HabzsiDőzsi
Nagyon örülök, hogy megvettem ezt a nagy madáretetőt, mert nem kell naponta többször töltögetni, bár így is sűrűn kell, mert kiverik belőle a verebek a magokat.
Most már nagyon kell őket etetni, mert nagyon hideg is van és január van, nem sok mindent találnak a természetben, vagy ha még van is valami, az most fagyos. Lehet, hogy a talajba van belefagyva.
A cinkék nagyon aranyosak, ők sorban mennek az etetőre, bár tudnak nem aranyosak is lenni, mert eszméletlenül össze tudnak verekedni. Ezt tavaly figyeltem meg, amikor itt volt az etető az ablak előtt. Most nem látom őket, mert betettem a dzsumbujba, hogy a ragadozók ne tudják leszedni a kis madarakat. Ezt már írtam ugyan, de nem baj, ha ismétlem, mert sokan nem tudják, hogy ilyenkor, amikor esznek, nagy veszélynek vannak kitéve a kis madárkák. A ragadozó pedig rájön, hogy ott rendszeresen van neki kaja és szépen, sorban elhordja őket.
A másik etető is benn van a bokrok között, az igaz, hogy megszenvedek vele mire leeresztem és felhúzom. Azon az etetőn a cinkegolyók lógnak, (a négy sarkába becsavartam kampókat) míg a nagyot magvakkal töltöm, fekete napraforgóval és kölessel. Mást már nem veszek, mert csak szétszórják. Nem eszik a gabonákat sem, a kukoricát se, szóval nem adok nekik mást.
Azért hiányoznak az ablakból... úgy szerettem nézni őket! Jó volt látni, hogy a csuszka le- és felmászkált a szilvafán, mintha jégen csúszott volna. Tavaly voltak barátcinegék is, meggyvágók... a harkálykoma is elég gyakran bejött és sok szajkó is járt az udvarban. Az idén jóval kevesebb madár van, de minden évben kevesebben vannak. Amikor ideköltöztem, rengeteg rozsdafarkú volt, tavaly már jóval kevesebb... nem tudom mennyien lesznek az idén, amikor visszaérkeznek majd tavaszra. Szeretem őket, itt költöttek a lépcsőnél, bár a második fordulóra már nem jöttek vissza, gondolom túl sok volt nekik itt a mászkálás.
Az idén nyáron meg fogom már csinálni a tervezett odúkat is, van hozzá minden anyagom. Még egy motoros fűrész kell és akkor már mindent könnyedén meg fogok vele csinálni.