Mátra alján, falu szélén...

2022\12\05

Szalma és süti

Kaptam egy csomó szalmát aputól. Megszüntette már teljesen az állattartást, én meg jól jártam vele, mert jó lesz mulcsolni. Legalább egy harmad körbálányi szalma, egyelőre le van téve az udvarra. Nem szép látvány, de majd tavasszal úgyis kirakom a veteményesbe, el fog az fogyni onnan gyorsan. 
Bár itt van a rengeteg széna is, de nagyon füvesít... nem is tudom, hogy fogom elfogyasztani, hacsak úgy nem, hogy amikor sarjad a fű, akkor a tetejébe rakok még egy réteg szénát, ami nem engedi élni a hajtásokat. (feltéve, hogy nem engedi)
Nem megszokott (még) számomra a kert a mulcsolással az már biztos és most jövök rá, hogy én is a szép, tisztára takarított ágyásokhoz voltam szokva, de az elmúlt nyár megtanított rá, hogy úgy nem igazán működik a kert. Ki kell még tapasztalnom, hogy a legjobb a kertnek és nekem is, hogy ne legyen annyi gyom a mulcsból magából is és nekem is hogyan könnyebb bánni a  kerttel, ha mulcsolva van. 

A hétvégén sütöttem egy jó nagy adag sajtos és szezámmagos rudat. Nagyon szeretem ezt a sütit, de eléggé ritkán csinálok, nem sütök túl gyakran. Sosincs időm, most is elment vele szinte a fél nap. Nem lett olyan jó, mint máskor, mert margarint tettem bele. Vajjal szoktam, úgy sokkal finomabb. Ünnepre még fogok sütni egy adagot, azt  majd vajjal. 

kk_img_20221203_143449.jpg

Elza olyan, mintha disznót tartanék a verandán. Rengeteget kell takarítanom a CicaNéni után. Akkora almos doboza van (fedett), mint egy gyerekfürdető kád, de még ebből is képes kitrottyintani. Elza nagyon szép arcú cica, de egy igazi trampli. Pedig már azt hittem, hogy a Böbe megtanította, hogy kinn végezze a dolgát, mert egy darabig nem kellett az alomhoz nyúlnom, persze akkor sokat volt kinn. Mostanában viszont nem nagyon megy ki a CicaNéni, egész nap benn tanyázik, megint bebungizott a dobozába vagy a radiátoron fekszik és melegszik. 

Kicsit megint sokak nekem, állandóan éhesek, örökké pincérkedek. Állandóan szeretetrohamuk van, Herkulest egyfolytában babusgatni kell, megtanult már dorombolni is rendesen, néha szinte üvöltve dorombol. Szinte lerázhatatlan és most már Elzát is tutujgatni kell. Ha nem jöhet be este egy kis szeretgetésre, akkor tiszta idegbajos pukkancs, zörög kinn a verandán és dörömböl az ajtón és úgy morog, hangosan és mély hangon, mintha legalábbis egy leopárdot tartanék kinn. Ha kap simit, akkor utána elnyugszik és elmegy aludni. 
Böbe este szokott felmászni az ölembe és akkor csak ő lehet a középpontban, akkor meg kell állítani a TV-t, hogy rá figyeljek, ha nem úgy mozdulok, ahogy neki tetszik, akkor hisztisen rám ordít és elrohan.
Viszont egyiküket se lehet cipelgetni sehová, azt nem hagyják. Böbét se lehet felvenni az ölembe, azt már nem, akkor jön, amikor ő jónak látja és persze amikor én is megengedem, mert időnként napközben is jönne, amikor dolgozom. Aranyosak és rémes dögök egyszerre.

A gázzal meg nem tudom mi van (csak sejtem). Egyik napról a másikra nem melegít fel, csak fűt a kazán, csak fűt, de nem melegszik fel a ház. Ugyanez a tűzhelyen, a víz kb. kétszer annyi idő alatt forr fel. Nem is mondok már semmit, mert minek. 

Tennivalók Szalma MacskaCicó Sajtos rudak Szezámmagos rudak

2022\12\02

Hólapát

Vettem egy hólapátot a múltkor Pesten. 
Azt nem tudom, hogy lesz-e hó, de okulva a tavalyi hólapátolásból, szükség van rá, akkor is, ha csak egyszer lesz hó, ahogy tavaly volt. 
Azon a hatalmas teraszon állt vagy 8 centi hó és a hagyományos lapáttal vért izzadtam, mire lelapátoltam a havat. Nem tudtam tolni, ahogy egy hólapátot lehet, csak kínlódtam. Próbáltam seprűvel is, de azzal se volt könnyebb. 
Így aztán most felfegyverkeztem... kíváncsi vagyok lesz-e hó vagy majd megint csak márciusban. De akár lesz hó, akár nem lesz, hólapátom akkor is van és kész! Éppenséggel a tegnapi gyönyörű idő semmi okot nem adott arra, hogy hólapáton gondolkodjak, de majdnem keresztül estem rajta a pincében, ezért úgy gondoltam megemlítem a létezését. :))))

A szép idő ellenére a reggel fagyos volt, aztán amikor kisütött a nap, minden olyan szép lett. A kutyatejem is ki van pendülve, remélem túléli a telet. 

kk_img_20221128_103312.jpg

Sokan nem szeretik a szúróssága miatt a tűztövist, de annyira csodaszép a színe ilyenkor ősszel és szinte egész télen is, hogy nem bánom, hogy szúr. Kettő is van, ez a nagyobb, 3 éve ültettem. Egyébként is a kerítés mellett van, ott nyugodtan szurkálódhat. 

kk_img_20221128_103335.jpg

A sárga árvacsalán se nagyon bánja a fagyot és iszonyú gyorsan terjed, azt hiszem fel is fogom használni a tyúkhúr irtására a  cserjék alatt. A fenti képen látszik, hogy mi van a tűztövis alatt is, majd az ilyenek, mint az árvacsalán is, elbánnak vele. 

kk_img_20221128_103514.jpg

A mahónia pedig virágozni kezdett... 

kk_img_20221128_103537.jpg

Virágok Mahónia Sárga árvacsalán Tűztövis Hólapát Kutyatej

2022\12\01

Kerti támasztékok... hiánya

Tegnap este kinyitottam még az ablakot, hogy átjárja a lakást a friss levegő és olyan hószag jött be, hogy ki is kukkoltam, hogy esik-e a hó, de nem esett és úgy tűnik az éjszaka sem. Nem mintha várnám, a nyavalya se akar havat lapátolni.  
Általában úgy kiszagolom az időt, az esőnek is van szaga, meg a viharoknak is, főleg az elektromos viharoknak. 

Böbike mostanában korán nyugovóra tér és később kel fel, mint én. Ma reggel is olyan aranyosan alszik az ágyban a jegesmacival. :) Még most alszik, amikor írok. 

kk_img_20221201_054035.jpg

Este tervezgettem kicsit a jövő évre az évelőkerttel is és nincs mese, jövőre szánnom kell még némi forrást a kerti támasztékokra is.
Sajnos a boltokban jelenleg, de általában sem kapható semmi használható. Igaziból csak kerti dísznek jók amiket árulnak, funkcionálisan nem sokat érnek. Időnként olyan érzésem van, hogy azok, akik ezeket tervezik, messziről se láttak kertet, vagy olyan növényt, aminek támasztékra van szüksége. Nem számolnak azzal, hogy a virágzó növénynek mekkora súlya van.

Tavaly sikerült vennem alacsonyabbakat, de sajnos nem vettem belőle eleget és nem is jók minden virághoz. Idén pl. a krizantémok virágtömege, főleg amikor megázott simán áthajlott rajta, mert nem volt elég magas. 
Amik még vannak - főleg a magasabbak - annyira gyengék és könnyen hajlanak, hogy amiatt nem képesek ellátni a  funkciójukat, ráadásul üreges az anyaguk, emiatt a földbe szúrni is nehezebb őket. 
Arról már nem is beszélek, hogy nem lehet különböző magasságúakat kapni, mintha minden növény egyforma lenne, sőt még azzal is megtoldom, hogy azzal se nagyon számolnak, hogy lesz egy rész, amit a földbe szúrunk... ugye, mert másképp nem működik. 

Érdekes módon külföldön vannak ilyenek, mindenfélék, magasságra, formára, funkcióra. Hihetetlen, hogy nálunk még most is mennyire el van maradva minden, mennyi mindent nem lehet megkapni, vagy ha lehet, abból is csak a silányabbat. 

Pinteresten is nézegettem, hogy mi minden van pedig, de nem fogom külföldről rendelni, mert a szállítás sokszor többe kerülne, mint maga a termék. 
Majd szerzek valakit, aki le tudná nekem gyártani, amikre szükségem van és egy részét azt hiszem magam is meg fogom tudni csinálni 6 mm-es köracélból.

Rengeteg olyan növény van, aminek szüksége van a támaszra, pl. a bugás hortenzia is ilyen lesz, de kell a magas liliomok mellé is, hogy a szél ne tudja letörni, a cickafarkak, a peoniák mellé,mert ha megáznak azok is hajlamosak elfeküdni, a cserjés hortenzia mellé, a magasabb évelő őszirózsák mellé, a krizantémok mellé, főleg a nagyfejűek mellé Van olyanom, ami egy méteresre is megnő. Még ezeken kívül is rengeteg egyéb növény van, ami igényli a támasztékot. 

 

Tennivalók Növénytámasz Plant support

süti beállítások módosítása
Mobil