Teraszépítés - ixedik bejegyzés

Wááááá, óriásit haladtak már a mesterek a teraszommal! Lassan kialakul az a kép, amit vizionáltam. Még a fal külső részét kell levakolni, felrakni a tetőt a kis helységre és a cserepeket a fal tetejére, festeni, betonozni. 
Már elvittek egy csomó sittet is, minden nap a nap végén felpakolnak egy kocsira valót és elviszik. 
A kupa homok is elfogyott már az udvarból, már csak a sóder van meg a cement, ami még kell és van benn az udvarban is sitt, majd azt is el fogják vinni. Az apraját benn hagytuk, mert nem akartunk semmi olyat kidönteni a szomszéd telekre, ami utána nem takarítható fel normálisan.

kk_img_20210925_160858.jpg

Ma én is szinte egész nap kinn voltam a kertben, elültettem a délszaki kutyatejet, ehhez kicsit átalakítottam a sziklakert elejét, fellazítottam a járatot és átraktam máshová, így más formát is kapott az egész és még tettem oda két követ is. 
Elültettem a piros bogyós tűztövist is. Az új fal vakolása miatt ki kellett venni két hostát is, azoknak is csináltam helyet és átültettem őket.  
Aztán elkezdtem elültetni az íriszeket is, amik tegnap jöttek meg. Nem sikerült mindet ma kiültetni, mert helyet is kellett nekik csinálni. Így leírva nem is tűnik olyan soknak, de egész nap elbíbelődtem, na meg gyomláltam is az újonnan feltört részt, mert akkora disznóparéjok nőttek benne és magot is akartak volna hozni, ezt nem hagyhattam. 

A nagyobb íriszeket beültettem a nagy évelőágyásba, krizantémok és a mályvacserje közé, mert ezek később hajtanak csak ki és később nőnek meg. Addigra az írisz levirágzik és visszahúzódik pihenni. 
Van két miniatűr írisz is, ezeket az új ösvényem mellé ültettem és egyéb helyekre. Nem hinném, hogy tavasszal már virágozni fognak, de meglátjuk.