Mátra alján, falu szélén...

2020\09\26

Bútorozkodok 2.

Megjöttek a bútoraim, kivéve a JYSK-ből a TV szekrény, vagy inkább polc. Azért tegnap délután mentem be és elhoztam. Végre lemehet innen az a nagy ronda fenyőasztal, amin most a TV van. Nagyobb lesz a tér is, mert az asztal túl széles és ideillő lesz az új darab. 

Érdekes, de nem is nagyon tervezgettem ezt sem, ahogy a kertet sem akarom úgy összerakni, hogy minden darab kő és fűszál meg legyen tervezve. Nem akarom, hogy mű legyen. 

Szóval mégis összejött a bútor. Az egyik szobában a fekete lett a vezérhangya, a másikban pedig fehér. Persze nem temetői a hangulat és nem is kórházi, mert közben tele van színekkel minden, ezek csak a keretet adják az egészhez. 

Összeraktam a könyves szekrényt is, nekem nagyon tetszik, itt a szobában nagyon jól mutat. Előtte pici fehér asztalka, sötétkék fotel a hozzá tartozó lábtartóval, ez lesz az olvasósarkom és a dolgozósarok is egyben.

Van még egy fehér komód és egy régi kétajtós ruhásszekrény, amihez már megvettem a fehér festéket, de vagy nem jutottam hozzá, vagy amikor időm lett volna, akkor meg kedvem nem volt, de egyszercsak biztos ez is kész lesz. 

Rendeltem még két keskeny, hosszú szőnyeget is a falra, az egyiket az olvasósarokba, azzal már nagyon jó, meleg, otthonos hangulata lesz, a másikat pedig a külső szobába a kanapé mellé, szintén a falra és egy állólámpát a fotel mögé, amin olvasólámpa is van és mennyezetvilágítás is. 

Lassan kész leszek belül. Funkcionálisan minden megvan és már a díszítés is alakul. Még van egy kép amit meg szeretnék festeni, bár van jóval több vásznam is, de egyelőre az a kép van a fejemben, a többi  majd alakul. 

Érdekes, hogy viszonylag olcsó darabokból milyen jól össze lehet rakni egy lakást. Az  igaz, hogy semmi luxus, semmi divat és felhajtás, de nekem tetszik és végül is ez a lényeg. Nem szeretek túl sok pénzt tenni tárgyakba. Nemsokára vénasszony leszek és majd úgyse kell senkinek, megy a szemétbe és azt a pénzt, amit ezeken megspórolok, költhetem másra. 

Néha elgondolkodom azon, hogyha nem ilyen éghajlaton élnénk, hogy fűteni kell és ilyen házakat építeni, valójában milyen kevéssel is beérné az ember. 

A másik dolog, amin gondolkodom, hogy hogyan tudok nyitni az egyéb gondolatoknak is lapot, mert ugyan ez kertész blognak indult, de néha írhatnékom van erről-arról. "Más"-ról is. Viszont elfogytak a nyitható sheetek. Végül úgy döntöttem, hogy az életet legkevésbé bonyolítandó, megszüntetem a "Fűszerek" rovatot. Ez nem jelenti azt, hogy nem lesz szó fűszerekről, csak átkerülnek a "Veteményes" rovatba. Na, hát így legyen. 

Bútorok Tennivalók

2020\09\25

Bazsalikom

Ez az egyik kedvenc fűszerem. Olyan illata van, hogy váááá! 

Jövőre azt hiszem ezzel is el fogok szabadulni, mert rengeteg fajtája van, mind ki akarom próbálni. 

Az idén mindösszesen két fajta kelt ki nálam. Nagyon nehezen bújt ki a földből, pedig nem is ültettem túl korán és - mivel nagyon száraz volt a tavasz - még öntöztem is szorgalmasan. Az igaz, hogy a tavasz öntözés meg olyan keménnyé tette a földet, hogy azon is nehezen tör át a növényke. Lazítottam ugyan körülötte a talajt, de amíg nem bújtak ki, addig csak távolabb és amíg kicsik is nehéz gondozni, nehogy sérüljenek a gyökereik. 

Amiért haragszom, hogy nem tüntetik fel a magvak csomagolásán, hogy mik  vannak benne. Bazsalikom mix oszt jónapot. 

k_20200727_095830.jpg

Mindenesetre kelt zöld bazsalikom nálam és ugyancsak zöld levelű, de bordós virágú is. Lassan össze kéne már morzsolni a megszárított növényeket és behozni. És megszaglászni, igazság szerint még nem is néztem meg, hogy mi a különbség a kettő között, pedig lassan már magba is mennek. Fogok gyűjteni róluk magot, szeretem a saját magvaimat ültetni. 

Bazsalikom Fűszernövények Veteményes

2020\09\24

Tépőkel fajták

Azért szeretem a tépőkelt, mert télen is kinn maradhat, nem fagy meg. Tavaly még a -8 fok után is simán lehetett szedni, keményre fagyott ugyan a levél, de amikor behoztam kiengedett és ugyanolyan volt, mint rendesen. 

Az íze kicsit erőteljes, ezért óvatosan kell vele bánni, de amikor vége a kertbe kimászkálós és leszedős időszaknak, akkor az ember nagyon tud neki örülni. Smoothie-ba is jó, vagy rizottóba vagy párolva hús mellé, bár nekem akkor is kell mellé valami, mert magában köretként nekem túl karakteres az íze. 

Az első képen  toszkán fekete tépőkel van, a másodikon a sima leveles kel. Tavaly ez utóbbi volt nekem, az előzőt most ültettem először. 

A harmadik fajtát nem teszem ide, az sajnos a felejtős növények között kapott helyet, mert nem olyan lett, mint ami a képen van és - ugyan gyönyörű maga a növény - de gyakorlatilag a csipkézettsége miatt alig van rajta hasznosítható rész. 

 

k_20200727_095923.jpg

 

k_20200727_095813.jpg

 

 

Zöldségfélék Veteményes Fodros tépőkel Toszkán fekete tépőkel

süti beállítások módosítása