Mátra alján, falu szélén...

2022\08\08

Mindenfélék

Jól jött az a kis lehűlés vasárnapra, a reggel és a délelőtt kifejezetten kellemes volt, még borús is volt az ég, így nem melegedett fel olyan hamar az idő. Tudtam tevékenykedni a kertben... végre megint.

Először is lekaszáltam a kert végében azt a részt, amit aztán leterítettem a múltkor felvett geotextillel. Újabb darab alakul. Egyébkén elnézegettem az a lenti részt a kertben, egy nagy terület, most éppen füves, mint a mező, de tekintve a mostani nyarakat, azon mélázom, hogy jó lenne veteményesnek. Az a rész ugyan napos, de enyhén észak felé lejt és délután már kifejezetten árnyékos és mivel a legalacsonyabban van, szerintem nedvesebb is. Lehet, hogy leterítem őszre azt a részt is és tavaszra elkezdem megművelni. Borsó, krumpli, tökfélék és uborka nyugodtan mehetne arra a részre, sőt káposztafélék is. Elég trágyás, malacok laktak ott.

kk_img_20220807_142614.jpg

kk_img_20220807_142700.jpg

Aztán kiszedtem a füvet a petrezselyemből/paszternákból és a répából, meg a furababból is és persze a köztes járatokból is. A furababban nem volt, sok, mert le van mulcsolva és a petrezselyem között is, de azért szürke madársóska volt benne és persze kövér porcsin is, de nagyon könnyű volt kihúzni őket. Jól beöntöztem őket és utána a kiszedett porcsinokkal jól betakartam a közöket. Hátha lesz még belőlük valami őszig. 

kk_img_20220807_142503.jpg

A hagyma helyét is kigyomláltam, de csak félig, mert nagyon elkezdett sütni a nap, akkor bemenekültem kicsit. Végül azt a részt beszórtam mustármaggal, letakartam szénával és jól belocsoltam. Kíváncsi vagyok kikel-e. Meghagytam benne pár új-zélandi spenótot is, mert a másik, amiről a múltkor szedtem, elkezdett tönkremenni.  Még szerencse, hogy mindenhol kel a kertben, vetni sem kell. 

Amikor kihoztam az újabb bála szénát, akkor láttam, hogy a macsekok már kifeküdték maguknak helyet benne, nem tudom melyik volt, de két nagy vacok is ki van már feküdve. :))) Lesz itt télen szénában melegedés, nagyon örülök, hogy megtalálták és persze az egyik doboz is be van már gyógyítva a bálák közé, de szerintem az még nagyon meleg nekik. Herkules mostanában a legfelső bála tetején szokott feküdni. :) 

kk_img_20220807_075129.jpg

A furabab és a keleti ölesbab is elkezdte adni a zöldbabokat. Nem állítom, hogy ez lenne eddigi életem legszebb ölesbabja, de már az is öröm, hogy egyáltalán van rajta valami. A furababbal viszont nagyon észen kell lenni, mert pillanatok alatt megöregszik, de amit leszedtem meg is blansíroztam és főztem egy kis levest is belőle. Lett 3 zacsival a fagyasztóba is. 

kk_img_20220807_142543.jpg

kk_img_20220807_140108.jpg

Az utóbbi időben rászoktam arra, hogy a zöldségleves alá csinálok egy kis vékony rántást, csak egy fél kanál liszttel, aztán vagy hagymát apróra vágva dinsztelek bele, vagy fokhagymát, vagy semmit. Ez az alap, aztán felengedem hideg vízzel és amikor forr, akkor beleteszem a zöldségeket és a fűszereket. Ebben a levesben most főleg tárkony van, de kis borskeveréket is őröltem bele, pici kakukkfüvet és őrölt köményt. Furának hangzik így együtt, de nekem ízlik a zöldbabbal. Van még benne pár apróra darabolt répa, petrezselyem gyökér és a levele is, zellerlevél, egy kis paradicsom, egy darab paprika, egy kis hagyma, egy gerezd fokhagyma, krumpli és görög kritharaki tésztát főztem bele. 
Én szeretem ezeket a "gezemice leveseket" (nagymamám hívta így), ő nem szerette annyira a zöldségeket, azt mondta mindig, hogy: "Fáj a szemem tőle!" :D :D 

 Még előkészítettem a helyet a ültetendőknek is, mert újra megpróbálom a sörretket, jégsalátát, rapinit (Cima di Rapa), fekete retket és a kínai kelt. Illetve akarok még ültetni téli vajfej salátát is, ami állítólag áttelel és vajrépát is. Nem adom fel, hiába ették meg az előző adagot a nyomorult földibolhák. 
Sőt, talán ültetek még kései karalábét is és vöröskáposztát, meglátjuk milyen lesz a tél. Az utóbbi években decemberig alig voltak fagyok, ha az idén is így lesz, akkor ezek vígan elnövögetnek a kertben. 

kk_img_20220807_142417.jpg

És úgy tűnik lesz némi alma is. 

kk_img_20220807_142754.jpg

Alma Veteményes Geotextil Keleti ölesbab

2022\08\07

Uborkák és ÚjDudvák

Azt hiszem, hogy ebben az évben a JóIsten nem moziba ment, nem olvas, nem kabarét néz, vagy playstation-on játszik. Biztos megunta az Univerzum kínálta lehetőségeket... ezért itt a földön az időjárással passziózik úgy, hogy lehetőleg mindig valami kurvára bosszantót küld ide nekünk. Amikor nem égeti a növényeket, akkor széttépi őket a szél... mindazontúl, most még ez is jobb, mint a forróság volt, mert nekem már igazán tele volt a puttonyom, (szerintem mindenkié) nagyon remélem, hogy ebben az évben már nem jön vissza a kánikula. Illetve... most néztem rá az előrejelzésre és de, visszajön a jövő héten, hogy rohadjon meg. 

Egyébként próbáltam utánaolvasni, hogy mi okozza ezeket a hőhullámos napokat, de nem találtam valódi magyarázatot. Minden azzal van magyarázva, hogy "a felmelegedés" és "a szaharai eredetű légtömegek". A fizikai légköri jelenségre, mint olyanra nem találok semmilyen magyarázatot, pedig jó lenne tudni, hogy valójában mi történik a légkörben. 

Leszedtem az uborkákat is, most - kivéve az örmény méterest - mindegyikből termett, így lett Carosello uborka, kibédi barna uborka (most van a tövön sok, hagyok meg magnak is belőle), hagyományos uborka és citromuborka is lett egy darab. Utóbbit rögtön meg is kóstoltam, nagyon finom, nem is hittem volna, hogy ilyen zsenge lesz. Arra számítottam, hogy a magja miatt nem lesz jó, de nagyon finom uborka, ezt megtartom, ahogy a Carosellot is, az is nagyon finom, sőt talán a legfinomabb. :) 

kk_img_20220803_172526.jpg

Ez a citromuborka.

kk_img_20220805_153133.jpg

A kibédi barna. 

kk_img_20220803_172547.jpg

Tegnap ismét voltam kertészetben, mert kell a növény, még rengeteg helyem van és az újonnan feltört részekre is kellenek a növények.
Hoztam egy borzas púpliliomot (már volt egy, de sajnos az ültetés után kipusztult, mert csak egy nagyon rossz minőségű, gyenge, éppen csak élő hajtást kaptam, ez volt az egyik oka, hogy meg is szakítottam azzal a webshoppal, többet nem rendelek tőlük). 
Egy bogyós orbáncfüvet (ezért mentem), egy labdarózsát, egy terülő borókát és egy valamit. A lila virágút, nincs rakta, hogy mi az, de tetszett és az árus se tudta megmondani... nem volt ott sajnos a mindentudó kertész, akivel ki szoktam tárgyalni a dolgokat. Ha valaki tudja mi ez, megköszönöm, ha megosztja velem. 

kk_img_20220806_145953.jpg

kk_img_20220806_150000.jpg

Ma gyomlálni fogok, mert a kert tele van porcsinnal, de akkorák, hogy én még ilyeneket nem is láttam. A múltkori eső után ezek megtáltosodtak, de legalább jól lesznek mulcsnak. Visszarakom őket az ágyásokba, mert már most látszik, hogy a mulcsolás mennyire hasznos, alatt még tegnap is nedves és hűvös volt a talaj. 
A már kiürült ágyásokba pedig mustárt fogok vetni és majd levágom, ráterítem az ágyásra és a gyökerét is benne hagyom télire. Ki akarom tapasztalni, hogy mi hogy működik. Jövőre másképp fog kinézni a kert, nem lesz ennyi szétválasztott ágyásom sem és a mulcsolás mellett sokkal nagyobb lesz a biodiverzitás is, még jobban keverni fogom a növényeket egymással, figyelembe véve a jó és rossz szomszédságokat és azt is, hogy mi védi egymást. Aztán majd kiderül lesz-e legalább annyi csapadék, hogy egyáltalán lehessen kertészkedni. 

 

 

 

Uborka Veteményes ÚjDudvák Kibédi barna uborka Carosello uborka Citromuborka

2022\08\05

Virágzik a kínai hamuvirág és kínai kertészkedés

Hú, de örülök, hogy abban a két hűvösebb, borús napban megcsináltam azt a térhódítást! 
Bár bíztam abban, hogy már nem lesz ilyen veszett kánikula megint, de hát ez az egész év veszett volt, a nyárral az élen. Ki tudja milyen lesz az ősz, de én már ezzel is beljebb vagyok. 

Tegnap sikeresen elmentem Pestre pénztárca nélkül... így aztán egy csomó helyre nem mentem be, ahová terveztem, így kell spórolni. :)))) Még szerencse, hogy a kocsiba mindig be van szórva egy rakás apró, így legalább kávét, vizet, kaját tudtam venni magamnak. 

Borzalmas meleg volt, nem is csináltam már délután semmit, amikor hazaértem. Ma reggel viszont kimentem és az uborkákat megöntöztem, illetve a hortenziákat is.  Másnak úgy látom nem kell víz, a kert még tartja a nedvességet és nemcsak a mulcs alatt. Nagyon kinőtt a fű, az egész kert tele van porcsinnal, de ebben a rekkenő hőségben én ki nem megyek kiszedni, egyébként is takarja legalább a talajt, de azért azt nem fogom kivárni, míg magot is szór. 

Viszont a virágmagokat gyűjtöm, tegnap délután szedtem a Kleopátra tűjéről magokat és ma reggel levettem a borzaskatáról az egyetlen buborékot, de elég sok mag volt benne és még lesz két buborék... alig nőtt meg szegény virág, nem is volt semmi díszítőértéke, de legalább magot ad. 

A rózsák másodvirágzása egyre szebb, bár nem olyan szép nagyok a virágok, mint tavasszal voltak. 

kk_img_20220804_172607.jpg

Meghozta első virágját a kínai hamuvirág is, nem is számítottam arra, hogy már az idén virágozni fog. Tavasszal vettem és nem is kényeztettem el a szárazságban sem, pedig azt mondták vízigényes. Nos, sokkal jobban elvan, mint az állítólag szárazságtűrő medveköröm. Bár a hamuvirág a kocsibeálló északi oldalában van, egész nap árnyékban, csak a késő délután nap süti, de idén az is égetett, olyankor le is kornyasztotta a leveleit. 

kk_img_20220805_062922.jpg

kk_img_20220805_062926.jpg

A hamuvirág mellett van (és még jópár helyen a kertben) ez a szintén sárga virágú árvacsalán. (Lamium galeobdolon). Nagyon jó gyógynövény is, örülök, hogy ilyen is van a kertemben. 
Nagyon becsülöm a gyógynövényeket, mert fantasztikusan hatékonyak. 

kk_img_20220805_062931.jpg

Ebben az északi oldalban szépen éldegél a mahóniám is, nemrég ültettem el, de ahogy látom szép a színe a leveleinek, remélem szép nagyra fog nőni nekem. 

kk_img_20220805_062941.jpg

Sajnos az utóbbi időben Liziqi már nem posztol, de találtam egy másik kínai youtube csatornát, ami nagyon tetszik. Nagyon jó éghajlatuk lehet ott, hogy ennyi mindent tudnak termelni és a kertészkedés terén egyébként is valamit nagyon tudnak. Annyira imádom nézni a konyhájukat is, szinte mindent rendes tűzön készítenek el, eszméletlen mennyi klassz edényük van, egy hagyományos magyar konyhában ezek el se férnének. És a kaják amiket csinálnak! Egy párat szerintem le fogok koppintani, de legalábbis kipróbálom, már amelyikben felismerem, hogy mi készül. :)

Rózsa Virágok Mahónia Sárga árvacsalán Kínai hamuvirág

süti beállítások módosítása
Mobil