Mulcsoltam a kertben. Ígértek nagy esőket, de itt még egy csepp víz se esett le, nemhogy nagy zivatar.
Annyira száraz a talaj, hogy valahogy az öntözés vizét legalább egy kicsit meg akarom védeni a sima elpárolgásról,  jobb, ha minden cseppjét a növény használja fel, illetve a talaj felforrósodását is visszafogja kicsit. 
Szalmával mulcsoltam, nem a legjobb, mert azt olvastam, hogy nitrogént von el a bomlásához, ezért majd lehet, hogy pótolnom kell, bár van a talajban egyelőre bőven, ezt mutatta a tavaszi tyúkhúr mennyisége a kertben. 
A paprika és a padlizsán ágyását mulcsoltam le vele, a többin (zömében) van még a fűnyesedékből, ami a fűnyíróból jött ki, de a múltkor még a borsó kifejtett héját is a talajra szórtam vissza. 
Mivel nem nedves a talaj, így szárazon kellett leraknom, de kora reggel csináltam egy nagyszabású, bőséges öntözést, így a víz már alatta folyt le és szét is a növények körül és már nem engedi olyan gyorsan elpárologni. 
Remélem most már nőni is fognak, mert nem nagyon haladnak sehová. Ilyenkor már sokkal nagyobbnak kellene lenniük. 
Lenn a kert végében a kis oregoni hamiscipruson szoktam látni, hogy mennyire jól nedvesen tartja körülötte a mulcs a talajt. 

Kivittem két nagy szénabálát is a fedett részből. A veteményesbe azért nem viszem, mert magot szór, van így is elég gyom, nem akarom még szaporítani is. 
A szénát a kapu előtt terítettem szét a tavasszal átültetett mocsári hibiszkusz köré és a külső, kerítés melletti virágcsík szélébe, hadd irtsa maga alatt a füvet. 
Egy másik bálát a datolyaszilva és a kínai álbirs köré terítettem és az új sziklakert fölött lévő kartonpapírra, ami szintén gyomtalanítani hivatott és még jutott az egyik jujuba köré is, az már eléggé megette a tavasszal kirakott szénát. A másik jujuba körül még vastag, levágott fűtakaró van. 
Majd ezeket is belocsolom, hogy ellegyenek egy darabig, mert az igazat megvallva még csak most kezdjük a nyarat, de a puttonyom már kezd tele lenni az öntözéssel. 

Már napok óta szemezek itt a közeli városban egy rózsával. Hatalmas bokor van a temető előtt és a rózsa nagyon szép, de mindig elmentem mellette. Végül tegnap rászántam magam és hoztam belőle 3 hajtást. Csupa tetű volt az egész bokor, csöpögött a tetvekből kijövő mézharmattól, azon csodálkoztam, hogy nem volt tele hangyával, mert azok még tenyésztik is a tetveket a mézharmat miatt. 
Itthon jól lemostam, beleértve a levelek fonákját is, levágtam a fölösleges leveleket és vízbe tettem és lefedtem, hogy párában legyen. Orchidea kaspókat használtam hozzá, így nem kellett zacskózni. Remélem, hogy hamarosan gyökeret ereszt és lesz egy újabb rózsám, aminek nem tudom a nevét. 

Egyébként nem jó kinn lenni, nagyon meleg van, tegnap nem esett jól semmit csinálni.  
Nyílnak a virágok, de van egy kis pauza ebben is. Egyrészt ami nyílik se olyan szép, mint kellene, már nagyon nagy a szárazság, illetve az egynyáriak csak most indulnak, remélem lesz erejük kinyílni.
Írország harangjai. 

Évelő szarkalábak. 

Ez a szegény futórózsa a legszebb nyílásában is hervadt a vízhiánytól. 

A ligetszépe kapott némi vizet, de a másik telep nem, az ki se tudta nyitni a virágait. 

Mákkóró és Clematis, a mákkóró mögött viszont burjánzik a tűztövis... azt nem zavarja a szárazság. 

Égőszerelem, sajnos ezek sem szépek az idén. 

Macskafarkú veronika, kapott már inni kicsit, mert napok óta egyállapotban van. 

Sárga és piros cickafark.

 A kert lentről felfelé fotózva, lassan kinyílnak a liliomok és a bal oldalon lévő barátcserje is. 

Ültettem ki növényeket a készülő sziklakertes részre. 
Kiköltözött két varjúháj féle,  az egyik göndör varjúháj (Sedum dasyphyllum Major), a másikban nem vagyok biztos, azt hiszem kaukázusi varjúháj (Sedum spurium Tricolor), egy sziklakerti (valamilyen) tollas szegfű és egy kis maréknyi háromcsúcsú ernyőspárna (Azorella trifucata ‘Nana’ ). 
Semmit nem vettem, hanem a meglévőkből telepítettem át. 
Próbáltam jól beáztatni nekik a földet, de iszonyú nehezen ázik át. Csontszáraz minden, nem is tudom, hogy fognak megmaradni a most telepített növények. Majd minden nap hordanom kell rájuk a vizet. Igazi türelemjáték csepegtetni rájuk, mert kicsik és most még egy erősebb vízsugár is kimossa őket. 

Jó ronda most, de megtartom ezt a 3 kis lépcsőfokot, megpróbálok azzal főzni ami van, nem kell mindent kidobni. Azért a lépcső tetejére kell majd még egy vagy kettő lépcsőfok, a többi már a növények dolga lesz, hogy szépen benőjék a teret. 
Alulra, a "sarokba", a fekvő tuja alá, majd valami kis örökzöld gömböcöt teszek. A lépcső (szemből nézve) bal oldalán pedig már növekszik egy téli bangita. Pont nincs rajta a képen, de most a lépcsőt akartam látni/láttatni. Jó fotón látni, mert rögtön kihozza a hibákat. Ahogy látom is, hogy az egyik követ odébb kell tennem onnan, ahol van. 

Nem tudom, hogy írtam-e már vagy csak eszemben volt, de eddig ebben az évben nem volt bennem kullancs, de most egy napon belül kettő is. Azok a kis nimfa kullancsok voltak, még egyik se volt rendesen befúródva, az egyik helyén mégis egész nagy csípéshely van és rettenetesen viszket, az is lehet, hogy én vakartam el, azért lett ilyen nagy. 
Egyelőre még nem látok rajta lyme-kór "udvart", de figyelem, mert a kullancs helye nem ilyen szokott lenni, ez jóval nagyobb és gyulladtabb Bekentem először antivakarinnal, aztán később kapott egy kis betadint is. Remélem nem lesz belőle semmi baj. 

Lassan jön a visszavágások ideje, elvirágzott a jezsámen, az orvosi zsályák is, pár rózsa is lemegy lassan, nem kevés munka lesz vele ebben a jó melegben, bár nem panaszkodom, mert legalább nincs olyan nagy kánikula. 

És akkor virágok. 

Kiderült, hogy van egy ilyen sárga sásliliomom is, szerencsére. Évek óta nézegetem másoknál, hogy milyen szépek és nem tudtam szert tenni rá, erre van nekem is. 

Elkezdtek nyílni a kokárdavirágok is, van pár tő, tavaly sok magot hullatott és párat a kikelt kis növények közül át is ültettem új helyre. Ezen a részen a talajt még rendbe kell hoznom, mert már nagyon szegényes, de az idén már kapott egy kis marhatrágyát és mulcsot is. Remélem hasznára lesz a növényeknek. 

Ez egy átültetett piros kokárda, most kezd magához térni, mert párszor kapott egy kis vizet. Elég későn hajtott ki, azt se tudtam mi van ott, csak a pálca jelezte, hogy az ott valami lesz, de most már egészen szépen alakul, sok bimbó van rajta. 

Az árvalányhajak egyre szebbek. 

Rózsaszín cickafark. Sajnos egy része szinte kiszáradt, de hagyom, mert óriási a telep, pedig a zömét tavasszal kiszedtem. Erősen szaporodós fajta, de nem szánok neki olyan nagy helyet, ezért nem bánom, ha egy része kimegy. 

Új-régi dísz, egy alabástrom elefánt. Eddig benn lakott a fürdőkád szélén, de ott van egy másik (gyertyatartós hátú) elefánt, az benn maradt, ezt pedig kiköltöztettem a kertbe. Még ezer évvel ezelőtt hoztuk Görögországból. Télire nem fogom kinn hagyni a díszeket, mert nagyon megeszi őket az idő. 

Megmetszettem a lila akácot. Lehet, hogy kicsit megint túlzásba estem, mint tavaly, de tavaly leszakadt egy hatalmas ága, muszáj volt visszavágni a maradékot is, illetve egy kalap alatt, akkor már próbáltam neki formát is adni.
Formát, amit a lilaakác nem képes megőrizni. 
Kész őrület, ahogy ez a növény növekszik. 
Az idén még egy szál virág se volt rajta, növesztett viszont tavasz óta 3 méteres hajtásokat, rengeteget, de nő a tövéről, az oldalán, nem kedvelem ezt a növényt, mert majdnem kordában tarthatatlan. 
Leszedtem róla a fél lomboronáját. Próbálom nem engedni a tető felé, de bemászik a lépcsőházba, meg mindenhová, ahová nem kéne. Szerintem a nyáron majd még kell metszenem. 

Vittem le kisebb köveket a készülő sziklakertbe, a lépcső mellé raktam be őket, hogy valami pofája kezdjen kialakulni. Az egyik kő mellé azonnal ültettem is be apró, bordó kövirózsákat, amik majd nagyobbra fognak nőni, de most még kicsik, egy nagy telepről szedtem le az apró szaporulatból. 

Kicsivel többet terveztem az idén haladni az új részekkel, de ennyire futja, a meleg idő hamar visszaveti a lendületemet. 
Mindenesetre már az is fegyvertény, hogy a beomlott verem miatt nem kell annyit varázsolni a fotózással, bár a leterített papír miatt még most is vigyáznom kell, de az meg a gyomirtás miatt fontos. 

Még mindig selejtezek, legutóbb a tavaszi palántaültetés dolgainak a dobozát (vagy inkább egy nagy tálca) néztem át és kidobáltam, amikhez még sose nyúltam. Megint majdnem tele lett a kuka. Ez, amit hetek óta csinálok, egy nem tervezett selejtezés, csak úgy jött. 
Tényleg valami készülődik... amikor ennyire kész vagyok elengedni dolgokat, amikor így tisztítom a teret, akkor törvényszerűen változás jön. Egyrészt a saját változásomat is mutatja, hiszen másképp működöm, szabadul fel bennem valami és ez a fizikai világban is megnyilvánul. A kínaiak ezt a tele edény és az üres edény hasonlatával szokták megjeleníteni. Az én edényem most ürül és ilyenkor nemcsak kívül ürül, mert valami belül kezdődött el, maga a selejtezés már csak a külvilágbeli eredménye ennek. 

Amikor legutóbb ilyet csináltam, utána nem egészen egy éven belül jött a ház és ez bizony teljesen megváltoztatta az életemet... jó irányba.
Akkoriban került a kezembe Marie Kondo: Rend a lelke mindennek című könyve és azt olvastam el és elkezdtem kipakolni, de azóta még a ruhákat is másképp hajtogatom (és mennyivel jobb így).
Ez még Pesten volt, nem is tudom hol tároltam azt a sok mindent, amiktől akkor megszabadultam. Ruhák (még a 36-os méretű cuccokat is tároltam, holott nyilván nem leszek már sosem olyan méretű), olyan könyvek, amiket egy életen át hurcoltam magammal, de minden költözéskor csak bedobozoltam, aztán kidobozoltam, de soha a kezembe ezeket nem vettem. Fölösleges edényeket is kiraktam, cipőket, táskákat, rengeteg dísztárgyat bevittem a munkahelyemre és a folyosón kiraktam egy kis szekrénykére egy cetlivel, akinek teszik, a vigye el és ez valami eszméletlen jó energiákat hívott életre. Olyan örömmel vitték a kollégák, mintha kincseket találtak volna. Így válnak a megunt, haszontalanná lett darabok megint örömforrássá, aztán majd ők is továbbadják egyszer. 
Szóval valami jön, amin kicsit csodálkozom, mert életemben először mondhatom el, hogy éppen azt akarom ami van és nem vágyom másra. Legalábbis itt a tudati szinteken, de ezt valami belül, ott a lenn, a tudatalatti szinteken  elindította bennem, ami viszont elgondolkodtató és kicsit nyugtalanító is... egy dologra gondolok... hát... majd meglátjuk jól látom-e, illetve minek kell most megváltoznia. 

***

Lefotóztam a kihajtott datolyaszilvát... a föld alól hajtott ki, de nem tudom, hogy az alany, vagy az oltvány, mert nem látom az oltvány sebét a föld fölött, tehát lehet, hogy alatta van. Nem akartam megpiszkálni a földet, mert kemény, mint a beton, a hajtás pedig fiatal, nem szeretném letörni. A levele nyilvánvalóan datolyaszilva levél, de ez nem jelent semmit, mert az is lehet, hogy valami apró szemű datolyaszilvára lett oltva a növény. 
Megtartom, legfeljebb jó lesz alanynak. 
Már azt is bánom, hogy a jujuba alanyt nem tartottam meg tavaly, de későn jutott eszembe, hogy jó lenne, de az már veszett fejsze nyele. 

Lefotóztam a szépen növekvő szecsuáni borsfámat is, most már úgy tűnik megmarad. 

A jujubák is meglepően sokat nőttek. Nekem kicsit fura az a sok, vékonyka hajtás rajtuk, ahogy az is, hogy mindenáron bokor formát akarnak felvenni, de nem mertem levenni róluk, csak a nagyon alsó hajtásaikat, mert tényleg nem cserjét szeretnék nevelni belőlük. Hagyom őket erősödni, majd formázom jövőre. 

A veteményesben a chayote tök sajnos kimúlt... nem tudom mi baja lett, igaziból nem is indult növésnek, vagy hidege van neki, ezek a 9-10 fokos éjszakák nem igazán normálisak már ilyenkor. A gyömbér se halad sehová. 
Még annyit próbálok, hogy betemettem a még zöld szárát (hátha legyökerezne), de ez már inkább csak egy kétségbeesett kapaszkodás... ezzel úgy leszek, mint Magilla Gorilla, hogy: "Ezt még gyakorolni kell. Legközelebb újra megpróbáljuk!" :)))

 És akkor jöjjenek a virágok. 
Ligetszépék. Van másik nagy telep is, de annyira ki van már tikkadva ott a talaj, hogy ki se tudja nyitni a virágait. Meg is bolygattam, amikor a téglakő szegélyt raktam le, de majd helyrejön. Ez a virág kipusztíthatatlan, inkább mindig gyéríteni kell, mert nagyon szaporodik a tövéről. 

Már nyílnak a cickafarkak is. Hamarosan hozom a többi színűről is a képeket. 

Elkezdtek nőni az Írország harangjai is. Párat kivettem, mert benőtték volna a krizantémot, ami a közelükben van. Ezek az idén nem ültetettek, hanem mind a magszórásból lettek. Idén is hagyni fogom, hadd szaporodjon, a fölösleg majd jó lesz mulcsnak, de fogok magot is szedni róla, nehogy úgy járjak, mint a kúpvirággal, hogy egyik évről a másikra eltűntek.  

Pompás küllőrojt, ebből is sok telep van már a kertben. Szeretem, szép a színe is és sokáig virágzik. 

Bögrevirág, neki is jól esett volna több víz, de melyik növénynek nem, ebben a szárazságban? Nagyon szeretem olyan szép virág! 

Nyílik a japán gyöngyvessző is. Szeretem ezt a cserjét, mert tavasszal olyan levélszínei vannak, hogy csak úgy lángolnak a kertben és sokáig nagyon szépek és a virágjuk is nagyon szép. Fogok szaporítani belőle máshová is. 

Lassan elnyílik ez a rózsa, de ennyi virágot! Imádom! 

A kert sarkai, amik igaziból nem is sarkok. Ez a kép pl. majdnem a kert közepéről fotózva készült, de végre már mutatható ez a kissé lenti rész is. Alakulnak a cserjék is benne, bár a japán juhar ágyásának egy része még majdnem üresnek tűnik. Onnan pusztult ki rengeteg krizantém. Ültettem bele újabb sásliliomot, füzérajkat és egynyárit is, egy Kleopátra tűjét, ami majd nyár végére jó nagyra fog nőni. Van benne egy felnövekvő velencei kutyatej is, illetve egy fehér bársonyos kakukkszegfű is, ami tavaly hatalmas volt és számítottam az idén is a látványára, de csak vekereg a szárazság miatt, épp, hogy él.
Majd benövik a növények, de időre van szükségük. 

Ez pedig a már megszokott szögből... már sajnos a fű is kezd kiégni, de nézem a jó oldalát, nem kell se kaszálni, se fűnyírózni, a fű majd kizöldül az első esőtől.