ÚjDudvák és egyebek

Nah, fogadalom ide vagy oda, ebben a hónapban is vettem növényt... de legalább már nem annyit és nem annyiért vásárolok.
Be van kalkulálva egy összeg, amit rákölthetek havonta a kertre és ezt igyekszem nem túllépni. Külön növényre és külön kerti egyebekre (pl. csigagyilok) van rászánt budget-om.
Ahogy megyünk bele a nyárba, úgyis egyre kevesebbet fogok venni és akkor a rászánt pénzt majd ősszel tudom elkölteni. Akarok majd gyümölcsfát és szükség lesz egy csomó marhatrágyára is.
Szóval a múltkor a LIDL-ből valamelyik nap hazajött velem (most mit csináljak, beugrott a kosárba, hihi!) egy világoskék virágú Clematis, most nincs meg fejből a fajtája, de majd úgyis mutatni fogom, amikor lesz róla kép virágzásban. Ez a 7. fajta Clematisom...

Illetve megint történt egy beleimádás egy növénybe, a FB-on láttam egy angliai kert képeit és kék atracélt (Anchusa azurea), és persze azonnal találtam is magot a Virágvarázslónál... és ha már ki kell fizetni a postaköltséget, akkor az ember nem egyet rendel. Így aztán jött még Szakállal harangvirág (Campanula barbata), Bajkáli csucsóka (Scutellaria baicalensis) és Tárnicslevelű veronika (Veronica gentianoides). Mind kék... ugye, mert imádom a kék virágokat.

A reggeli kertmustra rendben találta a kertet, azon kívül, hogy 9 fok volt kinn ma reggel. Hűvös és minden csupa víz, viszont nem találtam túl sok csigát. Meztelent alig, most több a házas, de most már azokkal is módszeresebb leszek és kidobálom őket innen.
Életben vannak a kiültetett zöldségpalántáim is és a Kleopátra tűje palánták is.

Most már talán jobb idő lesz, elkezdem kiszedni a füvet is a kertből és most inkább a veteményesre fogok koncentrálni, mert nagyon füves és megpróbálok valami rendszert vinni bele, mert az utóbbi időben csak kapkodtam ide meg oda. Sajnos az időjárás nem igazán engedett ki, ezért általában azokat a gyomokat húzgáltam ki, vagy vágtam le, amik virágoztak, hogy legalább magot ne szórjanak. Nagyon virágozni kezdett a toklászfű, azt a cicák miatt kellett irtani, a parlagi és a szürke madársóska és a paprikafű is, hivatalos nevén gyakori gombvirág.
Most viszont már jönnek a talpas muharok és a kövér porcsin, egyiket se szeretném engedni magot hozni, mert mind a kettő rémes. A hajam is égnek áll, amikor jönnek azzal, hogy egyem meg... szerintem akinek ilyen ötletei vannak, az nem látott még kertben úgy igazából elszaporodva porcsint.
Egyébként tényleg finom, de ennyit nem lehet megenni.

A macskáimra is egy csomót kellett költenem, mert valamelyik kóbor rühös lett és idehozta a betegséget. Herkules az első adag csepegtetőtől jól lett, de a Nyenyerének kellett újra, mert kiújult rajta és a Mosogatónak is újra kellett (szerintem ő hozta ránk a bajt).
Böbét becsepegtettem megelőzésképpen, Elzának úgy tűnik semmi baja, de tegnap láttam a MókaKépűn, hogy neki is ráncolódik a nyaka. El kell mennem megint venni csepegtetőt, lassan 20 ezer forintnál tartunk, de ezt ki kell irtanom belőlük, különben örökké bajuk lesz.

A Nyenyere feljár a tetőre... egyik se jár fel, Böbike szokott a kapu felett ülni, de feljebb még nem láttam menni. A Nyenyere viszont konkrétan fenn mászkál a cserepeken. Tegnap szajkókat néztem az ablakból, idetelepültek az orgonára és egyszercsak azt láttam meg, hogy a tető széléről macskamancs nyúkál és próbálja őket elérni. :))))
Egyébként nem tudom mi van a szajkókkal, a kertben is jönnek utánam, pedig ezek a madarak annyira félénkek szoktak lenni. Máskor ha benn az ablakban mozdulni láttak is elmenekültek, ha kinn voltam, akkor legfeljebb a kert végében tanyáztak, de most odarepülnek egy méterre tőlem és kíváncsian bámulnak. Ez egy pár napja, van, nagyon fura és elég sokan is vannak. Mindig is voltak itt szajkók, de nem ennyien. Szép madarak, szeretem őket, csak az a borzasztó hangjuk ne lenne és mostanában nyávognak is, mint a Nyenyere, pedig belőle egy is sok. :)))))

***

Ez egy cserjés hortenzia, a legelső hortenzia dugványom, tavaly dugtam le metszés után és sikerült is. Sőt, jövőre szét fogom venni és kettő lesz belőle, mert a tövéről is hajt.

kk_img_20240609_121812.jpg

Ez egy bugás hortenzia, most kezdi a virágzást.

kk_img_20240609_122634.jpg

Kánya harangvirágok, ez a kép még a vihar előtt készült, azóta sajnos eléggé megfeküdtek, bár tegnap már jobban néztek ki. 

kk_img_20240609_122115.jpg

Fehér egynyári zsálya a cicakafarkak között, ez is vihar előtti kép. Ezek is fekszenek. És persze ki lóg bele a képbe a fehér zoknijával? Hát persze, hogy a Nyenyere. :)))

kk_img_20240609_122146.jpg

Ez egy díszhagyma, nem szaporodott egy jottányit se tavaly óta, bár örülök, hogy él, mert egy másik meg kirohadt. 

kk_img_20240609_152040.jpg

Sárga cickafark. 

kk_img_20240609_122419.jpg

Meglepetés, hogy az átültetés után a völgycsillag mégis hozott virágot, nem számítottam rá, de nagyon örülök neki.  

kk_img_20240609_152105.jpg