Mátra alján, falu szélén...

2024\04\17

Lila akác

Szépen nyílik a lila akácom, azt hiszem végre rájöttem arra, hogyan is kell metszeni. 
Tavaly nagyon kevés virág volt rajta, vagy talán nem is volt... kicsit majd át kell alakítanom a növény formáját, így, hogy már tudom, hogy működik. 
Most látszik rajta pár elhalt ág, azokat le fogom vágni és azokat is, amik nagyon magasra törekszenek, mert azt a részét nem tudom így kezelni, emellett felmászik a tetőre is. Ezért van rajta kevés virág általában, mert nem tudok mit csinálni azokkal a nagyon magasan lévő friss hajtásokkal, mint leszaggatom. 
Pedig a virágait az előző évi hajtásokon hozza, azokat kell visszavágni 3-4 szemre és onnan fognak lelógni a virágok. Tehát a cél, hogy minél több új hajtást neveljen és azok vissza is legyenek metszve. 

Tulajdonképpen ezen a tavaszon kellett volna levágnom azokat a magasra törő ágait, amik már túlságosan fenn vannak, de nem volt időm. Pedig akkor lenne jó, amikor még nincs rajta lomb. 

kk_img_20240411_160919.jpg

kk_img_20240414_091404.jpg

kk_img_20240414_091417.jpg

kk_img_20240414_091439.jpg

Virágok Lilaakác

2024\04\15

Kissé lustább vasárnap

A kék csenkesznek lett 3 kis fiókája, gondolom az elhullatott magokból. Gyorsan fel is szedtem őket és átültettem az életfák alá, a szélekre. 
Eddig kővel volt kirakva egy részen, de nincs annyi kövem (erről most a Forest Gump jutott eszembe: "Van úgy, hogy az embernek nincs elég köve..." - bár itt most szerencsére más a kontextus), ezért úgy gondoltam, hogy a kék csenkesz nagyon jó lesz határolónak, mert dús, nagy párnákat képez.

Beszurkáltam a borsó mellé is a karókat még valamelyik nap, most húztam ki madzagot, amire majd futhat a borsó. Egyelőre csak egy sornyit, majd ahogy növekszik, úgy húzok ki magasabban is további sorokat.
(A képen még  nincs madzag.)

kk_img_20240413_171321.jpg

Kiültettem a korai lonc bokrot a komposztból, ahová késő ősszel bedugtam, mert még kiástam, de elültetni már nem volt érkezésem. Folyton esett és nem is igazán volt elképzelésem, hogy hová kerüljön. Most beültettem a kert végében lévő ronda ól mellé. Jól belocsoltam, remélem megmarad, nem tűnik túl érzékeny lelkűnek. Szépen kihajtott a komposztban, még virágzott is. Ha megmarad, szép, nagy bokor lesz, a virágja csodásan illatozik és nem utolsósorban el fogja takarni az ól oldalát. 

Megmetszettem a barátcserjét is és nem tudom mi lett az egyik Leylandival, de egy csomó ága leszáradt. Azokat levagdostam, remélem nem száradnak le továbbiak is róla. Formafát szeretnék metszeni belőle és már vágtam le pár ágat, lehet, hogy azt sínylette meg? 

Nagyon szépen hajtanak a lestyánok és a citromfű is. Ott a bot mellett egy füge növekszik. Ősszel nem nézett ki jól, de szerencsére túlvészelte a telet. 
Vetettem még ebbe az ágyásba kaprot, ahol a pálcák vannak a földön (a macskák miatt), metélőpetrezselymet és téli sarjadékhagymát, illetve két cserépbe steviát és rozmaringot és az ágyás csücskében vad kígyóhagyma növekszik és szépen szaporodik, amit innen a közelből hoztam egy cserjésből. Aztán vettem észre, hogy már magától is bejött a kertbe, mert van belőle másutt is és ott is szaporodik. 

kk_img_20240413_171357.jpg

Kivirágzott a medvehagyma is. 

kk_img_20240413_171622.jpg

Birsalma

kk_img_20240413_171720.jpg

És így néz ki a szomszéd kertje... lesz jövőre pitypangom bőven, az igaz, hogy most is van. Főztem pitypangmézet az idén, 4 kis üveggel lett. 

kk_img_20240413_171653.jpg

Kezdik az íriszek is az idei jelenésüket. 

kk_img_20240411_095241.jpg

kk_img_20240411_095438.jpg

Kőtörőfű. 

kk_img_20240411_143552.jpg

Az utolsó kökörcsin. 

kk_img_20240412_135650.jpg

Szellőrózsa, nagyon szeretem, olyan rég vágytam már ilyenre, tavaly vettem, és most látszik, hogy nagyon szapora. Jövőre egy egész mező lesz belőle. 

kk_img_20240413_110655.jpg

 

 

Tennivalók

2024\04\14

Tyű, de sokat dolgoztam szombaton a kertben!

Uhh, a péntek és a szombat reggelt is kaszálással kezdtem. Kezdek belejönni megint, mint a kiskutya az ugatásba. Az első idei kaszálásom után 3 napig fáradt voltam, most meg tök jól érzem magam és elégedett is vagyok nagyon, mert csak a kert alsó része volt a cél, de jóval többet kaszáltam le. Combközépig ért a fű, de friss nagyon, szinte harsogva vitte a kasza. 
A ronda ól még most is ronda, de már elkezdte benőni a lonc, nem sokáig fog már így látszódni. 

kk_img_20240411_130247.jpg

kk_img_20240413_111043.jpg

Annyira jól ment a dolog, hogy végül nekiestem az "erdőnek" is, óriásira nőtt (és virágzó) vérehulló fecskefüvek és bürök volt a zöme, na meg már a medvetalpak is megindultak. A vérehulló fecskefűtől még most is bizsereg az orrom, rémes szaga van, mindig majd megfulladok, amikor vágom és van belőle bőven, pedig egyszer nekiestem és késsel kivagdostam még egy kora tavasszal az összeset, de megint rengeteg van. Szóval jó nagy fű volt benne és levágtam az egészet. 

kk_img_20240413_111123.jpg

Már csak a ház előtti rész van, de az marad valamikorra, mert a jövő hétre rémes időt ígérnek, megint egy csomó esőt és még 0 fokot is. Nem örülünk! 
Illetve majd kívül, a kerítés mellett is végig kell mennem valamikor a kaszával, mert sajnos a szomszéd föld gazdája nem vágja. Sose találkozom vele, azt se tudom ki az, akkor szólnék neki, de ide általában nagy gépekkel jönnek vágni a füvet (vagy ami éppen van benne). Vagy felszólíttathatnám, de akkor levágná max. egyszer, azzal se lennék beljebb. És tulajdonképpen hálás vagyok neki, hogy elküldte innen azt a lomos pasit, aki itt mellettem tárolt mindent, de még lerobbant IFA-kat is. Irtó ronda látvány volt, szóval inkább a fű, mint az. 

Nekiestem a kaszálás után és a tavaly leterített geotextilt is odébb húztam a frissen vágott részre. Látszik, hogy teljesen fűmentes a helye. Nem tudom még, hogy mit teszek bele, az is lehet, hogy visszatakarom, de a lépcsőt ki akarom szabadítani előtte és széleire már tudok növényt ültetni. 

kk_img_20240413_133435.jpg

Tavaly ezt a lejtős részt is letakartam, mert ide egy újabb sziklás részt szeretnék kialakítani, de teljesen megette az idő a geotextilt, a szétmállott részeken kinőtt a fű, ezért felszedtem. Látszik, hogy mennyire füves alatta, ezért ezt a részt letakartam egy új darabbal. 

kk_img_20240413_133541.jpg

kk_img_20240413_134517.jpg

kk_img_20240413_142244.jpg

Volt egy geotextillel letakart rész az életfák alatt is, nem nagy, még 1 nm sincs, de odébb húztam onnan a takarást és csupasz maradt a hely. 
Már napok óta terveztem, hogy kiveszek pár japán szellőrózsát, mert nagyon elszaporodott. Át is ültettem 5 tövet arra a helyre és még további 3 darab haranglábat is, mert az is szaporodik, mint a csicsóka. Jó lenne, ha megmaradnának. 

kk_img_20240413_142353.jpg

Már olyan sok és sok fajta növényem van, hogy visszafogtam a vásárlást, az idén tényleg. A télen megrendelt magokból nevelek palántákat, illetve a saját növényeimet szaporítom most már, mert irdatlan sok van. 
Azt nem mondom, hogy egyáltalán nem veszek többet, mert úgyse állnám meg és tervben is vannak még, mint pl. fás bazsarózsák és egy fajta lilabogyóra is fáj a fogam, mert ami megvan (Callicarpa bodinieri 'Profusion') valamiért nem bogyózik és ha bogyózna se lenne olyan a színe, mint amit szeretnék. (Callicarpa dichotoma ‘Issai’)

A tölgylevelű hortenziám nagyon szépen növekszik, remélem jó helye lesz ott ahol van. Sajnos jön a hideg, még 0 fokot is ígérnek, amiből akármi is lehet... remélem nem fog megfagyni. 

kk_img_20240413_111443.jpg

És persze nyílnak a virágok. :) 

kk_img_20240412_182319.jpg

kk_img_20240413_142826.jpg

kk_img_20240413_172235.jpg

 

Tennivalók

süti beállítások módosítása