Tegnap elég sokat matattam a kertben. Kivettem egy csomó pompás küllőrojtot, mert túl közel nőtt a járdához és amikor virágzik nem tudok a járdán lépni tőle, folyton a virágot kellett hajtogatni, hogy nehogy letörjem. 4 csomó lett belőle, amiket szétültettem a kertben, illetve egyet a ház előtt a kerítésen kívüli sávba is tettem. 

Amúgy borzasztó fülledtség van. Az egész napom abból állt, hogy leizzadtam a kertben, bejöttem zuhanyozni, aztán leizzadtam, majd megint bejöttem zuhanyozni... vagy hatszor. 

Kigyomláltam egy nagy darabot a szárzellerek környékén és kicsit összeszedtem az istengyalulta tököt, mert az a tök úgy fut, hogy a fél kertet benyargalja. Nem tudtam tőle kaszálni se, ezért a szárait áthúzgáltam egy részre, így utána le tudtam kaszálni a füvet. Most egész jól néz ki az kertnek ez a része.

Levagdostam az elvirágzott növényeket, rengeteg muskotályzsályát és tele volt a kert kiszedett fűvel is, ezeket eltalicskáztam a komposztra. Volt vagy öt forduló. 

Gyomláltam a másik oldalban is, akkora disznóparéjok voltak ott, mint a ló, de még nem érett meg a magja, nem tudta szétszórni.

Felkapáltam a cukorrépa ágyásában is egy kis helyet, ahol már éppen nem volt semmi (csak egy fél sor cukorrépa van az érdekesség meg a kíváncsiságom kedvéért és elültettem a fekete retket és a müncheni sör retket is. Még a téli vajfej salátát és a vajrépát akarom elültetni, illetve a cima di rapát. Utóbbiból nem tudom lesz-e valami, de megpróbálom. 

Ma elővettem a csodaásóvillámat és annak az ágyásnak a maradékát felvilláztam vele, majd oda elférnek a téli cuccok. Kilazultak a csavarok rajta, meg kellett húzni nem is kicsit. Aztán még ásóvilláztam kicsit az első sziklakert mögött is, de annyira fülledt meleg van, hogy elveszítettem a türelmemet és bejöttem. Elegem van ebből az állandó izzadásból, nem lehet kinn normálisan megmaradni. 

Utálom ezt a párásságot, 80% a páratartalom kinn is, benn is. 

Nem véletlen, hogy nekem a sivatag az elemem, előző életemben biztos valami sivatagos országban éltem, mert egyrészt imádom, másrészt nekem gyönyörű is. Emlékszem a Mojave-ban még pár helyen kirándulni is voltunk, ott is 30 fok volt, de csak 15% páratartalom. Nem izzadtuk egy cseppet sem, aztán meg Moab mellett  túráztunk és felmásztuk a Delicate Arch-hoz és nem izzadtam, pedig  - mivel előzőleg jól megégett a nyakam valami másik túrán - még be is volt kötve sállal. Az igaz, hogy két hétig az egész társaságnak vérzett az orra, annyira ki volt száradva a nyálkahártyánk, na meg a sok kis, éles porszem is kinyírta, de akkor is jobb volt, mint ez a fülledt idő. 

Egyébként kezd már rajtam kitörni megint a mehetnék, csak az idén nem tudok, se szabira menni, se az oltás miatt utazni. Mióta itt vagyok ebben a házban és felújítottam, illetve el voltam foglalva  kerttel (és el is vagyok), azóta eszembe se jutott az utazás, de most valami fészkelődik bennem (remélem nem a nyolcadik utas), egyre többször szedem elő  képeimet a különböző utazásaimról... és egyre erősebb bennem valami húzás, de majd jövőre... aztán ki tudja mi lesz addig. 

Ma viszont lehámoztam egy nagy rakás, zömében San Marzano paradicsomot, bedobozoltam és beraktam a fagyasztóba, jó lesz télen lecsónak. 

 Második napja készítettem magamnak zsályateát is, a zsálya nagyon jó izzadás ellen, nem mintha nem lenne természetes, hogy az ember ilyen melegben izzad, csak éppen nem jó érzés. Hátha tesz valamit a zsálya ellene, na meg egyéb hatásaként állítólag halhatatlan is leszek. Bár nem tudom, hogy szeretném-e. Olvastam egyszer egy mondást, amit nagyon igaznak tartok, hogy: "Az örökkévalóság hosszú, főleg a vége felé." :))))

Nem sok pillangóvirágom maradt meg a vihar után, de ez végre kinyílt: 

A szarkalábak is másodvirágoznak. 

Nyílik az egyik hosta is: 

Majd egy órát csikungoztam ma reggel, nagyon jól esett. Érdekes, de lassan kiszorítja a jógát is. Néha rápróbálok, hogy múlik-e az elért lazaság, ami nem igazán a jógás értelemben jellemző rám a sokéves jóga ellenére sem. Amikor elkezdtem anno jógázni 2009-ben, olyan voltam, mint a beton. Az ülőmunka megtette a hatását, elkezdett nem mozogni rendesen a karom, megfájdult a csípőm és akkor mostam, hogy ez így nem mehet és a jóga tényleg csodát tett, mintha megújultam volna és önmagamhoz mérten nagyon hajlékonnyá váltam. 

És most a csikung adja ugyanezt és az az érdekes, hogy nem merevednek az izmaim, sőt... pedig a csikung nem az a túlmozgásos dolog. Nagyon élvezem, a légzésgyakorlást egyébként is nagyon régóta művelem, nemcsak a jógában, hanem egyéb módokon is és ez a csikungnak is része. 

Nnna, vissza a kertészkedéshez. A csütörtöki vihar nemcsak az ól tetejét tépte le (két nagy darab hullámpalát átrepített a kerítésen is!), hanem megfektette a dáliát, egy csomó paradicsomot, letört egy nagy ágat a szedremről, legalább 3 kilónyi szedernek annyi. Most kezdett érni... :(  Letörte a legszebb pillangóvirágomat is, lefektette az egyik nagy daturát is. A paradicsomokat és a dáliát tegnap visszakaróztam, a többit meg rettenetesen sajnálom. :( 

Lehűlt a levegő is, benn épp olyan a hőmérséklet, hogy zokni nélkül fázik a lában, zokniban meg melegem van... ááááá! 

Na megyek a kertbe. :) 

Jó, hogy lefotóztam a dáliákat, mert a tegnapi vihar ezeket a nagy sárgákat lefektette a földre. Megpróbáltam felállítani, de a dália annyira könnyen törik, mintha üvegből lenne, egy ág letört, aztán hagytam, majd ma délután, amikor már ráérek, akkor majd ránézek. 

Én nem tudom mi volt ez a tegnapi, de ilyen szelet én még nem láttam. Nem tartott sokáig, csak egy vagy két percig, de azt hittem, a fák is le fognak dőlni. Voltak az utóbbi években nagy szelek, pl. tavaly tavasszal, amikor a pandémia kezdődött, olyan szeles időjárás volt, hogy őrület, de ez a tegnap valami egészen más volt. 

Van lenn a kert égében egy régi ól, disznót tartottak benne, hullámpalával van lefedve a teteje és az ólnak van előtere is, mondhatnám terasza. No, hát a teraszról úgy lekapta a szél azt a nehéz hullámpalát, mintha papírból lett volna. Ott vannak szerteszét szórva a palák, nem tudom eltört-e, nem mentem le közelről megnézni, mert minden csupa víz volt és tegnap nem lett volna lelkierőm látni, ha esetleg összetörte a kerítést.  Az egyik álló helyzetben van, a diófa ága fogta meg, tehát felkapta a szél... 

Vihar után kiszaladtam a háztetőt megnézni, de szerencsére minden rendben van. 

Böbe meg az éjjel benn aludt... hmmm... úgy tűnik elege lett a menekülésből, valamelyik nap Herkules elől felmenekült az orgonafa legtetejére, úgy kellett őt leimádkozni. Herkules meg felment a tetőre a bejárat fölött, (az orgona ott van mellette) ami Böbe kedvenc búvóhelye (volt eddig) és onnan leste, így Böbe nem tudott lejönni. Ezért Herkulest a seprővel kellett leijesztenem onnan, mert a Böbéc nem mert lejönni tőle. Úgy dugtam fel a seprő fejét, hogy engem ne lásson, ne tőlem féljen (bakker, mi mindenre ügyelni kell ezekkel!) és bejött a trükk. Herkuló leugrott a tetőről és némi imádkozás után a Böbe is lejött a fáról. 

Én vagyok köztük a seriff, Herkulest a MosogatóCicától védem, Böbét Herkulestől, Elza az, aki meg tudja védeni magát egyelőre. 

A MosogatóCica is megint idejár, egyszer felejtettem bevenni a maradék kaját, azt felzabálta és most megint többször is láttam már. Ráadásul ez a nagy szürke macska - most fedeztem fel - ez nem egy macska, hanem kettő. Most vettem észre, hogy az egyik sokkal vadabb, más az arca is és a testalkata is, de már következetesen zavarom őket elfelé. Bár... a Mosogató... valamelyik nap kidugtam a kezem, hogy majd megijed tőle, (mert bántani azért nem akarom) de odajött és megszagolta... nem tudom miért bírnak engem ennyire a macskák. Régen irtóztam tőlük, hozzá nem nyúltam volna, sőt. Azt se bántam volna, ha a világ összes macskája kipusztul, de ők akkor is szerettek engem. Ki érti ezt? Mostanra meg hogy zsebrevágtak má'! :))))

Borzasztó ez a sok macska, szerintem egyébként nem kóborok, mert jó húsban vannak. Viszont biztos házikosztot kapnak, (amiben pl. nincs taurin sem) mindenféle vegyes kaját, itt meg jó minőségű cicakaja van. Elég kényes belük van ezeknek a jószágoknak, pl. sokan nem tudják, hogy a cica nem ihat tejet,  mert nem tudja elemészteni és a szénhidrátokat sem. 

És akkor most dáliák. Még nem nyílt ki az összes, jó pár fajta lesz még (remélem) és nem is annyira szépek a vízhiány miatt, de akkor is imádom őket. 

Ez az első tavaly is megvolt már, sikerült átteleltetnem a gumóit, ami nagy fegyvertény, ugyanis nem könnyű eltalálni, hogy jó nekik télen, mert a gumók könnyen kiszáradnak, de könnyen be is penészednek, szóval nagyon kell figyelni. Tavaly legalább hetente ránéztem, macskaalomban volt, azt permetezgettem. Az idén homokkal fogok kísérletezni.  

Ami érdekes, hogy ez a dália tavaly barackvirágszínű volt, nem tudom mi az oka, talán a talaj. Tavaly sokkal trágyásabb helyen volt. 

Ez egy új dália, valamitől pöttyösek a szirmai, biztos valami bogár szívogatta meg. Ez is sárga, de nem olyanok a szirmai ó, mint az előbbinek és alatta a lila is új. Ezeket egy csomagban vettem, együtt is ültettem, közvetlen egymás  mellett vannak. 

Ez egy gyönyörűség, szintén új szerzemény, öntözgettem, de ha több esőt kapott volna, sokkal hatalmasabb lenne. 

Ezek pedig törpék.