Mátra alján, falu szélén...

2021\06\16

Csillagfürt

Először nyílnak a csillagfürtök is. Nem állítom, hogy a legszebbek, azt hiszem nincs igazán jó helyük, de ezt a virágot elég nehéz lenne áttelepíteni, azt hiszem elég nagy gyökere van. Majd ültetek újakat, ezeket meg itt hagyom, majd adok nekik tápanyagdúsabb talajt és több vizet, akkor biztosan szebbek lesznek. 

kk_img_20210606_081310.jpg

kk_img_20210606_082404.jpg

Ez a növény Izland virága, állítólag betelepítették és már veszélyt is jelent a helyi flórára, mert annyira jól érzi magát, hogy szinte mindet ellep. Úgy tudom, hogy végül az Izlandiak befogadták ezt a növényt, mert már szinte az ország jelképévé vált, de vannak területek, ahol nem engedik szaporodni és ez nem is baj, mert nagyon szép, különleges és számunkra ismeretlen virágok nyílnak ott mindenütt. 

2015-ben voltam Izlandon. Ez a kép úgy készült, hogy amíg a csoport ebédelt, addig ellógtam. Én mindig ellógok, nem szeretem kajálással pocsékolni az időt, amikor nézhetek is. Az a gleccser olyan közelinek tűnt... hát nem volt közel, iszonyatosan csalókák tudnak lenni a távolságok, viszont csodálatos fotókkal tértem vissza. Rengeteg ilyen csillagfürtös képen van, nehéz volt kiválasztani, hogy melyik legyen. :) 

kk_dscf1007.JPG

 

 

 

Virágok Évelők Csillagfürt

2021\06\15

Lóbab

Az idén is ültettem lóbabot. Szeretem ezt a növényt, finom a termése. Én úgy is szoktam készíteni, hogy a fiatal hüvelyeket használom, vagy kifejtem a friss szemeket, akkor úgy néz ki mint a borsó, csak sokkal nagyobbak. 

Nem magában szoktam enni, hanem általában vegyesen, többféle zöldséggel, levesbe vagy szabdzsiba használom. És mindig hagyok rajta megérni egészen, abból lesz a következő évi vetőmagom. 

kk_img_20210607_070412.jpg

kk_img_20210607_070424.jpg

Lóbab Veteményes

2021\06\14

Kék lenvirág újra

 Imádom a lenvirágot, bár csak reggel nyílik, utána elég hamar elhullatja a szirmait ez a növény, de amikor nyitva vannak a virágai, akkor utánozhatatlan. A színe, a kecsessége, pedig már írtam, hogy a szára olyan, mint a drótkötél, ezt aztán nem lehet csak úgy leszakítani. 

Jövőre már lesz piros is, legalábbis remélem megmaradnak, még kinn vannak a virágiskolában, de már legalább 10 centisek. 

Jah igen, és azt nem is tudom írtam-e, valamelyik nap az évelővirág-iskolából kiültettem 3 margaréta palántát és a 2 kokárdavirágot, ennyi kelt ki, de ha megmaradnak, akkor nekem elég is  lesz.  

kk_img_20210606_081151.jpg

kk_img_20210606_081142.jpg

kk_img_20210606_081131.jpg

Virágok Évelők Kék lenvirág

süti beállítások módosítása