülköztem egy csomag zsepit. 
Mondták, hogy én beszéljek, anyu meg ne, de azért tudunk váltani  pár mondatot a lélegeztető maszkján keresztül is. 

Nem tudok igazán írni erről... azért írok itt mindenféléket az egyebekről, mert annyira nehéz... Próbáltam belé önteni a lelket, mert anyut nagyon jól tudtam mindig is vigasszal erősíteni, mindenbe bele tudott kapaszkodni, amit csak mondtam neki, hogy jobb lesz, de most nem. Éreztem, ahogy egy pillanatra belekapaszkodik, de szinte azonnal el is engedte... 
Az az igazság, hogy rettegek. Pedig tudom, hogy a szülők halálán szinte mindenkinek át kell esnie előbb vagy utóbb és vannak, akik sokkal korábban elveszítik őket, de akárhogy van ez, akármikor is következik be, akkor se lehet rá felkészülni, de még nem halt meg, még él és addig van remény is. 

Közben már dolgozom is és tegnap itt voltak az ablakosok is, elvitték az ablakaimat. Cseréltetem hőszigetelt üvegre az üvegeket és majd a zárakat is kicserélik, meg bepasszintják, szigetelik, mert van ahol hiányzik belőle a szigetelés. 
Az ács a múlt héten akart jönni, de lemondtam a Covid miatt, tegnap hívtam, hogy már rendben vagyok, azt mondta délután visszahív, de nem hívott. Majd várok még pár napot, aztán rákérdezek, de az az érzésem, hogy nem fogja már megcsinálni, nem nagy meló ez neki, valószínűleg majd keresnem kell valaki mást. 

A kertben csak fotózni voltam ma reggel, lábadozik a nagy aszály után, a gyomok viszont nem lábadoznak, hanem teljes gőzzel élnek, nőnek és virulnak. Idén ennek már nem leszek ura, legalábbis alig van valószínűsége. Majd kifagy ami kifagy, de pl, a folyondárral nem tudom mitévő legyek, kiirthatatlan. Nagyon nagyra nőtt, sűrű, teljesen beterített nagy helyeket... áááá, fogalmam sincs, hogy fogom ezt kezelni. Azt se tudom, hogy elfagy-e legalább a talaj felszínéről majd a télen és hogy még szebb legyen az egész, a hűvösebb idővel megjelent a madárhúr is, ami amúgy a tavasz réme, de már ilyenkor is bosszantja az embert. 

Közben kinyíltak az első őszi kikericsek is. 

Őszirózsák és minirózsák...

Lángvirágok

És a kékszakáll is nagyon jól mutat a sárga tűztövissel. 

Kivette ez a COVID belőlem az erőt és azt hiszem az idegeskedés is. Anyuhoz szombaton késő este ki kellett hívni a mentőket, mert félrebeszélt, halandzsázott az oxigénhiánytól... most kórházban van, intenzív osztályon, lélegeztetőgépen, de a doki azt mondta, hogy magától lélegzik, tehát a gép csak segít neki. Ez a jobbik változat. Hamarabb kellett volna, de nem akart kórházba menni, én meg hallgattam rá... ezt majd valahogy le kell rendeznem magammal.
Nagyon nehéz ilyenkor eldönteni, hogy mi a helyes. Tiszteletben tartani az akaratát vagy beküldeni a kórházba, idegen helyre, idegenek közé, ahová nem tudok odamenni, mert látogatási tilalom van, de szombat este ez már nem volt kérdés. 
Nem tudom őt hívni sem, kikapcsolták a telefonját, majd csak érdeklődni tudok az állapotáról. De nagyon rendesek voltak, mert felhívtak és elmondták, hogy miért kapcsolják ki, az intenzíven nem lehet hívogatni őt és orvossal is tudtam beszélni. 
Még nem adtam fel teljesen, de nem sok remény maradt, hogy ezt túlélje. Átadtam ezt a dolgot Istennek, mert nem tudok egyebet tenni, én ebben a pillanatban úgy érzem, hogy nem bírom el. 

Próbáltam magam valahogy lekötni a kertben, még kaszáltam is egy darabot, de nem sok erőm van hozzá, úgy leizzadtam, mintha egy hegyet kellett volna elhordani... amúgy meg... nem sok kedvem volt semmihez, csak elmúlattam a vasárnapot.  Szedtem virágmagokat, kakukkmákot és a narancs- és citromsárga törpebüdöskékből is és még szedtem a sárga trombitavirágról is. 

Kiszedtem a gyomot kívül a kerítés mellett a sávból, ami már be van ültetve virágokkal. Lecsipkedtem az elnyílt virágokat az egyik piros kokárdáról, de a másikhoz már nem volt kedvem. Nem érdekel most a kert igazán, mintha elfordítottak volna rajtam egy kapcsolót. 

Lehűlt a ház is benn, vastag pulcsit kell felvenni, bár az éjjeli nyitott ablak is hűti, de szombat éjjel - amúgy se igazán tudtam aludni - az ablak alatt bőgött egy hatalmas szarvasbika. Hihetetlen volt, kb. 5 méterre az orrom előtt.
Olyan kár, hogy nem tudom ezeket felvenni, annyira gyönyörű volt, hatalmas agancsokkal, még nem is láttam ekkorát élőben. Aztán lejött hozzá az erdőből egy meglepően nagy szarvastehén is és együtt elmentek a ház oldala felé.

Sok kedvem nem volt fotózgatni, de még vannak színek a kertben, kicsit olyan prérikert kinézetű.