Vasárnapi szütymörgés

Ma nagyon korán kivetett az ágy. Felkeltem negyed 5 körül, mert már fel voltam egy ideje és nem akartam elkezdeni hülyeségeken gondolkodni.
Azt gondoltam milyen jó, hogy ilyen korán van, lesz egy kis időm, nyugisan megkávézok, mielőtt a macskák ellepnek megint, de nem volt szerencsém. Ezek itt őrködnek szerintem folyamatosan, mert 2 percen belül itt volt az egész éhes brancs és kezdhettem is a pincérkedést. Ezek a macskanépek mindig éhesek! 
Viszont szeretem ezeket a nyári kora hajnalokat, csicseregnek a madarak, jó, friss levegő van, minden tárva-nyitva... persze azért kávézni is jó volt, természetesen az éhes szájacskák kiszolgálása után. 

A tegnap délelőttöt a konyhában a töltöttem. 
Nem lehetett kimenni a kertbe, mert nagy a sár, nagyon párás, fülledt volt a levegő is (ma is az) és egyébként se volt kedvem hozzá. Kimentem egy kicsit egy óra körül, de nem lehetett megmaradni a napon.

Így aztán kertészkedés helyett megfőztem, illetve volt egy nagy káposztám is, azt lesütöttem és eltettem a fagyasztóba. 3 dobozzal lett, majd még sütök hozzá. Szeretem télen elővenni, csak tésztát kell hozzá kifőzni, kis borsot rá  és kész is az ebéd. 
Főztem egy kis (péntek este beáztatott) lencsét is, amiből lencse tócsni lett rágcsának. 

Aztán úgy belejöttem, hogy kimentem még és szedtem egy nagy csomó csokoládémentát, jól megmostam és beáztattam citromkarikákkal, ma már adtam hozzá cukrot és citromsavat, ott főtt már korán a tűzhelyen, de alábbhagyott a lelkesedésem. Gondolkodtam, hogy üvegbe tegyem-e el, vagy fagyasszam le kis kockáknak. Lehet, hogy jobb lenne néha elővenni egy-egy kockát, mert nem fogyasztok túl sok mentát. Gondoltam, ha megbontok egy egész üveggel csak megromlana. Aztán nem volt hozzá türelmem és beleöntöttem üvegbe, csaptam hozzá egy kis 70%-os alkoholt és vagy eláll vagy nem. 
Nem volt semmi kedvem az üveget sütőben sterilizálni, meg dunsztolni meg szarakodni.
Általában nem szoktak a konyhai lelkesedéseim sokáig tartani. Már tudhatnám... 
Kár volt hozzáfogni az egészhez, csak látom, hogy mások csinálják, közben meg nekem nem is kell, mert direkt nem iszom cukros löttyöket. 
Szoktam mondani, hogy én olyan vagyok, mint az állat, akkor iszom, amikor szomjas vagyok és akkor is leginkább csak vizet. 

kk_img_20230624_115712.jpg

Tettem azért pár kört a kertben is... megint minden csupa fű.  Illetve késő délután csak nekifogtam és kikapáltam két évelőágyás között a füvet, mert már nagyon nagy volt, de hát mindenütt nagy... 

Ma viszont kinn voltam már, kivittem, földbe tettem és megjelöltem a poloskavészt, ami eddig benn volt kis pohárban, de nem kelt ki. Azt írják róla, hogy hónapokig, vagy akár egy évig eltarthat a csírázása. Majd meglátom lesz-e belőle valami a szabad földben. 

Aztán megmetszettem a szőlőt, mert már a fákon futott az is. Olyan szép, nagy levelei vannak, eszembe is jutott a dolmades, de van kajám és tegnap elég volt a konyhatündérkedésből. 
A lemetszett hajtásokat összedaraboltam és elvittem hátra a cserjék alá. Úgy haladok, hogy csak ott szedem ki a füvet, ahol azonnal mulcsolom is. 
Nagyon nagy a fülledtség, nem igazán esik jól kinn lenni. 

Ekkora a fű a cserjék alatt megint, de a tamariska legalább szépen növekszik. Jövőre már egész komoly kis fa lesz. 

kk_img_20230625_111630.jpg

Ezek alatt a múltkor kiszedett borsószalma van. 

kk_img_20230625_111658.jpg

Ide tettem a levágott szőlőhajtásokat. Nem szép, de kevésbé engedi nőni a gyomot. Addig, amíg a cserjék meg nem nőnek jobban, addig nem tudom kialakítani azt az aljnövényzetet, amit szeretnék, mert oda majd árnyéktűrők kellenek, de most még nem elég az árnyék és persze a cserjék is sokkal sűrűbbek lesznek. 

kk_img_20230625_111706.jpg

Virágot hoz a mákkóró is. Ez az amit kaptam, úgy látom idő kell neki, amíg megszokja a helyet. Száradtak le levelei is, de sokkal nagyobb lesz majd ez, 2,5-3 méteresre is megnő. 

kk_img_20230625_111639.jpg

Ezek már tényleg az utolsó szarkalábak. 

kk_img_20230621_122515.jpg

Kinyílt a sárga (az egyik fajta sárga) LIDL-es cickafark is. Jól mutat a Monardával. 

kk_img_20230621_122615.jpg

kk_img_20230621_122639.jpg

Ismene.

kk_img_20230621_123421.jpg