Mátra alján, falu szélén...

2022\06\20

Mulcsozás

Van egy rész a kertben, az új sziklakert mellett, ami a tuják miatt nagyon száraz és ebben a szárazságban még annál is szárazabb és a nap nagy részében árnyékos. Egy ideje már agyalok, hogy mit kéne odaültetni, de semmi nem jutott eszembe... eddig. Kitaláltam, hogy csenkeszt ültetek oda, egy már van ott és jól érzi magát, nem is tudom miért nem jutott előbb eszembe. Van egy pár csenkesz a kertben, szerintem a szél hozta a magját, de végül nem ástam ki mindet. Egy nagyot kivettem és átültettem, és több picit is odaültettem, meglátom mire jutnak. Majd azért öntözni kell őket néha. A többi nagyot a helyén hagytam, mert azok éppen ott vannak jól, ahol most nőnek.
Utánanéztem, ezek magyar (vagy homoki) csenkesz (Festuca vaginata) lehetnek (szuper latin neve van amúgy :D :D ) 
Ha nem lesznek jók, akkor van kékcsenkeszem magról ültetve és már egész szép és virágzik is, tehát lesz magja, akkor abból fogok ide szaporítani. 

kk_img_20220618_165435.jpg

Tegnap még estefelé kimentem és összedaraboltam egy csomó mulcsnak való búzavirágot is, aztán kiterítettem a kis fenyő köré. Tulajdonképpen az összes lágyszárú évelő nagyon jó mulcsnak, tavasszal az elszáradt virágszárakat is bedaraboltam a növények közé, az már nem is látszik szinte. Azt szeretném, hogy legalább 5-6 centi vastagon legyen, mert nagyon jól őrzi a nedvességet, visszaszorítja a gyomokat, végül elkomposztálódik és télen védi is a növényeket a fagytól és persze kellő sűrűségű virág között már nem is látszik. 
Nálam még látszik, de jövőre szerintem abban az ágyásban már úgy össze fognak nőni a növények, hogy nem fog látszódni. 

kk_img_20220618_171101.jpg

A margaréta köré is visszaraktam, így saját magát fogja táplálni.  

kk_img_20220618_171132.jpg

Lassan kinyílnak az első phloxok is. 

kk_img_20220618_171155.jpg

Tennivalók Phlox Mulcsozás

2022\06\18

Borsó is, meg klárcsi is

Nagyon meleg van kinn, nem túlzottan esik ma  jól bármit is csinálni. 

Tegnap estefelé leszedtem egy adag borsót, (talán még ennyi lesz és azzal vége). Az idén nem sikerült jól a borsó, de végül is elég lesz. Jövőre egy sorral fogok többet ültetni. 

kk_img_20220617_152927.jpg

Reggel 12 fok volt, hűvös volt, ezért gyorsan kimentem csodaásóvillázni egy darabot. Tegnap az eső is esett, nagy zuhéban érkeztem haza, itt ültem a kocsiban a kapu előtt, nem szálltam ki az esőben, de nem bosszankodtam, mert nagyon örültem az esőnek. Nem nagy darabot villáztam fel, de legalább ennyit is haladtam. Az az igazság, hogy elment a kedvem, mert ezzel picike darabbal nagyon megszenvedtem, tele van az a rész téglatörmelékkel. Azokat kellett szedegetni, de még féltéglák is előjöttek a földből. Az apraját benne is hagytam, majd szétmállik. 
Azért ami ki van takarva azt felvilláztam. 

kk_img_20220618_095259.jpg

Ásóvilláztam máshol is, de akkor már meleg volt, szóval gyorsan abba is hagytam. 
Kimentem inkább hársfa virágot szedni, de nagyon tele van bogárral és nagyon Hamupipőkés, szedtem valamennyit, de azt hiszem majd inkább iszom valami más féle teát... pedig annyira jó az illata! 

Hoztam tegnap anyuktól egy cserepes krizantémot, még kapta valakitől, de az erkélyen már elszáradtak rajta a bimbók, kiültettem a szabadba, remélem áttelelős fajta lesz. 
Illetve kiültettem egy új Clematist is, azt meg a LIDL-ből hoztam, sima 4 szirmú, lila fajta. Majd utána kell néznem, hogy kell metszeni. 

Levagdostam a margarétát már, mert elvirágzott, de még a magok nem értek be... hát... remélem, hogy a levágott virágfejeken nem fog beérni a magja, mert ha igen, akkor jövőre margaréta boltot nyithatok vagy irthatom, mint a búzavirágot. Mulcsnak daraboltam össze, saját maga köré raktam jó vastagon. Ezt csinálom a búzavirággal is. 

Észrevettem, hogy a kékszakáll is szaporodik magról, van egy jó pár növendék a kertben, de ezeknek ürülök, mert ki fogom ültetni a kerítés elé és szép kis sövény lesz belőle, nyár végére pedig nagyon szépek a kék virágai. 

Kicsit várni kell a következő nagy virágboom-ra a kertben, de már jön a monarda, a kúpvirágok, bimbót láttam a kleopátra tűjén is, a büdöskék is lassan rázendítenek, az ernyős verbénák is, a kokárdák, de azért most is van virág, a szarkalábakkal (majd kapnak egy külön posztot), pompás küllőrojttal és a klárcsikkal nem tudok most betelni. És nyílik az izsóp is. 

kk_img_20220618_111127.jpg

kk_img_20220618_111205.jpg

 

 

 

Zöldborsó Tennivalók Klárcsi

2022\06\17

Kicsi eső és nőnek a paradicsomok

Volt egy kis eső tegnap este. Nem nagy, de arra elég, hogy egy locsolást kihagyhatok. Pedig akkora felhők voltak az égen estefelé, azt hittem égszakadás lesz, de lassan megtanulom itt, hogy ezek csak olyan izék... nagyobb a füstje, mint a lángja. 

Reggel kimentem és megkapáltam a paradicsomot így eső után közvetlenül szerintem jó lesz neki. Már sajnos látszanak így is a kalciumhiány jelei némelyiken, pedig meg is öntöztem őket kalciumos tápoldattal, de több víz kell nekik, hogy fel tudják venni. 
Egyébként szépen fejlődnek, már majdnem az összes fajtán van felismerhető formájú paradicsom, talán még a bikaszív nem látszik, vagy nem annak látszik még, amilyen lesz. 

kk_img_20220617_085253.jpg

kk_img_20220617_085304.jpg

kk_img_20220617_085328.jpg

kk_img_20220617_085351.jpg

kk_img_20220617_085429.jpg

Szépen fejlődik és virágzik a zöldbab is, remélem lesz rajta bőven. 

kk_img_20220617_085508.jpg

És a lassan elvirágzó margaréták. Tele vannak most ilyen kis fekete lepkékkel. (Fehérfoltos álcsüngőlepke, de Sárgagyűrűs álcsüngőlepkének is hívják) Örülök, hogy nagy élet van a kertben. :) 

kk_img_20220617_085727.jpg

 

 

 

Paradicsom Zöldbab Veteményes

süti beállítások módosítása
Mobil