Mátra alján, falu szélén...

2020\11\19

Bougainvillea

Valamelyik nap levittem a bougainvilleát a pincébe teleltetni és mára teljesen lekopaszodott. Bár írják a teleltetésről szóló leírások, hogy lehullhatnak a levelei, ezért nagyon nem aggódom. Állítólag tavasszal újra kihajt, csak arra kell vigyázni, hogy ne öntözzem túl és a kártevőkre is figyelni kell. Emlékszem, májusban vettem, amikor anyunak kerestem virágot anyák napjára. 

Azt gondolom, hogy nem szereti magát a helyváltoztatást sem, mert amikor hazahoztam, akkor az összes virágát lehullatta, de aztán szépen kivirágzott újra és már éppen kezdett megint tele lenni "bimbóval", amikor be kellett hozni, mert jöttek a fagyok. Eléggé fagyérzékeny, ezért nem kockáztattam, hogy kinn maradjon, a ki- behurcibálás pedig már ebben az időszakban veszélyes és a növények nem szeretnek vándorolni. 

Ha több jó helyem lenne a teleltetésre, akkor vennék más színűeket is, mert van ám sokféle, de így megelégszem ezzel, remélem megmarad és jövőre is hoz majd szép virágokat, bár amik a színes tömeget adják, nem is igazi virágok, hanem fellevelek.  

Azt írják, hogy nem szabad sokat locsolni nyáron sem, de én nem ezt tapasztaltam. Szereti a vizet és mivel a  tűző napon van jó helye, így iszik is lég sokat. Persze nem kell vízipálmaként bánni vele, én nem hagytam sosem sokáig szárazon, de az igaz, hogy vízben sem állt soha. 

Nagyon szép növény, a mediterránumot idézi, Görögországban láttam életemben először ilyet, magasra futott és sűrűn a házak falain, gyönyörű volt és most már itthon is elérhető.  

 

kk_20200717_090350.jpg

Virágok Bougainvillea Cserjék

2020\11\18

Rozmaring

Nálam még az életben nem maradt meg soha a rozmaring. Aztán hosszú-hosszú ideig nem is próbálkoztam vele, de az idén vettem egy kis cserepes növényt. Kinn volt a nyáron a kertben, de nem állítom, hogy sokat nőtt volna, inkább stagnált. 

Nemrég behoztam a  verandára, de szerintem itt meg hidege lesz, lehet, hogy majd beviszem a pincébe a bougainvillea mellé. Azt olvastam, hogy a napsütés fontosabb neki, mint a víz és a pince ablaka déli, azt süti télen is a legjobban a nap. 

Nagyon szeretném, ha túlélné a telet, mert nem nagyon a akarok belenyugodni, hogy van növény, amit nem bírok "felnevelni" és imádom a rozmaringot. Mindig csodálattal néztem a mediterránumban, hogy ott nőnek minden udvarom és csak ki kell menni, letörni egy ágat és odatenni a húsra, vagy a krumplira.

Az idén egyébként a fűszerek neveléséből nem valami jól jöttem ki. Ami sikerült azokból se nagyon tettem el. Amit kinn a száraz alatt felfüggesztettem száradni, az nekem nem ízlik úgy szárítva. Elveszítik a színüket és az aromájukat is. Jobban szeretem a hűtőben szárítani őket, nyitott papírzacskóban a hidegben. Úgy szép zöldek maradnak és az illatuk is sokkal jobb. Csak ki kell bírni, hogy pl. nagyon bazsalikom illatú a hűtő... olyankor nem jó benn tárolni a csokitortát, mert átveszi az illatát. 

A tető alatti szárítás miatt aztán nem lett borsikafüvem se, pedig rengeteg volt a kertben. Jövőre jobban kell terveznem, de pl. olyan hülyeségek akadályoztak meg, hogy nincs normális papírzacskóm. A cukros, lisztes és egyéb zacsikat szoktam eltenni. Egyébként nagyon kiakasztó, hogy nem lehet papírzacskót kapni.  Régebben 100-200 db-os csomagban vettem a kicsiket is, mert a gyűjtött magoknak is kéne, de sehol nem kapok. Majd gyártok magamnak, téli estéken papírzacsit fogok ragasztani, mint a rabok. :))))

Rozmaring Fűszernövények Veteményes Fűszerek télire

2020\11\17

Lándzsás útifű szirup

Tegnap vettem elő a nyáron készített lándzsás útifű szirupomat, mert kicsit megint fájlalom a torkomat. Azt kell, hogy mondjam, hogy ez tök olyan, mint a bolti. Talán jövőre teszek majd bele egy kicsi citromsavat is, hogy ne legyen annyira édes. 

Nem hittem volna, hogy ennyire jól fog sikerülni. 

Így nézett ki, amikor beraktam az üvegbe, aztán nagyon összeesett. Kár, hogy arról nincs képem.  Mindenesetre jövőre több füvet fogok szedni és miután megtöltöttem az üveget, hagyok belőle és a cukorból is, hogy utána tudjak tölteni. Barna cukorral készült és sokáig állt. Nem ástam bele a földbe, de jövőre ki fogom próbálni. 

Nálam a konyhaasztalon állt vagy másfél-két hónapig, időnként összerázogattam, de többször kellett volna, mert a cukor így sem oldódott fel teljesen Úgy segítettem rajta, hogy pici vodkát töltöttem rá, hogy valamivel hígabb legyen. Nem érzeni benne az alkoholt egyáltalán, de ha vezetek nem fogok inni belőle.

Egyébként valami rettenten gusztustalanul nézett ki amikor leszűrtem, de az íze tökéletes. Amit jövőre még másképp fogok csinálni az lesz, hogy sokkal jobban ki fogom nyomkodni a levelekből az összes szirupot. 

Egy sötét színű (barna) üvegben tároltam eddig a pincében. 

Jövőre. lesz bőven útifüvem, mert kiástam párat a kertben egy helyre ültettem őket, egész kis ültetvényem van belőle. 

 

kk_20200516_201330.jpg

Recept Lándzsás útifű szirup

süti beállítások módosítása