Spájzolás télire és elkeserítő a helyzet a díszkertben
Leszedtem az uborkát, egész szép mennyiség volt, a körülményekhez képest. A száraknál a végeiből 2-3 cm-t le kellett vágnom, mert keserű volt. Kis karikákat vágtam belőle és kóstoltam, amíg végül már nem éreztem a keserűségét.
Legyalultam karikára héjastul, vágtam bele fehér salátahagymát és svéd uborkasalátának tettem el. Remélem nem fog kiforrni, már harmadszor próbálom és eddig mindig kiforrt és ki kellett önteni, mert utána olyan savanyúvá válik, mint az ecet.
Viszont annyian csinálják, hogy működnie kell. Én eddig sose tettem bele borként, pedig a recept írja, most végre van itthon és az is belekerült, hátha... ha most se sikerül, akkor többé nem csinálok ilyet.
Volt 4 levehető padlizsánom is, megsütöttem őket héjastul a sütőben, fóliába csavarva, aztán, amikor kihűlt, lehúztam a héját, összetörtem pépesre és szitán lecsurgattam a levét. 2 dobozzal lett a fagyasztóba, ez is lassan fog összegyűlni, de a padlizsánok szépek a kertben. A múltkor a fehéret külön tettem el, fel is írtam rá, mert kíváncsi vagyok az ízére, most összekevertem a lilával.
Leszedtem a hatalmas zöldbab termésemet is, 20 egész deka lett... 1 zacsival a fagyasztóba, kész röhej, nem? Más években kilószámra terem, az idén nem akarja az igazat a zöldbab. Viszont virágzik, jó lenne, ha még egy kicsit tudna teremni, de a jövő héttől megint kánikulákat mondanak, az mindig kivégzi, na meg az is, hogy nincs eső.
Vasárnap reggel ugyan esőre ébredtünk, de néztem a csapadékmérőt, 1 mm eső bírt leesni, a fák alatt nedves se lett a talaj... pedig olyan felhők voltak... csupa nedvesség, sok-sok vízzel teli... én nem tudom mi van.
A virágos kertből lassan nem lesz mit mutatni, mert minden senyved el a szárazságban. Tegnap reggelre 1 mm eső bírt esni...
Ez a phlox az előkertben még úgy ahogy bírja, de hátul a lilák kipusztultak és a rózsaszíneken se lesz túl sok virág (ha lesz egyáltalán), mert azoknak a fele is kiszáradt, valamelyik nap vagdostam le az elszáradt szárakat.
Kiszáradt a macskahere is, most már sok árnyékliliom is nagyon sárgul, de elkezdte levetni a lombját a tamariska is. Nem tudok mindent öntözni, fizikailag se bírom és ennyi víz a világon sincs, amit ki kéne hordani, hogy minden életben tudjon maradni. Ha a tél is száraz lesz, akkor oda a kert és ez most már nagyon nem vicces és egész hónapra nem ígérnek esőt.
Ezer tő rézvirágnak (Zinnia) kellene lennie, de alig van pár tő... kikeltek és elszáradtak.
Ez egy beszökevény aggófű, vadvirág, de meghagytam, mert nagyon szép. Jó nagyra nőtt, akkora, mint én vagyok. Magot érlelni nem hagyom, de szeretem a virágját, ez a tő maradhat, itt van már pár éve, csak eddig nem volt ilyen hórihorgas.
Sásliliom, az előző hétvégi eső hatására rögtön mutatott pár virágot, de mostanra megint csak senyved a szerencsétlen.
Cosmos (rózsaszín) és a citronellám (cserépben). Szépen növöget, talán tudok majd levenni róla 2-3 citronella tövet, aztán ki kell találnom, hogy teleljen.
A jiaogulan (Gynostemma pentaphyllum) szépen növekszik. Apu adta ide, mert nála nagyon döglődött, pedig tőlem kapta egyszer, mert annyira odavolt érte. Átültettem, visszavágtam a megnyúlt hajtásait, kapott guanos táprudat és szépen hajt. Sokkal erősebbek a levelei, zöldebbek is, a hajtásai se olyan nyúlánkak, hanem szép erősek.
Ez pedig a nemtudommi... Penny mellett szedtem a parkolóban a hajtásokat egy cserjéről még május környékén. Itthon földbe dugtam, leborítottam átlátszó műanyag orchideakaspóval és ilyen szép. Szerintem örökzöld lesz (majd megnézem a Penny-nél télen), de lövésem sincs mi ez.
Kitettem már megkérdezni, volt aki azt mondta buxus és úgy is néz ki, de akkor már rég végigrágta volna a puszpángmoly.
Létezik olyan is, hogy puszpánglevelű fagyal, akár az is lehet, vagy esetleg Ilex Creanata, ami nekem is van, de ennek sokkal világoszöldebb a levele. A franc se tudja, de szép és él az összes, amiket ledugtam. Ősszel majd kiültetem a kertbe. Nem is tudom, hogy a bánatban fogom ezt a rengeteg frissen ültetett cserjét életben tartani, ha nem lesz csapadék.