Nem olyan régen kaptam szép boglárkacserje vesszőket. Nem állítom, hogy a kedvenc növényem, de azért elültettem, végül is hatalmas ez a kert, akad hely mindennek. 

Aztán valamelyik nap elkezdtem kaszálni és a szegény boglárka javát szépen lenyisszantotta a damil... sajnálom szegény, de majd kihajt, nem az összeset vágtam le. Az imént daraboltam bele a levágott szárakat a komposztba. 

Egyébként valahogy rájöttem a kaszálás mikéntjére is. Eddig nyomtam neki, mint állat és összevissza kaszaboltam a füvet oda-vissza lendítéssel és nem volt a vágásban semmi rendszer, nem is szépen vágtam a füvet. Most meg már "rendre vágom", elengedem, felpörgetem és így sokkal kevesebbet is fogyaszt. Szebben is haladok vele, nem dobálja rá a füvet a még le nem vágott részekre. 

Ez fontos, mert úgy látom, hogy a kaszálás gyakori szórakozás lesz itt, úgy nő fű, mintha hajtanák, ennek aztán nem számít, hogy van-e eső vagy nincs. És a tavalyi tanulság is az volt, hogy kaszálni kell, mert tavaly annyira megnőtt a fű a kert lenti részén, hogy ki se látszottam belőle. Elfásodott a szára is, a késsel tudtam csak levágni valamennyire, de végül apu tette rendbe.

Ez azért tudott bekövetkezni, mert hiába vettem meg a vadiúj kaszát, az bizony nem működött és mire megjavítódott, addigra égig ért a  fű. Nem is veszek többé ilyen kaszát (4 betűs a neve), mert azzal kezdeni egy új eszközzel, hogy azonnal porlasztót kell benne cserélni, na az azért bosszantó. Mint ahogy az is, hogy szinte a világ összes kaszája, (amiket olvasgattam róluk) 50-es keverékkel megy, ez meg 25-össel. Egyébként mióta az új porlesztó van benne azóta egy szavam sincs, megy rendesen és a téli álldogálása után is szépen beindult, alig kellett rajta rántani párat.

Egyébként egészen hihetetlen, hogy az állatok itt élnek körülöttünk és mégis alig látjuk, alig érzékeljük őket. Valamelyik nap a szilvafán volt a fejem fölött akkora dalolás, hogy csuda. Elkezdtem keresni a hang gazdáját, de nem tudtam meglátni őt, pedig ott volt valahol a fán! 

Így van ez az egerekkel is, a vakondról is csak azért tudok, mert látom a halmokat a kertben. Ki tudja hány szempár figyel az erdőben is, amikor kimegyek. És amelyik nem dalol, vagy nem ad semmilyen hangot vagy nem hagy jól észrevehető nyomot, arról nem is tudok, pedig lehet, hogy ott van. Szarvasok, őzek, vaddisznók, nyulak, borzok, sünök, menyétke, nyest, rókák és most már macik és farkasok is előfordulnak és hogy tudnak rejtőzködni

Rengeteg állat van körülöttünk, mi meg észre se nagyon vesszük, csak a vadászok. 

Ezzel az erővel a Jeti és a BigFoot is nyugodtan létezhet, vagy a manók és a koboldok a fák gyökereinél, vagy a tündérek és nyugisan mászkálhatnak közöttünk földönkívüliek is, tulajdonképpen szinte vakok vagyunk a bennünket körülvevő világra. 

Visszatért a kis rozsdafarkú, aki már tavaly is itt költött. :) Ez a kép még akkor készült, amikor lerakta a tojásait és nagyon sokáig ült rajtuk, szinte alig mozdult el még enni is.

Érdekesen szelídek ezek a kis madárkák, bár a közelembe nem jönnek és amikor jövök-megyek, akkor általában mozdulatlanná válnak, viszont úgy döntöttek, hogy itt laknak közvetlen a közelemben.  Olyan aranyos volt, ahogy ült a tojásokon, én meg mászkáltam ki-be, azért a fejét sokszor felemelte, hogy szemmel tartson. 

Úgy látom, hogy a napokban valamikor kikeltek a Csőrikék, illetve nem tudom hányan vannak, eddig három csőrt láttam a fészekben kitátva. Nem akarok közel menni, se zavarni őket, hadd éljék az életüket. Lehet, hogy majd jövő tavasszal, mielőtt visszatérnek (remélem visszatérnek) be fogom kamerázni a fészket, hogy közelebbről  láthassam őket.

Egyébként azt olvastam a rozsdafarkúról, hogy párban élnek, de csak egy madarat látok mindig... lehet, hogy váltják egymást?

Itt vannak (jó nagy zoommal) a kis Mélytorkok! :D