Mátra alján, falu szélén...

2021\05\11

Új virágok és a kikelt zöldségek

Kicsit bővítettem a virágiskolát, ültettem még bele magokat is, mert hát... tényleg rengeteg virágmagom van. Pl. a gyűszűvirág csak két éves, ezért újra kell belőle palántát nevelni, hogy jövőre is legyen ilyen virágom. 

Ültettem ki színes margarétát is, mert benn a harmadik ültetés se kelt ki, szerintem meddő a mag, de utoljára még megpróbálom ott a másfajta talajon. 

Ültettem szintén magról kárpáti harangvirágot is, díszzsályát (nem maradt meg tavalyról, talán egy) és évelő(nek mondott)  fekete búzavirágot is. 

A kapu mellé hordtam kész komposztot, van ott egy kis csík, ahová lehet virágot ültetni, szórtam ki délvirág magot és portulácskát is. 

Ennyi  volt a munka utáni tevékenységem, illetve öntöztem is, kihordtam egy csomó vizet a tökökre és cukkinikre, amik kikeltek, meg azokra is, amik még nem. És beállítottam pár karót a borsók és a paradicsomok mellé is. 

Egyébként minden kel, a zöldbabok, az uborkák, a cékla , a lóbab, a spenót, mángold, saláták, répa, zöldség, feketegyökér. 

Az  idén a retek nem sikerült, ez már tisztán látszik, valahogy túl hideg volt, túl száraz, a hideg miatt nem is locsoltam. Ültettem tarlórépát, meglátom milyen lesz. Végül is a boltban is, azok a nagy fehér gömbölyűek, amiket retek címszó alatt veszünk az is tarlórépa, csak retekként fogyasztjuk, mert nagyon hasonlók. 

Jah és elültettem még a maradék fajta bazsalikomokat is és borsikafüvet. utóbbit vártam, hogy keljen a széthullajtott magokból, de még nem látom a nyomát, lehet, hogy majd később előbújnak még. Azelőtt, a régi kertemben sose ültettem a borsikafüvet, csak egyszer kellett, aztán már nőtt magától. Ahogy az új-zélandi spenót is, rengeteg kelt belőle most is. 

Most már nagyon kéne eső... 

 

Tennivalók

2021\05\10

Medvehagyma

Hú, hát nagyon kivirágzott a medvehagyma is, most már nem lehet jókat enni róla. 

Egyébként nekem szebb, mint a gyöngyvirág, sokkal látványosabb a virágzása, bár a gyöngyvirág illata kétségtelenül fantasztikus.

A medvehagyma virágja nem tart sokáig, nagyon hamar magba megy, alig lehet szedni róla, mert szétpattognak a magok és rettenetesen szaporodik. Menta van mellette, de még azt is majdnem agyonnyomja. 

Jó távol van a gyöngyvirágtól, a kert egész másik részében, nehogy összekeverjem a leveleit, mert a gyöngyvirág mérgező, akár halálos is  lehet. Szinte minden évben hallani, hogy valaki meghalt tőle, mert medvehagyma helyett megette, pedig szerintem nem igazán keverhetők össze. A gyöngyvirág levele sokkal vastagabb és fényes is, na meg a medvehagyma illata összetéveszthetetlen, mert erős fokhagymaszaga van. Nálam nem is egyszerre nőnek, a medvehagyma virágzik, tehát már nem fogyasztható, a gyöngyvirág pedig még most kezdi, a levelei még össze vannak sodorva, ki se nyitotta őket. 

kk_img_20210505_120244.jpg

kk_img_20210505_120305.jpg

Reggel egyébként körbenyargaltam a kertet és kitűzködtem a borsó mellé a karókat, majd valamikor napközben kiszökök és ráteszem a hálót is, legyen mire kapaszkodnia, mert most már - főleg, hogy meleg lesz - biztos neki fog lódulni. Már nagyon várom a friss zöldborsókat. 

 

Medvehagyma Hagymások Évelők

2021\05\09

Reggeli kávé és virágiskola

Tegnap lekaszáltam a maradék füvet, de akár újra is kezdhettem volna az egészet, mert volt, ahol még 10 centit is nőtt...  nem foglalkoztam vele, azt kaszáltam, ami a múltkor megmaradt, különben sose végeztem volna vele. Így is fárasztó volt, nagy területet le kell még fednem geotextillel, hogy ősszel fel tudjam törni a csodaásóvillával és azt is parkosítani tudjam. 

Egyébként hatalmas ez a kert... és eléggé hatalmas lett a veteményes is, nem is tudom hová gondoltam vele, hogy fogom ezt én rendben tartani? A gyomok még  csak most indulnak be és már most alig bírok vele, de azt hiszem, hogy reggelente majd kimegyek kicsit munka előtt és majd délután-esténként is. Aztán persze az majd a 38 fokban jól meg fog hiúsulni, de tervezni ingyen van. :))))

Tegnap kiültettem az összes palántát, erre mára 0 fokot ígértek... szét aggódtam magam, meg tele van már az összes puttonyom ezzel az időjárással az idén. Minden kinn  van, paradicsom, paprika és a padlizsánok is. A fehér karalábék, a zeller és a saláták már régebben kinn vannak, azokat nem féltettem, de szerencsére nem volt fagy reggelre és nem is 0 fok volt, hanem 5 fok. Ez se meleg, de legalább nem fagytak meg. Azt hiszem a fagyosszentek érkeztek hamarabb az elmúlt napokban, (érdekes, de ez az időjárási jelenség - felmelegedés ide vagy oda - nagyon tartja magát) nagyon remélem, hogy már nem lesz semmi baj. Még Orbánkor  kell majd aggódni, de addigra szerintem megerősödnek a palánták és minden rendben lesz, hacsak nem valami durvaság jön, de olyanra már nem számítunk. 

Ma már csak a szárzellert kell még kitennem és akkor kész is leszek. Már csak a virágokkal kell bíbelődnöm. 

Na az nagyon melós lesz, nem is tudom, hogy csináljam, hogy ezt a sok, apró-picike kihajtott virágot mind kitegyem a cserepekből... illetve főleg a propagátorból lesz bajos kitenni, de muszáj, mert nem érzik jól magukat benne és a vizet se tudom normálisan adagolni benne, mert vagy túl száraz, vagy túl nedves. 

Valami virágiskolát kéne kialakítani, nagyon jó, porhanyós talajjal, ahol tudom őket rendesen öntözni is, mert ha szerteszéjjel rakom a kertbe, akkor tuti valamit elfelejtek. Már így is minden ültetésnél figyelni kell a füzetemet, hogy nehogy valamit a másik tetejébe ültessek, bár mindenhová karók meg jelölők vannak leszurkálva.

Apropó jelölők. Kiültettem ládába a múlt héten az összes késői cuccot, kelbimbó, leveles kelek, stb. Tollal írtam meg a kis fapálcikákat és mind elmosta az eső... bakker, most lövésem sincs, hogy mi micsoda lesz. Ezek lesznek a meglepi növények, majd kiderül mi micsoda, amikor megnő! 

Egyébként ma reggel volt az első reggel mióta (2 éve) itt vagyok, hogy kiültem a kertbe és megittam a reggeli kávémat. Az új kerti fotelen ülve, az új asztalon... eddig csak felújítottam, ezt szereltek, azt szereltek, ástam, kaszáltam, veteményeztem, kapáltam... le se tudtam ülni. Van egy régi törött szánkó a szilvafa alatt, ha nagyon le akartam ülni, akkor arra tettem le magam. Azt hiszem most már kezdődik a kert másfajta élvezeti része is, kávézás, kinti reggelik, főzőcskék, miegymás. 

Kiültem és ezt láttam magam előtt: 

kk_img_20210509_092255.jpg

***

Közben kimentem és megcsináltam a virágiskolának a helyet. Körbevettem régi, rossz deszkákkal, derékszöget nem igen látott, de a talajt szépen elmorzsoltam a kezemmel, hogy jó porhanyós legyen, hadd növesszék szépen a gyökereiket. Kicsit érzem a derekamat a sok guggolástól meg hajlongástól, pedig a zöme virág még ki se került bele. 

kk_img_20210509_153630.jpg

Ez a vasárnap most jó. Nem terveztem sok dolgot, most áll bennem a zakatolás, a sietség, hogy még ez is, még azt is, mert mindjárt vége a hétvégének. Most csend van, nyugi és nagyon élvezem, ritkák ezek a pillanatok. 

Tennivalók Virágiskola

süti beállítások módosítása