Mindenfélék

Jól jött az a kis lehűlés vasárnapra, a reggel és a délelőtt kifejezetten kellemes volt, még borús is volt az ég, így nem melegedett fel olyan hamar az idő. Tudtam tevékenykedni a kertben... végre megint.

Először is lekaszáltam a kert végében azt a részt, amit aztán leterítettem a múltkor felvett geotextillel. Újabb darab alakul. Egyébkén elnézegettem az a lenti részt a kertben, egy nagy terület, most éppen füves, mint a mező, de tekintve a mostani nyarakat, azon mélázom, hogy jó lenne veteményesnek. Az a rész ugyan napos, de enyhén észak felé lejt és délután már kifejezetten árnyékos és mivel a legalacsonyabban van, szerintem nedvesebb is. Lehet, hogy leterítem őszre azt a részt is és tavaszra elkezdem megművelni. Borsó, krumpli, tökfélék és uborka nyugodtan mehetne arra a részre, sőt káposztafélék is. Elég trágyás, malacok laktak ott.

kk_img_20220807_142614.jpg

kk_img_20220807_142700.jpg

Aztán kiszedtem a füvet a petrezselyemből/paszternákból és a répából, meg a furababból is és persze a köztes járatokból is. A furababban nem volt, sok, mert le van mulcsolva és a petrezselyem között is, de azért szürke madársóska volt benne és persze kövér porcsin is, de nagyon könnyű volt kihúzni őket. Jól beöntöztem őket és utána a kiszedett porcsinokkal jól betakartam a közöket. Hátha lesz még belőlük valami őszig. 

kk_img_20220807_142503.jpg

A hagyma helyét is kigyomláltam, de csak félig, mert nagyon elkezdett sütni a nap, akkor bemenekültem kicsit. Végül azt a részt beszórtam mustármaggal, letakartam szénával és jól belocsoltam. Kíváncsi vagyok kikel-e. Meghagytam benne pár új-zélandi spenótot is, mert a másik, amiről a múltkor szedtem, elkezdett tönkremenni.  Még szerencse, hogy mindenhol kel a kertben, vetni sem kell. 

Amikor kihoztam az újabb bála szénát, akkor láttam, hogy a macsekok már kifeküdték maguknak helyet benne, nem tudom melyik volt, de két nagy vacok is ki van már feküdve. :))) Lesz itt télen szénában melegedés, nagyon örülök, hogy megtalálták és persze az egyik doboz is be van már gyógyítva a bálák közé, de szerintem az még nagyon meleg nekik. Herkules mostanában a legfelső bála tetején szokott feküdni. :) 

kk_img_20220807_075129.jpg

A furabab és a keleti ölesbab is elkezdte adni a zöldbabokat. Nem állítom, hogy ez lenne eddigi életem legszebb ölesbabja, de már az is öröm, hogy egyáltalán van rajta valami. A furababbal viszont nagyon észen kell lenni, mert pillanatok alatt megöregszik, de amit leszedtem meg is blansíroztam és főztem egy kis levest is belőle. Lett 3 zacsival a fagyasztóba is. 

kk_img_20220807_142543.jpg

kk_img_20220807_140108.jpg

Az utóbbi időben rászoktam arra, hogy a zöldségleves alá csinálok egy kis vékony rántást, csak egy fél kanál liszttel, aztán vagy hagymát apróra vágva dinsztelek bele, vagy fokhagymát, vagy semmit. Ez az alap, aztán felengedem hideg vízzel és amikor forr, akkor beleteszem a zöldségeket és a fűszereket. Ebben a levesben most főleg tárkony van, de kis borskeveréket is őröltem bele, pici kakukkfüvet és őrölt köményt. Furának hangzik így együtt, de nekem ízlik a zöldbabbal. Van még benne pár apróra darabolt répa, petrezselyem gyökér és a levele is, zellerlevél, egy kis paradicsom, egy darab paprika, egy kis hagyma, egy gerezd fokhagyma, krumpli és görög kritharaki tésztát főztem bele. 
Én szeretem ezeket a "gezemice leveseket" (nagymamám hívta így), ő nem szerette annyira a zöldségeket, azt mondta mindig, hogy: "Fáj a szemem tőle!" :D :D 

 Még előkészítettem a helyet a ültetendőknek is, mert újra megpróbálom a sörretket, jégsalátát, rapinit (Cima di Rapa), fekete retket és a kínai kelt. Illetve akarok még ültetni téli vajfej salátát is, ami állítólag áttelel és vajrépát is. Nem adom fel, hiába ették meg az előző adagot a nyomorult földibolhák. 
Sőt, talán ültetek még kései karalábét is és vöröskáposztát, meglátjuk milyen lesz a tél. Az utóbbi években decemberig alig voltak fagyok, ha az idén is így lesz, akkor ezek vígan elnövögetnek a kertben. 

kk_img_20220807_142417.jpg

És úgy tűnik lesz némi alma is. 

kk_img_20220807_142754.jpg