Mátra alján, falu szélén...

2020\09\23

Sziklakert 2.

Kezdik szépen belakni a növények a kis szedett-vedett sziklakertemet, ami nem is lesz már ilyen össze-vissza, amikor beborítják a növények és a kövek majd csak itt-ott kandikálnak ki belőle. Akkor nem lesz már annyira feltűnő, hogy a kövek nem egyformák. 

k_dscf7595.JPG

Teljesen beleszeretettem egyébként a varjúhájakba és egyéb kövi növényekbe, azt hiszem szenvedélyes gyűjtővé fogok válni. Fantasztikus, ahogy nőnek, a sokféleségük, a virágzásuk. Az igaz, amikor elvirágoznak, akkor hihetetlen szemetes és kopott kinézetük van, de ez ellen azt lehet tenni, hogy nem engedek hatalmas területeket beborítani nekik, hanem csak kezelhető kisebb felületen engedem el.

Viszont ahogy növekednek! Az ember eltesz egy pár szálat és két hónapon belül rengeteg lesz belőle. 

Még egy csomó fajta van, amiket be akarok szerezni, áááááh ez a kertészkedés tiszta mániássá teszi az embert, mert mindent akarok a kertembe, mindent ki akarok próbálni, birtokolni, szaporítani, növeszteni, nézegetni és gyönyörködni benne. 

Úgy érzem magam a kertészkedés gondolatára, hogy érzem, hogy van bennem egy folyamatos hajtóerő, egy motoszka, ami nem hagy nyugodni, mert örökké tervezek, agyalok, ültetek, szaporítok és minden. 

Azon gondolkodom, hogy lehet, hogy csinálok itt egy kisebb kertészetet, kiválasztok pár fajta növényt ami itt szereti és könnyű vele bánni és nyitok kis kuckót, amiben árulom  portékát. Aztán majd kinövi valamivé magát, ha akarja.

k_dscf7597.JPG

Virágok Sziklakert

2020\09\22

A felejtős növények

Igen, ültettem pár nagyon felejtős növényt is, de milyen a kertész, mindent ki kell próbálni, hogy lássam, hogy nő, mi lesz belőle, fogyasztható-e, kedvelem-e, hasznos-e számomra. 

A legelső a koriander. Nem tehetek róla, de ha megszagolom, akkor engem a poloskára emlékeztet. Állítólag nagyon megosztó növény, vannak, akik esküsznek rá, én, ha kiszagolom valahol, akkor inkább elkerülöm. Tudtam is ezt, de arra gondoltam, hogy majd szedek róla magot és lesz saját bio koriander magom. Virágzott ugyan, de nem hozott szép magokat és egyébként is filléres a koriander mag is, szóval felejtős. Többet nem ültetek. 

A másik a kínai spargensalat. Összesen egy darab nőtt meg belőle, még csak meg se kóstoltam, mert valahogy nem volt hozzá ingerenciám. Nem néz ki jól, nem kívánatos számomra és volt annyi levélzöldség a kertben, hogy nem is volt rá szükség. Lehet, hogy a szára spárga szerűen fogyasztható lett volna, de ott volt a rengeteg mángoldnyél is helyette. (Ui.: maradt magom, ezért mégiscsak megpróbálom az idén is, 2021-ben)

A másik ilyen keleti növény a pak choi, mind magba ment, szeretik a földibolhák is, örökké nyirkosan kellett tartani, hogy ne menjenek a közelébe és mégse lett egy ehető sem. 

Pálmalevelű tépőkel. Na hát ez a növény, (ami lett belőle) még csak nem is hasonlít arra, ami a képen volt. Szerintem vagy rossz képet tettek ki, vagy nem tudták mit adnak el. Ez tök ugyanaz, mint a toszkán fekete tépőkel, ami viszont épp így néz ki és gyönyörűen meg is nőtt, de nem ültetek utóbbiból csak kettőt, mert bőven elég lesz).

Ezt árulta a bolt: 

palmalevelu-tepokel.jpg

És ez lett belőle: 

 k_20200727_095856.jpg

Egyébként szép növény és káposzta illata is van, de a leveleit elnézve díszítésnél egyébre nem igazán jó. 

Az északi gyökérzöldség (Sandwich Island Common Salsify), szépen kikelt, mér használtam is zöldséglevesbe, de semmi különös, bár még ezután fogom kiszedni, majd párolok belőle magában is és kipróbálom, lehet, hogy még változni fog a véleményem. 

Ui: Nem vettem újabb magot belőle, mert nem találtam benne semmi olyat, ami miatt úgy érzem, szükségem lenne rá. Nem jobb a petrezselyem gyökérnél, nem adott hozzá semmi olyat, amihez ragaszkodni tudnék. Pl. a paszternákhoz ragaszkodom, mert van egy nagyon jó ízvilága, ennél a növénynél nem tapasztaltam ilyet, szóval nem pazarolom rá a helyet. 

Karfiol és pagoda karfiol. Azt hiszem ezekhez sokkal jobban kellene érteni. A karfiolokon még lett valami olyan kinézetű a közepében, de biztos permetezni kellett volna, és/vagy más tápanyagokra lett volna szüksége, de tény, hogy annyira rondák voltak, hogy nem volt gusztusom megenni. 

A pagoda karfiol pedig... nem tudom. Hatalmasra nőttek a növények, legalább 60-70 centi magasra, de semmi se lett a közepében. Erős, egészséges valamik voltak, kiszedtem őket, jó tömeget képeznek a komposztra, de annyi. 

Ha eszembe jut még valami, akkor írok róla. 

Zöldségfélék Veteményes Felejtős növények

2020\09\21

Herkules, fűtés és egyebek

Miután pénteken reggel 4 fok volt mindössze és tegnap is csak 6 fok, a ház jól lehűlt. Szombat reggel már a 20 fokot se érte el a benti hőmérséklet.

Nappal még eléggé visszamelegíti a jó meleg napsütés, de tegnap még délben is ridegség volt benn, akkorra kezdett csak hatása lenni a napsütésnek. Nem szeretek fagyoskodni, szóval fogtam magam és ünnepélyes keretek között befűtöttem. Nemcsak azért, mert az idei első fűtős nap, hanem mert ezzel avattam fel a vadiúj cirkómat. Nagyon jó! 

Pillanatok alatt befűt, jó meleget csinál, viszont tényleg igaz az, hogy aztán hagyja is lehűlni a vizet is a csövekben. 2 tized eltérésre van állítva a termosztát (pontosabban meghagytam alaphelyzetben). Azt hiszem, majd olyan magasra kell vennem amikor már igazán hideg lesz kinn, hogy akkor se fázzak, amikor éppen hagyja hűlni.

Nagyon drága volt a beköttetése, pedig maga a csövezés megvolt már, a fele radiátorokat is kicseréltettem tavaly, a másik felét pedig most, most már tényleg csak a csövek a régiek (az is csak egy része). 

Tavaly egy rémálom volt a fával fűtés. Az az állandó lemászkálás a pincébe, főleg,amikor már sötét volt... áááááá, szörnyű volt. Nem lehet bentről lemenni a pincébe, mindig ki kellett menni, féltem is, hiába, hogy sokszor még csak délután volt, és egyébként most ahogy érzem, nem volt már olyan hatásfoka sem. 

Kéményt kellett kormolni, (mondjuk nem én csináltam, de nagy munka volt), sok cipekedés, állandóan hordani be a fát a pincébe, gyújtóssal szarakodni, arról nem beszélve, hogy sehová nem tudtam hosszabb időre elmenni, mert kialudt a tűz és kezdhettem a tűzrakást elölről. Főleg akkor olt szörnyű, amikor elmentem itthonról egy vagy két napra, a ház már két nap alatt is lehűlt és amikor ideértem (általában korán reggel jöttem) volt 12-13 fok... gyors befűtés, de az annyi volt, hogy amikor 8-kor leültem a gép mellé dolgozni, még csak 14 fok körül volt benn. Estére mászott fel 19-20 fokra. Úgy melegítettem magam napközben, hogy a hátam mögött ment egy infrafilm. 

Van egy képes infrám, ami  nagyon jól melegít, és amikor a lábam is lefagyott már, akkor bekapcsoltam az elektromos kandallót, azzal melegítettem, így lehetett kibírni a felfűtős napot.Kényelmetlen volt, na! Februárban az volt az első, hogy elkezdtem intézni a cirkot, a gázcsonk már itt volt udvarban, szerződés is volt, csak terveztetni, engedélyeztetni és kiviteleztetni kellett, de nekem megérte, mert ez így nagyon kényelmes. 

Sajnos a régi fatüzelésű kazán megadta magát, kilyukadt, jézusom, hogy nézett ki a pince! Direkt benne hagytam egy csomó fahamut az aljában, hogyha kéne a kertre... mind kifolyt a vízzel, illetve azért nem mind, mert gyorsan csatlakozatta a csövet a szerelő és engedte le a vizet belőle a csatornába.

Pedig úgy szerettem volna, hogy az is megmarad alternatív fűtésnek. Ha nincs áram, vagy gáz, de most ez lett. 

Gondolkodtam, hogy veszek egy új fatüzelésű kazánt, de már nagyon drága lett volna, a kémény se teljesen OK, szóval ezt még körbe kell járnom, ha egyáltalán szükség lesz rá. majd ezen a télen kiderül. 

 

Más. Ma jönnek és elkezdik lebontani a veranda tetejét. Csak szürke hullámpala van rajta, nincs szigetelve sem. Az eső nem esik be, de gyakorlatilag rés van a háztető és eközött. Így hideg a veranda, én meg kivezettetem oda is a fűtést. Most az a radiátor le van zárva. Úgy csinálta meg a szerelő, hogy külön kizárható és van rajta leeresztő is, tehát ha  nagyon fagyna kinn és nem szeretnék ott is fűteni, akkor leeresztem belőle a vizet, hogy ne fagyjon szét. Így nem kell az egész rendszert bolygatni. 

Megcsináltatom, mert jó kis helyiség lesz télen a növényeknek, és ha már a régi borzalmas ablakokat kicseréltettem újakra, akkor legyen rendben. Majd ott le lehet venni a cipőket is, mert nagyon sok kosz behordódik ide. Az idén nem hiszem, hogy fogom fűteni, mert az ajtón is csak szimpla üveg van... lesz még itt mit csinálni

 

Ma reggel Herkules teleokádta a tetőt... arra figyeltem fel, hogy mi az a hang. Hát ő volt. Borzalmasan befalt, Megette a saját kajáját és azt is, amit Elza otthagyott. Leöntöttem vízzel, hogy ne díszelegjen ott. 

Herkules az a cica, aki nem igazán válogat (szerencsémre, mert a Böbe alig eszik meg valamit).Jön, néz azzal a bagoly fejével és mindent szépen megeszik. Jól is néz már ki, ki van testesedve rendesen. :))))

Olyan ártatlan feje van, nagy kerek fej, nagy kerek szemek és olyan naivitással néz a világba, hogy az valami hihetetlen. Érdekes arcuk van, Elzának nagyon szép az arca, de Elza eltökélt, határozott és számító. 

Böbének meg érdekesen olyan kis komoly, öreg feje kezd lenni. Pedig még csak 4 hónapos múlt. Fura szerzetek, sose hittem volna, hogy megkedvelem őket. :) 

Állatok Herkules Tennivalók Kertlakók

süti beállítások módosítása