Mátra alján, falu szélén...

2022\10\06

Lila virágok

Tegnap találtam a pincében egy csomó hagymát, szerintem tulipánok lehetnek. Elültettem őket az egyik ágyás szélébe. Illetve találtam más hagymákat is, fogalmam sincs mik azok, talán botanikai tulipánok lehetnek, de nem biztos. Kiszedtem pár kaliforniai kakukkmákot, hogy el tudjam tenni őket ahová képzeltem (feltéve, hogy az lesz aminek gondolom). 
Sajnálom kiszedni még az egynyáriakat, de lassan muszáj lesz, mert kell a helyük az új hagymásoknak. Pedig szép díszét adnák a kertnek még sokáig (a fagyokig), de amíg alakul a kert (és mikor nem fog alakulni?), addig mindig kerülni fog a helyükre valami. 
Ki kéne találni, hogy legyen velük. Hogy hagyjak-e hézagokat, ahová mindig egynyári kerül, vagy hagyjak egy kifejezetten egynyári ágyást és akkor békén lennének hagyva amíg élnek. Talán ez utóbbi jobban tetszik. 

Van is ötletem hol lenne. Van egy rész a szőlő helyén, ahol annyira kiélt a talaj, hogy még a gyom se nő rajta. Annyit értem el eddig vele, hogy a mozgatástól, lazítástól már legalább nem mohásodik. Ha egynyáriakat tennék bele, akkor azokat mindig visszaraknám a talajra és  szép, egészséges humuszréteg alakulna ki rajta.  Na, azt hiszem így lesz, az évelőágyások pedig maradnak évelők. 

Lassan el kéne készíteni a teleltető dobozt is a növényeknek, mert a Nierembergiát és a bugatölcséreket is bele kéne tenni télire, hogy túléljék, főleg hogy nagyon hideg telet ígérnek (vagy csak riogatnak szokás szerint). Nekem nagyon úgy tűnik, hogy ez a globális felmelegedés ez csak globális nyári felmelegedés nálunk. Valahogy errefelé a téli időszakban nem nyilvánul meg, sőt, ahogy az utóbbi években a tavaszi fagyokat elnézem, akkor egyenesen lehűlés van. 

Tegnap örültem is nagyon, mert a Waterlilly őszi kikericsem hozott virágot. Az előző helyén nem szeretett lenni és 1 db hagymát sikerült megmentenem még tavaly előtt nyáron. Átültettem új helyre, ahol tavaly tavasszal kihajtott, de ősszel nem hozott virágot. Idén tavasszal is kihajtott, már sokkal nagyobb volt a levele és lám, van virágja is! Nagyon örülök neki! Nem mintha nem tudnék új Waterlilly hagymákat venni, de ezt annyira meg akartam menteni. :) 

kk_img_20221005_164809.jpg

Beköltözött a kertbe az aranyvessző is, még nem döntöttem el, hogy maradhat-e, mert invazív növény és azt sem tudom, hogy kordában tudom-e majd tartani. Két helyen is kinőtt a kertben, de az egyiket kihúztam, ez még meg van. 

kk_img_20221003_102819.jpg

Gyönyörűek ezek a krizantém virágot utánzó őszirózsák is, szerencsére jóval több megmaradt, mint ami először látszott, de nem mind kelt ki. Pl. a bordó-fehér közepűből egy szál se lett. 

kk_img_20221004_091334.jpg

kk_img_20221004_091341.jpg

És a macskafarkú veronika is végül csak összeszedi magát, tavaly ültettem, nagyon nehezen indult, aztán az idei aszály se segített neki, de végül az esőktől csak életre kelt. Még mindig kicsi, pedig ennek nagyra kell majd nőnie, jövőre remélem még jobban fog fejlődni. 

kk_img_20221002_084253.jpg

 

Tennivalók Őszirózsa Őszi kikerics Macskafarkú veronika Waterlilly

2022\10\05

Fűtenger

Herkules még most is étolajos, bár már nem annyira. Úgy tűnik a mosakodás se olyan nagyon hatékony az olaj ellen. Csúcs, ahogy kinéz, olyan érdekesen szétáll a szőre az olajtól, kócosnak látszik. :)))
Rémes amit csinál mostanában, egész nap itt ül az ablakban és simit akar, nem győzöm. Egész nap szeretné, hogy simizzem, olyan, mint egy feneketlen kút, amibe csak önteni kell a szeretetet és soha nem telik meg eléggé. Persze rengeteget ad is, de kicsit már be vagyok sokallva tőle, úgy lógna rajtam, mint egy kis majom. Arról már nem is beszélve, hogy mennyit eszik. Szerintem a béres cseppek (cicáknak való) csinált neki ekkora étvágyat, folyton éhes, kajára is és szeretetre is. 

Elza is betalált megint, de nem megy be a dobozba, csak a tetején fekszik a plédikéjén. Nem tudom megfejteni, hogy ez mitől van, hogy egyszercsak nem mennek be többet a dobozba. Benéztem, nincs hányás se, semmi benne. Ezt már eljátszották pár dobozzal.  

Rendeltem egy csomag flanel ágyneműt, mert csak egy van. Tavaly vettem a LIDL-ben és annyira megszerettem, hogy gyakorlatilag mosom és húzom vissza, de ez így nem állapot, hogy mindig azon szarakodok, hogy megszáradjon estére. Egyszerűen mióta ez megvan azóta nem akarok (nem is jó)  a régi fajta ágyhuzatokban aludni (persze nyáron nem használom), szóval kellett egy váltás, nem győztem már kivárni a karácsonyt, amíg újra lesz a LIDL-ben, de ha lesz, akkor veszek még. 

Elültettem tegnap az újabb csomag puskinvirágot is, jó sok hagyma volt benne, szép kis telep lesz belőle. Az előző csomagban kevés volt, nem is volt tavasszal csak pár szál virág. 
Nem tudom hogy fogom magam utolérni, már nem igazán van szabim, de ha lenne se tudnám kivenni, novemberig őrület lesz a munkahelyen.

A kertben fűtenger van mindenütt, azon agyalok, hogy nem is kéne, hogy ez zavarjon, végül is csak annyi a baj, hogy nem egyezik az elképzelésemmel arról, hogyan kéne lennie. Majd megfagynak a füvek (már amelyik) és akkor szépen felvillázom a kertet, vagy ha olyan hideg lesz, akkor majd tavasszal. 
Persze az a baj, hogy így nem tetszik és az embernek az adja a hajtóerőt, ha valamit olyanná teremt, amilyenné szeretné. És ez, ami itt van, ez most csak úgy teremtődött a természet által, ebben az én kezem és elképzelésem csak annyiban van benne, hogy némileg kilátszódnak az én növényeim is a gazból... 
Lassan ki lehet szedni mindent, 2 fok volt reggel. 

Azzal szoktam magam vigasztalni, hogy majd ha nyugdíjas leszek, de valamiért most nem vagyok optimista ezzel kapcsolatban. Nem tudjuk mi felé halad a világ, a kilátások nem jók, a történelmi tanulságokat se szokta levonni az emberiség és egyre többet gondolok arra, hogy talán nem így kéne csinálni az életet, ahogy most csinálom.
Ha holnap, vagy egy hét múlva meg kéne halnom, az egyetlen amit bánnék az lenne, hogy nem merem meglépni, hogy legalább egy évre szabad legyek, hogy kicsit szusszanhassak már egyet és kényelmesen áthobbizzam a napjaimat. 
Bár azon is gondolkodom, hogy ez a téma évek óta bennem van, de hát azt is tudjuk, hogy ha mindent mindig ugyanúgy csinálok, akkor miért is változna meg a kimenet? Innentől kezdve ez meddő agyalás, mert nem lépek semmit, csak vergődök, futom a felesleges köröket ezzel a gondolattal, ezért ez csak arra "jó", hogy elrontja a közérzetemet. Mert - ugye - van a jó mondás, hogy: "Nem lehet rántottát csinálni, ha nem törjük fel a tojásokat."

És itt a gaztenger, 'ződ' az biztos, nem olyan, mint az aszályban volt, de a probléma az, hogy szaporodik is. 


kk_img_20221001_111917.jpg

kk_img_20221001_112032.jpg

kk_img_20221001_112052.jpg

kk_img_20221001_112248.jpg

kk_img_20221001_112425.jpg

Tennivalók Fűtenger

2022\10\04

Őzlábgalóca, védett gomba

Meglátjuk mekkora fagyok lesznek a télen, de erős a gyanúm, hogy jövőre meg fogok küzdeni a búzavirággal, a kúpvirággal, a kamillával, de az ernyős verbénával is. Mindegyik szétszórta a magját és az ernyős verbéna kivételével már az összessel tele van a kert. Sőt, a szappanvirág is szétszórta a magjait és azzal is tele van minden a saját környékén. 
Tavasszal mindig nagyon sajnálok kihúzni egyetlen szál virágot is, ami magától kikel a tél után, de jövőre meg kell majd magamat keményítenem és kiszedni, ami felesleges. Egyrészt, ha túl sűrűek, akkor nem olyan szépek, másrészt az idén pl. az egyik mályvacserjét szó szerint elnyomták a kúpvirágok. 2 van, kicsik még, én ültettem őket dugványról és az egyik az idén a kétszeresére nőtt, mint az, ami a kúpvirágok között volt. 

Megfejtettem - egy cikk  nyomán - a gombáim kilétét is. Nem véletlenül nem tudtam meghatározni, egyik gombáskönyvemben (pedig 3 is van) sincs benne. Őzlábgalóca a neve és védett  gomba. Azt olvastam róla, hogy ehető, de nem szabad leszedni. Én nem akarom őket megenni.
És nem véletlenül tanácstalankodtam a tüskés- (vagy valamilyen) galóca és az őzláb között. Annyiból most elégedett vagyok, hogy óvatos voltam és nem engedtem a magyarázásnak, mert volt aki bizonygatta, hogy az őzláb... hát nem az. 

Azt nem tudom miért védett, nálam évek óta van a kertben, ráadásul az egyik részt ahol nőnek, tavaly fel is villáztam és beültettem virágokkal, mégis az idén jóval több gomba nőtt, bár az is igaz, hogy bőven volt nekik eső is. 

Lefotóztam az életciklusát, mind másik gomba, de volt mit fotózni, most van kinn vagy 20 ilyen gomba és legalább ennyi már visszaöregedett a talajba. 

kk_img_20221001_112604.jpg

kk_img_20221001_112705.jpg

kk_img_20221001_112813.jpg

 

Virágok Őzlábgalóca

süti beállítások módosítása
Mobil