Szarkalábak 2.
Nem is kommentelem, csak annyival, hogy volt még egy csomag magom, el is ültettem, remélem a meglévőkön kívül is lesz még benne új szín. Persze ezt már csak jövőre látom meg.
Nem is kommentelem, csak annyival, hogy volt még egy csomag magom, el is ültettem, remélem a meglévőkön kívül is lesz még benne új szín. Persze ezt már csak jövőre látom meg.
12 fok reggel, ami ugyan elég hűvös ilyenkor, de legalább lehűtöttem a házat. Talán kicsit túlságosan is, de jön a kánikula, úgysem tart sokáig a hűvös, hiába engedem le a redőnyt.
Hát én nem tudom mit láttam tegnap a kertben, de le is fotóztam. Azt hittem a szememmel van valami, hogy olyan homályos volt, vagy érzékcsalódás, de nem a szemem volt, mert a fotón is rajta van. A rózsa mellett és fölött volt... bakker, tisztára Predator feelingem lett tőle. Mindenesetre nagyon fura, na!
Az első képen ott van, a másodikon már nincs.
Lassan nyílogatnak végre újabb virágok is, kivirágzott a tavaly magról ültetett égőszerelem is.
A lepkevirágok is egyre szebbek.
Végre sikerült a marokkói gyújtoványfű is, az igaz, hogy most csak pár szál, de lesz még más színű is.
És nagyon szépen virágzik a pompás küllőrojt is, ezt tavaly ültettem át az eredeti nagy bokorból, hogy legyen több helyen is a kertben, van is, 5 helyen van már.
Már vasárnap óta szaglásztam, hogy valami dögszag terjeng a környéken, de (még) nem volt nagyon erős, nem gondoltam, hogy közel van.
Hétfőn korán reggel aztán elmentem a Lidl-be, mert hirdettek kerti boltívet nagyon jó áron, vettem is kettőt és kettő rózsafuttató állványt is, és amikor hazaértem, megint megcsapott a szag. Kimentem és elkezdtem keresni a forrását, mert akkor már érezhető volt, hogy ez valahol a közelben van.
Hát őt találtam... szegény Ravaszdi Koma! :(
Ott volt megpusztulva a bokor alatt, kívül a kerítésen. Nem tudom mibe halhatott bele, fiatal rókának láttam.
Bejelentettem a polgármesteri hivatalban, ahonnan hamar vissza is hívtak, hogy a vadászok majd elviszik. Ki is jött délután valaki és megfogta és behajította az erdőbe (pontosabban a szélén a susnyásba) szemben az ablakommal. Azt hiszem ekkora kerek szemekkel már régen nézhettem, tegnap 32 fok volt, a bűz borzalmas, most a rókatetem az ablakomtól 20 méterre van... a vadász azt mondta, hogy ne aggódjak, nem lesz abból már holnapra semmi. JÓVANAZÚGY! HátBazmegNoComment... Hungary 2022...
És ha ez a róka veszett volt, a környék összes macskája potenciális veszélyben van, mert nem hiszem, hogy oltva vannak. Az enyémek közül is csak Böbike és Elza van oltva, Herkulót nem lehet megfogni.
Ránézésre azt mondta, hogy nem volt veszett, hát marhára megnyugodtam.
Így vagyunk rókailag most.
Azért borzasztó, hogy ide jönnek meghalni ezek az állatok, már volt egy halott cica is itt nálam, egy tök ismeretlen cica bebújt az egyik cicadobozba és meghalt. Most meg ez a RókaKoma itt a bokromban lefeküdt és meghalt... úgy sajnálom szegényt. :(
Arra is gondoltam, hogy lehet, hogy a múltkori sánta róka volt, aki az ablakomba jött a cicakaját enni? Akkor gondoltam is rá, ha le van sántulva, akkor nem lesz hosszú életű, mert nem tud majd vadászni. Szép, nagyfülű rókica volt pedig... őszintén remélem, hogy nem szenvedett ez a kicsi állat.