Mátra alján, falu szélén...

2023\03\22

Alakul ez

Megnézegettem a tavaly márciusi állapotképeket a kertről és egész meg vagyok lepődve, hogy mennyit mindent megcsináltam egy év alatt. 
Pl. a nagy keleti életfák alatti terület egészen megváltozott, pedig még nem bújtak elő az árnyékliliomok sem, mégis mekkora különbség!
Majd mutatok olyan képet is, amikor már kinn lesznek az árnyékliliomok is. És persze telepítem tovább a növényeket is, azt szeretném, ha szép párnákban kifolynának a szegélykövekre is. 

kk_img_20220306_162822_1.jpg

kk_img_20230320_131718.jpg

Tegnap letettem még 2 db cementlapot is, lassan elfogynak, akkor majd hozatok újabb adagot. Addig  nem akartam újakat venni, amíg az sincs letéve, ami már megvan. 

kk_img_20230322_070013.jpg

A fehér csillagvirágok is kinyíltak és találtam kék hófényt is, de nem szaporodnak. Évről évre ilyen kis satnyák, ezért úgy döntöttem, hogy az idén tényleg kiszedem őket és át fogom telepíteni valahová máshová. Szeretném, ha szép, nagy csoportokká tudnának fejlődni. 

kk_img_20230321_090054.jpg

kk_img_20230321_090127.jpg

A sárga árvacsalán viszont kezd komoly telepeket alkotni és nagyon szépen elkezdett hajtani is, szerintem sok virág lesz rajta. Ez a fenti képen is látszik a tuják alatti jezsámen bokor  alatt van, már egész szintek alakulnak lassan. :) 

kk_img_20230322_070125.jpg

Ez is nagyra nőtt már a mahónia körül. Ez egy árnyékos rész, északi oldal, csak nyáron kap késő délutáni napot, de tavaly nyáron a szárazságban az a kevés nap is elég volt neki, hogy kiszárítsa, elég sokat kellett öntöznöm. 
Itt bújik majd elő (látszanak is a tavalyi szárai) a kínai hamuvirág és úgy láttam, hogy túlélték az évelő lobéliák is a telet, van egy kék és egy piros, de még épp csak látszanak a leveleik. 

kk_img_20230322_070407.jpg

 

 

Virágok Ilyen volt ilyen lett Sárga árvacsalán

2023\03\21

Apróságok

Tegnap se múlt el a nap kertészkedés nélkül. Ugyan nem volt időm túl sok dologra, de pár apróság azért meglett. 

Kiültettem a primulákat és két LIDL-es cickafarkat, amiket még valamikor januárban, illetve februárban vettem... valahol még lennie kéne egynek. Van kinn a ház falánál is pár növény letakarva szénával és lombbal, majd azokat is megnézem. 
Elkészítettem a földet a büdöskéknek is egy ültetőtálcába és vetettem egy kis pohárba korai karfiolt is, hátha a kinti vetés nem jön be. 
És még a szőlőt is megmetszettem, nem tartott sokáig, pár tőke csak és nem voltak túl nagy hajtásaik tavaly a nagy szárazságban, ebédidőben éppen kész lettem vele. 

Szeretem ezeket az elcsípett kerti melókat hétközben, mert érzem, hogy haladok a kerttel és jövő héttől már a délutánok is jóval hosszabbak lesznek, sokkal többet kinn leszek majd. 
Ugyanis hiába, hogy a korai ültetésű dolgok már mind a földben vannak, lassan eljön az ideje az egynyári virágoknak is. Azokat pedig meg kell tervezni, hogy mi hová kerüljön. Nem szeretnék mindenből palántát nevelni, mert akkor azokat még ki is kell ültetni, az dupla meló. Jobb egyenesen a helyére tenni, amit csak lehet. 
Irdatlan mennyiségű virágmagom van, bár lesz, amit az idén nem tervezek a kertbe, pl. a datura ilyen (nem tudom miért de tavaly nem szerettem) és nem vagyok biztos abban sem, hogy az idén szeretnék csodatölcsért, bár hihetetlenül nagy és jó komposzttömeget ad és nagyon könnyen visszadolgozódik a talajba.

Nagy örömmel vettem észre még a múltkori füvetlenítésnél, hogy két icipici tő molyhos madárhúr túlélte a tavalyi nyarat, pedig úgy nézett ki, hogy teljesen kipusztult. Nagyon örülök neki, ez egy olyan szép kis virág, szeretem azokat a könnyed, kis fehér virágait. Vigyázok rá, hogy megint jól el tudjon szaporodni. 

kk_img_20230320_071138.jpg

Indulnak a jácintok is, még nem nyíltak ki teljesen, de már olyan illatfelhő van, hogy az szédületes! Viszont nem lesznek olyan nagy, tömött virágaik, mint tavaly voltak. Gondolom a szárazság miatt nem tudtak jól fejlődni a hagymák a talajban és szerintem az ernyős verbéna se tett nekik jót. Jah, szerintem a másik növény, amit az idén nem szeretnék (legfeljebb egyet vagy kettőt) az az ernyős verbéna. Valahogy olyan nagy bumfordik voltak a tövei, nem számítottam, hogy akkorára nőnek és nagyon sok munka volt a rengeteg szár visszadarabolásával és tavaly rengeteg volt belőle. Lesz pár, de csak nagyon kevés. 

kk_img_20230320_071249.jpg

Rózsaszínű hófény, vannak kékek is valahol, de még nem látom a nyomát se. 

kk_img_20230320_071327.jpg

Az első csinos szellőrózsák. 

kk_img_20230320_104133.jpg

Ééééssss! Mégis megvan a téltemető, már azt hittem sose lesz ilyen virágom, de kibújt és innentől kezdve már remélem, hogy fog szaporodni is.

kk_img_20230320_130632.jpg

Az OroszlánKirálynő! :)))) Ami azt illeti, úgy tűnik, hogy a téli naphosszat benn aluszikálás rajta is meglátszik, mert fel akart ugrani a cseresznyefára és hát... billegett egy kicsit. Jócskán kellett neki kapaszkodni, hogy le ne essen, pedig Böbike olyan volt a fára ugrálásban, mint egy kis rugó. De majd belejön megint, ha már sokat lesz kinn, ez nagyon fontos, mert életmentő is lehet, hogy azonnal fel tudjon rohanni a fára, pl. a róka elől, vagy kutya elől. 

Gyerekkorában mit össze színészkedett, hogy nem tud lejönni a fáról, én meg jól bedőltem neki. Akkora sikítozást tudott rendezni, én meg ott rohangásztam a létrával a kertben, míg rá nem jöttem, hogy lóvá vagyok téve. Utána már otthagytam, sikítozott, meg hisztizett kicsit, aztán szépen lemászott. :))))

kk_img_20230320_073103.jpg

Tennivalók Téltemető OroszlánKirálynő

2023\03\20

Vasárnap

Estére olyan lettem, mint a vert seregek. Nagyon elfáradtam tegnap, pedig reggel úgy indultam neki a napnak, hogy light-osra veszem a figurát, mert szombaton is eléggé elfáradtam. Na, hát a tegnaphoz képest a szombat volt a könnyű nap. 

Délelőtt kivittem a teraszra a kis melegházikót, de akkor már el kellett onnan tenni a hintaágyat is, meg persze levettem róla a téli takaróját is. Összehajtogattam, eltettem. 
Aztán levettem a fagy elleni takarókat a fügéről, japán juharról és a kínai selyemmirtuszról is, utóbbiban nem tudom van-e élet.
Elpakolásztam és gondoltam metszegetek kicsit, könnyedén, na de! A kékszakáll ott maradt szombaton, mert alatta ki akartam még tisztítani a talajt, így aztán csak előkerült a csodaásóvilla és elkezdtem felvillázni a kékszakáll körül és ha már... tovább is haladtam vele. Nem lett meg az egész terület, viszont egy jó nagy részéről kiszedtem a füvet, mert fojtogatta a növényeket. A lándzsás utifű telepemből alig maradt valami, annyira ellepte a tyúkhúr és társai. 
És persze megmetszettem a kékszakállt, a tűztöviseket és a barátcserjét is, illetve tövestül kiszedtem egy csomó halványlila évelő őszirózsát, mert eszméletlenül terjed. 
Valami árokpartról hoztam, nem is tudom mi ütött belém, hogy hazahoztam, de most tényleg egy nagy telepnyit kellett kidobni belőle. 

Itt látszik, hogy mennyire volt füves. Muszáj kiszednem belőle, mert lassan érkeznek a növények és be akarom telepíteni, hogy ne tudjon már ennyire elgazosodni. 

kk_img_20230319_120943.jpg

Van még egy nagy rész, amivel lesz dolgom, de közben eszembe jutott, hogy van nekem még hagymám is, amit el kéne dugdosni a földbe. 

kk_img_20230319_154305.jpg

Így aztán átvándoroltam a kert másik részébe és előkészítettem egy ágyást és elduggattam a fehér hagymákat is. Maradt valamennyi fehér és lila dughagymám is, de az már megvár a jövő hétvégéig. 

Aztán visszabattyogtam a kert másik oldalába és a kerítés melletti cserjéknél is turkáltam kicsit, kiszedtem onnan is egy adag füvet. Senki ne kérdezze, hogy miért nem fejezek be egy részt teljesen, én se tudom, de az biztos, hogy így úgy érzem, hogy mindenhol haladtam egy kicsit. Aztán végül majd összeáll az egész. 
Kiszabadítottam a cserszömörcét, hadd tudjon nőni rendesen. 
A kiszedett füvekből vittem a komposztra is, de ki is teregettem egy nagy leterített gumira, azon majd elszáradnak és visszamennek a talajra. 

kk_img_20230319_154352.jpg

Aztán még levagdostam a maradék elszáradt krizantém szárakat is, kiültettem az egyik primulát, a kis kézikapával egy részen kikapáltam a gyomokat és fellazítottam a talajt. Megmetszettem a hortenziákat is és letettem egy újabb járdalapot. Csináltam még pár fotót és bevánszorogtam. 

Most már tényleg egész pofás, jöhetnek az évelők is elő. 

kk_img_20230319_154236.jpg

Ebből az ágyásból is rengeteg füvet villáztam ki. Most mutatkoznak az üres helyek, nagyon sok növényre lesz még szükség. 

kk_img_20230319_154438.jpg

Itt még fűtenger van. Az ösvényeket teljesen belepte a fű. 

kk_img_20230319_154518.jpg

És közben a susnyásban hátul, szép csendben kinyílt az aranyvessző bokor is. 

kk_img_20230319_154742.jpg

A keltike is egyre szebb. 

kk_img_20230319_154147.jpg

Ez az egyik ligetszépe telep, nagyon szépen szaporodik, sok virág lesz rajta az idén. 

kk_img_20230319_121031.jpg

Ez pedig az utolsó leheletemmel lerakott járdalap. :)))) Egyszer csak elfogynak. Csálé egy kicsit, de most én is azt mondom, hogy jóvanazúgy. Majd a széleinél beültetem talajtakarókkal és nem is fog látszani a csálésága. 

kk_img_20230319_165059.jpg

Tennivalók

süti beállítások módosítása
Mobil