Mátra alján, falu szélén...

2024\04\13

Erdőkert álom

Minden évben megállapítom, hogy valamiért jobban, szebben tudok kertészkedni az árnyasabb részeken. 

Tegnap el is gondolkodtam azon, hogy tulajdonképpen ezeken a részeken gyakorlatilag erdőkertet kezdtem már el kialakítani, mert az adja magát nagyon szépen és jobban is szeretem. 
Imádom az évelő virágokat is, de az erdőkert nekem sokkal jobban bejön. Ezért elkezdem átalakítani az évelős részt is erdőkertté. Sokkal szebb lesz, sőt ezzel az elképzeléssel a kert végében lévő, még üres rész sorsa is eldőlt. 
Oda nem díszfákat fogok ültetni, hanem gyümölcsöt, főleg almát. Már tavaly ősszel is akartam, de se időm nem volt, se kedvem gödröket ásni neki abban az állandó esős, csatakos időben. 

Az Árnyas kertben itt még nem látszik, hogy erdőkert jellege lenne, mert hiányzik a középső szint, a cserjék, de már növekszik benne a cserjés hortenzia és egy másik is, amit tavaly dugványoztam el és az idén szépen kihajtott. 
Már van benne téli jázmin is, de még kicsi. 

kk_img_20240407_161416.jpg

Itt meg fogom kicsit az idén is gyéríteni a gyöngyvirágot. Egyrészt mert közvetlen a Thalictrum Delavayi mellett nő megint, pedig tavaly kiszedtem egy csomót. Még nem nyúlok hozzá, most virágzik, de teljesen be fogom szorítani a kerítés lábazata mellé. Szeretnék még oda ültetni egy japán juhart is. Az aljnövényzet pedig már adott. 

kk_img_20240409_101301.jpg

kk_img_20240407_161512.jpg

kk_img_20240408_164448.jpg

Más. Valamelyik nap hazafelé autókáztam és megláttam pár császárfát virágozni, nagyon szépek. Csináltam is pár fotót róluk, de nem vágytam meg, nagyon sok rosszat lehet hallani róla. Ezek a császárfák jó helyet kaptak, talán kicsit túl sűrűn vannak ültetve, de a gazdája tudja. 
A virágja viszont minden visz, akármilyen is a híre. 
És persze csináltam úgy is fotót, hogy a tájat is lehessen látni, ez a vidék csodaszép. 

kk_img_20240410_135316.jpg

kk_img_20240410_135327.jpg

Tennivalók

2024\04\12

Tulipánok 3.

 Tegnap volt időm kinn lenni kicsit a kertben, ezért elveteményeztem a zöldbabot. Két ágyást csináltam, az egyik sárga színű (Maxidor), a másik zöld színű (Rimember), 4 sor összesen, ha jó lesz a termés, akkor rengetegnek kell lennie rajta. Ennyi nekem elég egész télre.

És még kiraktam a karókat a borsók mellé is, a horolóval megkapáltam a fokhagymát, spenótot és a borsókat is. Úgy látom, hogy egy sor petrezselymet utána kell vetnem és egy sor répát is. 

És akkor jöjjenek a tulipánok. 

kk_img_20240407_135519_1.jpg

kk_img_20240407_144143.jpg

kk_img_20240408_100514.jpg

kk_img_20240408_100535.jpg

kk_img_20240408_164837.jpg

Ezek már majdnem elvadultak, de minden évben hozzák a virágaikat, ezért nem bántom őket, szeretem. :) 

kk_img_20240409_095624.jpg

kk_img_20240409_095655.jpg

kk_img_20240409_095711.jpg

kk_img_20240409_100015.jpg

kk_img_20240409_100728.jpg

kk_img_20240409_100933.jpg

Virágok Tulipán

2024\04\11

Tulipánok 2.

Csodásak az idén a tulipánok, bár nem mind. Nem sikerült az idén az a szép piros, aminek a szárain több virágfej is van. Szerintem az a baja, hogy eléggé benőtte a ligetszépe. Ki is fogok szedni belőle sokat, mert nagyon szaporodik.
A legtöbb viszont csodás! 

kk_img_20240403_090402.jpg

kk_img_20240404_134819.jpg

kk_img_20240404_134905.jpg

kk_img_20240405_102743.jpg

kk_img_20240406_101215.jpg

kk_img_20240406_142147.jpg

kk_img_20240406_142230.jpg

kk_img_20240407_135354.jpg

kk_img_20240407_135519.jpg 

Virágok Tulipán

süti beállítások módosítása