Kezdődik már! 
Bár nem mondhatom, hogy nem vagyok visszafogott, mert mindjárt november vége van és még csak most rendeltem először magokat és csak 4 félét. :)))) Ilyenkor már mindig ötven féle van itthon. 

Most viszont nem is virágokat rendeltem, hanem télálló vadcitromot, japán mazsolafát és kétféle padlizsánt: jégcsap padlizsánt és őszibarack padlizsánt. 

Így aztán (feltéve, hogy kikelnek és megnőnek) mégiscsak be lesz ültetve a ház elől kivágott szilvafák helye is, legalábbis az egyik, mert egy vadcitromot oda szeretnék ültetni. 
A mazsolafáról még lövésem sincs hová fog kerülni... lassan kinövöm a kertet. 

Egyébként van bennem valami nyüsztetés is most már jó ideje és házakat nézegetek (egy se tetszik). Nem tudom akarok-e itt maradni... 
Időnként eltölt valamiféle elégedetlenség, túl sok a fix adottsága ennek a háznak, portának, amiken nem tudok változtatni vagy túl sokba kerülne. Valahogy nem férek, most olyan szűknek érzek mindent, a telket is, a házat is. Meg aztán én olyan költözős is vagyok, nem tudom, hogy akik egyazon helyen leélik az életüket, hogy csinálják, de én már megszámolni se tudom, hogy hány helyen laktam összesen a világban.
Ehhez képest micsoda földtúróvá változtam az utóbbi években, de ezt a legmesszebbmenőkig élvezem. Most.
Szóval nyüsztetek és próbálok rájönni, hogy mi a bajom tulajdonképpen, mert nem mindig a hellyel van a bajom (ezekre párszor utólag jöttem rá), hanem valami mással. Sajnos hajlamos vagyok nem a lényegen változtatni, hanem lecserélem a színpadot, a szereplőket és amikor az se válik be, akkor jövök rá, hogy mi a belső nyugtalanságom oka. Mintha mindig (sokszor) későn fednék fel nekem ezek a dolgok a lényegüket.
Most lehet, hogy ezzel a szűk érzéssel van kapcsolatban, ki akarok terjedni, de nem tudom, hogy ez igaziból a térben kellene-e, hogy megtörténjen... de az biztos, hogy most kicsinek érzem a játszóteremet. 

Más... kitettem a manóajtót a helyére, nem változott, szerintem ez most így marad, aztán majd lesznek újak is. 

Bizony, az első bejegyzésem 2019. november 22-én született és azóta írogatok. Eleinte nagyobb hézagokkal, de ahogy egyre több dolog történt a kertben, egyre többet is írtam róla. 
Szeretem ezt a blogot írni, egyrészt krónikája annak, hogy miket csinálok, hogyan változik a kert és vele én is. 
Krónikája a nem szűnő (sőt!) mohóságomnak a növények iránt, az ilyen irányú fogadkozásaimnak (hihi),  sikereknek és csalódásoknak, kísérletezéseknek, újragondolásoknak és nem utolsósorban a kert csodálatos fejlődésének. 

Kedves Naplóm!
Boldog szülinapot kívánok! :)

Ijedelemmel indult a ma reggel, ugyanis reggelre elég nagy hó esett, el is ment az áram egy rövid időre... szerencsére azonban nem vagyok az a nagyon pánikolós fajta. 
Éppen nagyban szellőztettem a házat, amikor hozzáértem a fűtéscsövekhez és meglepően langyosnak tűntek, ahhoz képest, hogy csak ablaknyitáskor vettem le a fűtést. Akkor jutott eszembe, hogy nem néztem meg, hogy a kazánom újraindult-e... és hát nem. 
Kikapcsoltam-bekapcsoltam, visszaszámlált és megint nem indult el. Azt azért nem állítom, hogy nem kaptam némi szívdobogást, de feljöttem a kezelési útmutatóért és meg is találtam benne a problémát (ugyanis a kazán kiírja a hibakódot) és szerencsére csak egy reset kellett neki és megy a fűtés. 

Ennek kapcsán azonban meg is született a döntés, hogy nem maradhatok alternatív fűtés nélkül. Ki van alakítva a helye, volt is vegyestüzelésű kazánom, de kilyukadt, amikor bekötötték a gázt és újra feltöltöttük a rendszert és akkor úgy döntöttem, hogy nem veszek másikat. 
Sajnos meg kell csináltatnom neki a kéményt is, mert nem mai gyerek már az sem, ezért nem lesz olcsó megoldás, de szükség van fűtésre, ha a gázkazán bemondaná az unalmast. 

Aztán amikor ez rendbe jött, mentem is kifelé a kertbe leverni a havat az örökzöldekről és mindenről, mert nagyon meghajlottak alatta a növények. Ameddig elértem a nagy keleti életfákról is levertem. 
Szóval szép ez a hó meg minden, de köszike, erre a télre ennyi elég volt belőle. 

A képek még a hóleverés előtt készültek.