A legszebb most nyíló virágok

Tegnap megint végigtoltam a fűnyírót az egyik részen, ahol használható a kertben. Nagyon szép lett, de egészen hihetetlen, hogy milyen gyorsasággal nő a fű. Persze volt csapadék bőven, nem csoda, hogy nő. 
Rengeteg mulcsom keletkezik a fűnyírásból, ez nagyon jó. Folyamatosan terítem szét a nyesedéket a kertben, ez az első év, amikor úgy tűnik, hogy tényleg javul valamit a talajom. 

Egyébként nem kertészkedtem, hacsak az nem nevezhető kertészkedésnek, hogy vettem le az Ilex Crenata-ról félfás hajtásokat és egy részét ismét ledugtam dugványnak, másik részét pedig vízbe tettem gyökerezni. 
Eddig az Ilex-et nem sikerült szaporítanom, de magyar oldalakon nem is találtam infót róla. Kicsit szétnéztem a világban és a félfás ötletet ott olvastam, bár nyár végére írják az idejét, de szerintem most a nyár folyamán könnyebben meg kell gyökereznie. 

Eddig nem volt sok sikerem a dugványozással, kivéve a két mályvacserjémet, amik nagyon könnyen gyökeret eresztettek. 
Ezeken kívül a krizantémok azok, amik nagyon könnyen dugványozhatók még, van is kettő azokról most, amik életben maradtak. Viszont a 6 kis kezdeményből, amiket bevettem cserépbe a kertből, kettő maradt életben. 
Még most sem értem (valószínűleg már nem is fogom megtudni), hogy mi történt a télen a krizantémokkal, ami miatt nem maradtak életben. Azt megfogadtam, hogy innentől kezdve mindegyikről, minden évben csinálok új dugványokat, mert azt is olvastam, hogy ezek nem hosszú életű évelők. Van ahol 4-5 évet írnak, van ahol csak 3-4 évet az élethosszukra. Bár ez a tavaly téli növénypusztulásomra nem ad magyarázatot, mert volt közöttük 1 éves is, de 5 éves is. 
Nehezen teszem túl magam ezen a krizantém kérdésen, a másik oldalról viszont ingadozom, hogy hozzak-e majd ősszel újakat. Nem vagyok biztos abban, hogy újra szeretném átélni ezt a nagy veszteséget... csak ne lennének olyan csodaszépek. 

Most viszont mások csodaszépek a kertben. A medveköröm nagyon brillírozik most, már hatalmasra nőtt az egész bokor és sokáig is tart a virágzása. 

kk_img_20240614_071354.jpg

kk_img_20240614_071416.jpg

kk_img_20240620_071024.jpg

Itt ez a rész még rendezetlen, alakulóban van, de a kánya harangvirág már szép nagyra nőtt. Ez is emlék, még anyuval szedtük anno a Kékgolyó utcában a kórház udvarán. Emlékszem, hogy mit össze korholt, hogy minek hozok haza kórházi virágot, de most olyan jó, hogy itt vannak ezek a növények, mind-mind anyuhoz kötődő emlék nekem. Az ember - persze - kórházi élményeket nem szeret őrizgetni, de mi igyekeztünk mindig kirándulásnak felfogni és hát sokáig jártunk oda... 6 és fél év az hosszú idő. 

kk_img_20240615_073233.jpg

kk_img_20240615_073330.jpg

Más virágoknak is van története a kertben, ezt pl. a Deres kertből hoztam pár éve. 

kk_img_20240615_073613.jpg

Ezek magról nevelt kaukázusi ördögszemek. 

kk_img_20240615_073715.jpg

Szépen növöget a japán juhar is. Tavaly elhalt egy ága egyik napról a másikra, akkor meg voltam ijedve, hogy kipusztul, de szerencsére életben maradt és nő is.  

kk_img_20240615_073841.jpg

A rózsák megbízhatóan virágoznak, lassan majd megint vissza fogom vágni az elnyílt virágokat. 

kk_img_20240615_074609.jpg

kk_img_20240615_074619.jpg

Itt látszik a 3 Clematis egy képen. 

kk_img_20240616_113339.jpg

Itt pedig egyesével: a Star of India

kk_img_20240617_172355.jpg

A Hugley hybrid

kk_img_20240617_172406.jpg

Az Arabella

kk_img_20240617_172417.jpg

Ez a Clematis másutt van, kicsit nehezebben indul be, ez a 'Warszawska Nike'.

kk_img_20240616_113740.jpg

Ez pedig a Star of India mellett nyíló bugatölcsérem, már van 1 méter magas is. Összeszaladtak itt a lilák, a kép jobb alsó sarkában látszik egy levendula is, ami tele van virággal. 

kk_img_20240617_172701.jpg