Mátra alján, falu szélén...

2022\08\16

Némi eső, virágok és egyéb kerti örömök

Volt az éjjel egy kis eső, tényleg nagyon kicsi, a port se nagyon verte el, de mára elég lesz a növényeknek. Így reggel csak az uborkák kaptak vizet. Minden egyebet tegnap nagyon belocsoltam, a padlizsánon nagyon látszik is, elkezdte megnöveszteni a padlizsánokat, bár azt a múltkor megöntöztem tápoldattal is. Annak is örült, látszik a padlizsánokon.

Apránként rakom a fagyasztót, tegnap bement egy cukkini és leszedtem a megrepedt paradicsomokat is, a még használhatókat behoztam és leforráztam este, de már csak ma fogom megpucolni és eltenni. Itt van még egy tök is a konyhában... csak idő kellene hozzá. 

Tegnap munka után még kimentem megnézni az őszibarackot is, hogy hol tart, csak egy pár (kb. 8) szem lesz. Kicsi a fa, gyakorlatilag a tavaly kivágott vén körtefa alatt találtam egy csenevész kis kezdeményt. Megmetszettem és talán lesz belőle őszibarackfa, de majd az dönti el, hogy maradhat-e, hogy milyen ízű. 
Rengeteg hangyát találtam rajta, a friss hajtású ágvégeken egész levéltetű neveldét tartanak fenn a dögök. Gyorsan betekertem ragasztószalaggal a fa törzsének egy részét, úgy, hogy a ragasztós oldala van kifelé és ezúttal le is fújtam mospilannal a fát. A barack még nem érik, későbbi fajta lesz, szóval még simán lefújhattam őket. 
Nem szeretek permetezni, ahogy csak tudom kerülöm, de van amikor kell. Bár az idén azt is megtapasztaltam, hogy a permetezés is tud teljesen hatástalan lenni, mert a földibolha invázió gyakorlatilag le se szarta a permetezést, de a vizet se és a fahamut se.  Semmit. Egy darab karalábém se lesz, egy toszkán tépőkel maradt meg és két bimbóskel. 

A földibolhák - szerencsére nem akkora mennyiségben, mint előzőleg - megjelentek az újabb kis ültetvényemen is. Nagyon figyelek, hogy állandóan nedves  legyen és este még beszórtam fahamuval is jó vastagon, remélem nem zabálják fel, bár ez a meleg megint nagyon kedvez a dögöknek. A reteknek-salátának pedig nem. :( 

Este levagdostam a kert hátsó részében az óriás szarkaláb maradék szárait (előzőleg csak a magtokokat vágtam le, hogy ne szaporodjon ész nélkül) mert látom, hogy az egész kertben újra hajtanak, kezdődik a másodvirágzásuk. Imádom őket, nagyon szép virágok, de hát ezt az összes virágról mindig elmondom. :) 

 Gyűjtögetem a virágmagokat is, megint szedtem egy csomót a büdöskékről, a díszdohányról, a citrom-narancs-piros (külön gyűjtöm a színeket) pillangóvirágról és még nincs vége. 

Minden napra akad valami azért, termésben is, virágzásban is. Ma reggel a rózsák nagyon szépek és a datura is egyre több virágot nyit ki. Hatalmasra nőtt, már majdnem akkora, mint én vagyok. 

kk_img_20220816_065914.jpg

kk_img_20220816_065931.jpg

kk_img_20220816_070241.jpg

Lassan kinyílnak a Heleniumok is, nem ismertem eddig ezt a növényt és a képek alapján nem is ilyennek képzeltem. Magasra nő, elég robosztus, vastag szára van és azon nőnek a kis virágok, de sok. Én valami sokkal kecsesebb lengedezősebb virágot vártam és kisebbet, nem biztos, hogy jók lesznek azon a helyen ahová telepítettem őket. Meglátom, egyelőre hagyom, meg kell nekik erősödniük és nagyra nőni. Lehet, hogy majd csak akkor mozgatom, amikor már szaporodik, hogy biztos megmaradjon és hát még át is kell telelniük. 
Ezen látszik, hogy már majdnem olyan magas, mint az ernyős verbéna. 

kk_img_20220816_070038.jpg

kk_img_20220816_070110.jpg

A Kleopátra tűje szerintem a legelegánsabb virág, amim valaha is volt. Jövőre is fogok ültetni és sokkal jobban fogok rá figyelni, hogy a palánták biztos megmaradjanak. Most már tudom, hogy ez a virág is hatalmasra nő el is ágazik, tehát széltében is kell neki a hely. Remélem jövőre sikerül több színben is megnövesztenem.

kk_img_20220816_070148.jpg

Ez pedig a nemrég vett macskafarkú veronikám az előkertben. Nagyon szépen, látványosan fejlődik, úgy tűnik szereti az öntözést.

kk_img_20220816_070423.jpg

Ő pedig az én kis Zen Mesterem a bokorban. :) Böbe. 

kk_dscf7906.JPG

 

 

 

Rózsa Virágok Böbe Mételmaszlag Macskafarkú veronika Datura Kleopátra tűje Napfényvirág Hellenium Zen Mester a bokorban

2022\08\15

Szőlő

Nem tudom mire gondoltak a meteorológusok, amikor zivataros hétvégén jósoltak, de hogy két nap alatt sacckábé 3 helyen esik valami, az azért nagy mellétrafálás. 
Emellett meleg is van (és még melegebb lesz), nem nagyon lehet kinn tartózkodni a kertben... marhára unom már ezt a nyarat. 

Tegnap alig tudtam valamit csinálni, kiültettem a kerítésen kívülre egy kis, magról nevelt (idei) sudárzsályát, mert az a rész ott nagyon száraz és napos, a sudárzsálya pedig ezt bírja. 

Párszor kimentem, hogy kiültetem a korallberkenyét a cserépből, de valahogy már hónapok óta nem találom a helyét. Végül eldöntöttem, hogy hová kerüljön és kiültettem, nem csoda, hogy szinte sehová se fejlődött, alig van gyökere. Lehet, hogy van a cserépben valami pajor, ami eszegette szegényt, de azt hiszem az utolsó percben tettem ki, ha egyáltalán megmarad. Nagyon csenevész szegénykém. 

Kiültettem a kis poharakban lévő évelőket is, nem tudom megmaradnak-e, nem sokat jósolok nekik. Nem haladtak sehová a poharakban, szerintem az a föld volt borzalmas, amibe tettem őket, (egyébként a korallberkenye is ugyanabban volt)  ki is fogom önteni a maradékát, mert nem funkcionál táptalajként. Még soha nem vettem ennyire rossz virágföldet. Mintha csak a kinézete lenne föld, de nincs benne semmi tápanyag. 

 Tegnap a szőlőt nézegettem, éregetnek a fürtök, de az egyiknek nem tudom mi baja van (biztos a szárazság), mert ez tavaly még piros szőlő volt, nagy szemű, nagy fürtű... az idén meg ilyen.

kk_img_20220812_080000.jpg

Vannak azért szebbek is, a szőlőnek elvileg kedvezett ez a meleg idő. Jah és egyáltalán nincsenek permetezve. A fehéren az igaz, hogy látszik is, de majd kiheveri. 

kk_img_20220812_075747.jpg

kk_img_20220812_075752.jpg

kk_img_20220812_075803.jpg

kk_img_20220812_075913.jpg

Néztem a Starkl katalógusát, lehet, hogy rendelek két fajtát, valami normális nagyszeműt, betegségeknek ellenállót, kevés maggal, amit szeretek is, csak két tőkének, aztán majd meglátom sikeres leszek-e vele. Nem vagyok nagy szőlőrajongó, bár az idén nagyon sokat ettem azt a magnélküli fajtát, azt szeretem. Borivó sem vagyok, szóval nekem csak enni kell, de az akkor már legyen olyan, amit szeretek. 

 

Szőlő Tennivalók

2022\08\13

Hová lett a belső hörcsögöm?

Ezen gondolkodom éppen, mert ilyenkor már ki szokott törni rajtam a téli spájzolás igénye, amit ugyan most is csinálok, de nincs meg hozzá az a kellemes izgalom, ami el szokott tölteni, hanem most csak úgy muszájból rakom el a dolgokat, ha már vannak... pedig örülök, hogy vannak, hiszen annyit küszködtem értük az öntözéssel is a kertben. 

Talán az a baj, hogy nem tudok egyszerre megcsinálni sok mindent, mert kicsi adagokban jön ki a kertből az uborka, a zöldbab is, a tökök, cukkinik... gyakorlatilag folyamatosan ezt csinálom és most valahogy meguntam. 

Ma két kis üveg uborkát tettem el, levettem a kolbásztököt is, 67 centis volt, azt is beraktam a fagyasztóba. Némi zöldbabot is tudtam szedni és megblansíroztam.

kk_img_20220813_160411.jpg

Volt egy nagyon kevés sárga is, összekevertem őket, jó lesz salátába. 2 zacsival lesz megint, így gyűlik apránként össze. 

kk_img_20220813_171149.jpg

És - na, ebben legalább volt élvezet, mert újdonság - tettem el 3 kis doboz pestót is a fagyasztóba. 
Leszedtem egy nagy csomó bazsalikomot, 3 adagban tudtam elkészíteni, mert annyi fér az aprítógépbe. 2 adag pörkölt-sós mandulával készült, a 3. adag pedig pörkölt napraforgóval. 

kk_img_20220813_160406.jpg

kk_img_20220813_162310.jpg
Tudom, hogy az alaprecept az fenyőmaggal készül, de annyira azért nem vagyok oda, hogy olyan drágán vegyek magot és egyszer már pórul jártam vele. 3 hétig keserű volt a szám íze, tökmindegy volt, hogy mit ettem. Utánaolvastam  és akkor láttam, hogy a kínai fenyőmag okoz ilyet és tényleg azt ettem, szóval drága is és még kockázatos is. Egyébként is a pestonak mindenféle variációi vannak, ezek most az én pestoim.
Tettem még bele olívaolajat és parmezánsajtot, de fokhagymát nem, mert nem szeretném, ha az egész fagyasztóm fokhagyma szagú lenne. Azt majd amikor kiolvasztom, akkor beleteszem. Egyébként nagyon finomak lettek. 
Jó lenne rájönni, hogy lehet üvegbe eltenni, de ahhoz ki kéne dunsztolni, ennek meg épp az a lényege, hogy nyers benne a bazsalikom levele. Dunsztolás nélkül pedig megromlik, illetve ki tudja milyen baktériumok szaporodnának fel benne, nem akarok én se botulizmust kapni, se egyebet. 

Még van egy csomó citrom illatú bazsalikomom is, és fahéj illatú is, szerintem azokból is készítek pestot, de majd csak 1-1 adagot, mert eléggé más az illatuk-ízük, mint a "rendes" bazsalikomnak. 

Ez pedig a CicaÚr (Herkules), a krizantémok között heverészve. :)  

kk_img_20220812_161455.jpg

Recept Herkules Befőzés Zöld pesto

süti beállítások módosítása