Mátra alján, falu szélén...

2020\10\10

Ásóvilla vagy kapácska

Nekem ez a kedvenc szerszámom a kertben. Mióta felfedeztem az ásóvillát, azóta az ásót jóval ritkábban veszem elő.

Egyrészt már nem forgatom fel a földet. Nemcsak azért, mert nehéz és megviseli a derekamat az ásás, hanem azért sem, mert feleslegesnek tartom. A biokertész könyvekben is olvasom, hogy nem érdemes megzavarni a talaj élővilágát. Ezért csak lazítom a talajt. Az ásóvilla ugyanolyan mélyre szúrható le, mint az ásó, de elég csak löknöm vele a földön kicsit és az ágai között átesik a föld, illetve ahogy megmozdítom vele a földet, a gyomok is mind kiszedhetővé válnak. 

Még tavaly felfedeztem egy elég jónak tűnő szerszámot, ami tulajdonképpen ásóvilla, csak van hozzá taposó rész. Elég sokáig gondolkodtam rajta, mert az oldal, amin kinn van, elég primitív, nem is titkosított, ezért mailben érdeklődtem és úgy rendeltem. Ezt a nem hagyományos ásóvillát, (kapácskának is hirdetik, bár szerintem a kapához semmi köze nincsen) hát nagyon kíváncsi vagyok rá. A veteményesben szerintem kiváló lenne, mert ott jó porhanyós a talaj. A frissen gyomtalanított részekre majd meglátom jó lesz-e, Sajnos van ott egy vélemény arról is, hogy gyenge, de próba szerencse. Ha beválik, akkor örülni fogok. 

Állítólag a Kárpátalján és Ukrajna egyéb részein sokan használják ezt a szerszámot, szerintem ez egy házilag gyártott dolog lesz. 

Láttam ennél sokkal jobbat és profibbat is a youtube-on, de azt, hogy hol lehet kapni, nem találtam meg. Mindenesetre, ahogy az öreglány ás vele, az tetszik, ha neki megy, akkor nekem is menni fog. :))))

Ha megjön a célszerszám és kipróbáltam, majd beszámolok az eredményről. 

 Ui: Megjött a szerszám! tegnap délután raktam össze, némi vacakolás után. Én elég gyakorlatias vagyok, de elsőre azt gondoltam, hogy na ebből se lesz semmi. Aztán rájöttem, milyen sorrendben kell szerelni, de érdekes módon, amint összeállt, még mindig nem láttam, hogy fog működni. Én valami olyasmit vártam, hogy a taposó része legyen rugós, de ebben semmi rugó nincsen. Viszont amikor ráteszem a talajra, akkor tényleg betaposható és ahogy billen, úgy fordítja ki a földet és egyáltalán nem kell emelni se a földet, se a szerszámot. Tényleg csak billentem és hátrébb húzom. Nagyon könnyű vele dolgozni, szóval nekem bőven megérte az árát. 

Tennivalók Ásóvilla Szerszámok

2020\10\09

Őszi kikericsek

Az idén feltűnően hamar elkezdtek virágozni az őszi kikericsek a kertben. Tavaly már nem volt fenn a szőlő levele, amikor kinyíltak. És az idén van, amelyik nem is olyan szép, biztos a hosszú augusztusi-szeptemberi szárazság miatt lehet. A waterlilly tavaly sokkal szebb volt. Mikor még porzott a föld, megöntöztem őket párszor, de nem lett jobb... az is lehet, hogy túl meleg van nekik napközben, nem tudom, de mióta hűvösebb lett az idő kicsit és esett is, úgy látom, hogy jobban érzik magukat. 

Négy féle van, van fehér:

k_img_20200912_134128.jpg

Egy hagyományos fajta lila:

k_img_20200929_153248.jpg

A Waterlilly, amiben azért még van potenciál, reményem, az tavaly is szépen és hosszan nyílt és amikor azt hittem már kinyílt teljesen, akkor után még több szirmot bontott és tényleg csodaszép volt. Még látom, hogy most is dugja ki a fejét pár bimbó.

k_img_20200912_133901.jpg

És van a Giant, ami most van a legszebb virágzásában, ez is lila. Már nagyon kíváncsi voltam rá, mert tavaly meg az nem volt szép. Elég későn rendeltem a hagymákat és ki voltak már hajtva, amikor megérkeztek, annak megfelelően a virágok is megnyúltak és színtelenek lettek. De az idén! Gyönyörűek! 

k_img_20201006_175852.jpg

És még van egy sima mezei, amiről nem is tudtam. Tavaly kaptam egy csomó törpe írisz tövet és tavasszal láttam, hogy kihajtott közötte valami, aminek jó hosszú és nagy levele van, de nem tudtam mi az. Őszi kikerics levele volt, most pedig ott virítanak a virágok, majd kiveszem onnan, amikor elnyíltak, mert az írisz teljesen ki fogja gyilkolni, mert az nagyon terjed. 

Gyönyörű virágok ezek, ilyenkor ősszel, amikor lassan pihenőre vált a virágoskert, akkor ők kidugják a fejüket és kinyitják ezeket a csodaszép virágokat. Nagyon szeretem őket, csupa virág mind, a levelüket tavasszal hozták és nyárra szépen el is száradtak, most pedig már csak a virágaik pompáznak. 

Virágok Hagymások Őszi kikerics

2020\10\08

Délvirág

A szerzett délvirág. :D 

Ezt a kis hajtást elcsakliztam valahonnan és leszúrtam itthon a ládába és lám, ilyen szépen kivirágzott. Azt mondják virágot lopni nem bűn... csak pofátlanság, de ez csak egy pici hajtás volt. 

Ismerem ezt a növényt, anno Görögországban láttam ilyet először, de az már tényleg régen volt. Nem tudtam a nevét, elkezdtem keresni a neten, vesztemre, mert megláttam, hogy mennyi fajta délvirág van, rengeteg színben, szóval ezzel is elvesztem. 

Nagyon könnyű belehabarodni ebbe a sok virágba, mindenből annyi fajta van már. 

Ezt a kis tövet nem fogom kinn hagyni, mert szerintem nem telel át, majd átteszem a hétvégén cserépbe és a pince ablakában majd áttelel, vagy a verandán. Kész van ám a verandám, le van szigetelve a tető, már reggel lehetett érzeni, hogy sokkal jobb idő volt, bár ma reggel nem volt túlzottan hűvös odakinn sem. 

 kk_img_20200912_133804.jpg

Virágok Évelő virágok Bíbor délvirág

süti beállítások módosítása