Ki se dugtam tegnap az orrom ebben a tomboló szélben a kertbe. Még a Böbe is bejött tegnap hajnal 4-kor... arra ébredtem, hogy Elza dörömböl kinn a verandán, mint egy őrült, azt hittem kinn van, de valahogy mégis benn maradhatott, kiengedtem őt. Böbe meg az ablakon dörömbölt befelé, őt meg beengedtem, be is slisszolt aludni a KisPocok. Ma reggel meg evett, aztán ment is vissza kifelé.

Herkulessel nem tudom mi van, már vasárnap se jelentkezett egész nap, aztán este bekocogott vacsorázni, de tegnap megint nem láttam. Őt... aki óránként zabál... és ma reggel sincs itt, de az összes kandúr jár valamerre. Gondolom majd megint megtépve, sebesen és lesoványodva előkerülnek. 

3 fok van kinn... mikor lesznek már normális hajnalok? Remélem a paradicsomok nem fáztak meg, bár a paradicsom kb. mindent kibír, volt egy év, amikor megfagytak kinn a fóliában és onnan hajtottak ki, mert a száraknak maradtak ép darabjai. Félre voltak dobálva, de maradt hely a kertben és láttam bennünk még némi életet... azokon lettek a legszebb paradicsomok abban az évben. 

Gyönyörűen kicsíráztak az örökzöld tatárvirág magjai, így be is masíroztak cserépbe, hogy most már abban növekedjenek. Nem mind, mert rengeteg van, de sajnálnám kidobni, majd valahol  keresek nekik egy viszonylag érintetlenebb helyet a kertben és papírostul berakom a földbe, aztán meglátom  mi lesz belőle. 

Nagyon gyorsan fejlődnek ilyenkor már. Annyira örülök, hogy a fehér füzérajakból is csíráztattam még, lesz egy csomó. Épp csak lógott a kis gyökerük, amikor földbe tettem őket és pár nap alatt így kihajtottak. 

Úgy csíráztatom őket, hogy papír kéztörlőt több rétegűre összehajtok, bevizezem és nejlon közé teszem, hogy ne száradjon ki, hanem így egyenletesen nedves marad és látszik is alatta, amikor kibújnak a kis csírák. Van ami hamar megpattan, van aki később, de ez a csíráztatás nagyon jól mutatja, hogy vannak növények, amik magjai között nagyon sok a csíraképtelen mag. 

Ilyen volt a sisakvirág is, egy darab mag kelt ki belőle tavaly, az is elpusztulni látszott, amikor kiültettem a kertbe. Egy darabig élt, kb. egy hónapig, de nem nőtt, aztán eltűnt. Pedig öntöztem is, hogy ki ne száradjon. Már le is mondtam róla, de az idén van ott egy növény, ami nagyon sisakvirág kinézetű, talán nem olyan szeldelt a levele, de fiatal még. 
Meghagyom, mert látni akarom, hogy mi lesz belőle, eléggé úgy néz ki, (és éppen ott is van), mintha sisakvirág lenne. De jó lenne! 

Már azt hiszem az utolsó képek a tulipánokról, de annyira gyönyörűek, nem tudom megállni, jövő ilyenkorig úgyse lesz már több. 

Kinyílt egy holland írisz is, nagyon szép virág, de nem szeretem már, mert alig virágzik. Próbáltam a földben hagyni, próbáltam felszedni is és visszaültetni, de nem akarja az igazat. Több helyen is van (volt) a kertben, volt ahonnan eltűnt... 

Hoztam be bíborherét a kertbe, remélem nem bánom meg. Az út szélén találtam, rengeteg volt elszaporodva azon a helyen, már tavaly is láttam. Nagyon szép és úgy tűnik nem bánja az átültetést sem, de azt írják, hogy a -8 foknál hidegebbet nem bírja, szóval szerintem nem fog áttelelni. Hátha tudok róla magot szedni. 

Szombat este még kivittem a dáliákat is, de a nagyfejű, nemes dáliagumók a télen mind elpusztultak, csak a szimpla virágúak maradtak meg, amiket anno még magról ültettem. Bár azok közül is csak az egyiken volt hajtás. 
Nem bánom nagyon, úgyis éppen el akartam már engedni a dáliákat és majdnem mindent, amit fel kell szedni, teleltetni és újra elültetni. Túl nagy ez a kert és most még túl sok benne a dolgom, hogy ezekkel vacakoljak. 

Egyébként teljesen tele van a veteményeskert. Kiültettem a paradicsomokat is és még elültettem a balzsamkörtét, ezzel minden kinn van. Persze majd a borsó helyére még jönnek a kései káposztafélék és az okra, de most minden kinn van, aminek már kinn kell lennie. 
Nem mulcsoltam még le, mert azt látom, hogy tavaly óta a szulák nagyon megerősödött, azt ugyanis nem zavarta a mulcs egy cseppet sem és szépen nőddögélt alatta. Szóval nem is tudom... az én tapasztalatom eddig azt mutatja, hogy ennek a mulcsolásnak legalább annyi hátránya van, mint előnye, vagy valamit nem jól csináltam. Talán kevés volt a szalma tavaly, de hát annyi volt amennyi, azzal kellett gazdálkodnom, ráadásul hirtelen a szárazságban. 

Beraktam a karókat is a paradicsomok mellé, tiszta karóerdő lett a kert és még lesz is szükségem párra, mert nem jutott mindenhová. 

 Kiültettem a magról nevelt ékszer opárokat is, most lesz először ilyen virágom, nagyon kíváncsi vagyok rá.  
Ugyanígy kitelepítettem a növendék titóniákat is. 

És még palántának vetettem 3 féle bársonyos kakukkszegfűt, egy margarétát, sédkendert és pótoltam a magokat, azoknál, amik nem keltek ki vagy rosszul keltek, mint pl. a macedón varfű, a gumós macskahere és az őszi vérfű. 
Kiültettem a lila borkórót is (Thalictrum rochebruneanum var. grandisepalum), mert már nem nőtt a palántaföldben (nem érnek ezek a bolti földek egy kalap szamócát se) és a maradék magokat még elvetettem, mert csak 1 db lett belőle. 
Szerencsére a delavayi nagyon szépen kel, de a rózsaszín az nem... még az erdeiből is van magom, azt is el fogom vetni. Ezek évelők, ha július-augusztusban ültetem ki őket, akkor még szépen megerősödnek és át fognak telelni. Azért vetettem őket olyan korán, mert azt szeretném, ha még az idén virágot hoznának, így van esély rá.

Kinyílt végre a szimpla nárciszom is, ez az utolsó nárcisz, talán a kert egy hidegebb helyén van, hogy későn virágzott ki, de lehet, hogy ilyen kései, mert a szomszédban is most virágzik, pedig a ház déli oldalán van neki.   

Az egyik  szívvirág is kinyílt. Lehet, hogy volt már, időnként zavarban vagyok, nem tudom mit raktam már ki, annyi kép van. 

A tündérvirág (püspöksüveg) a levelével is nagyon díszít, sőt valójában a levelével díszít igazán és őszig ilyen szép. 

És még köveket is hoztam, 5 szép nagyot. A 2 hatalmas a tuja tövében már itt volt, azok óriásiak, meg se tudnám mozdítani. 

És még egy gyíkocskám is van, a még nem kiültetett kövirózsák között találtam, nem tudom mi van a farkával, elég fura, vagy ez nem gyík hanem valami más. Szerencse, hogy le tudtam fotózni, mert gyorsan elszaladt, remélem a macskák nem botlanak bele. Az is lehet, hogy letört a farka és most nő újra? Mintha rémlene valahonnan, hogy a gyíknak könnyen letörik a farka, de tud regenerálódni, de lehet, hogy ez csak valami urban legend, most nincs kedvem utánanézni. 

Tegnap olyan fél 4 körül bezavart az eső, pedig éppen elkezdtem kiültetni a paradicsomokat. 12 db-ot sikerült is, a többi várakozik. 
Mindig megfogadom, hogy nem vetem el olyan hamar a magokat, elég lenne március végén is, de sose bírok magammal. Így aztán vannak fél méteres, 60 centis palántáim is. Nem hagytam ki őket a földből olyan magasra, elfektetve ültettem el, így  kisebbek most. Még nem tudtam felkarózni, de majd az eső után leszurkálom melléjük a karókat is, amíg a talaj puha. 

Előtte kaszáltam megint, mert nagyon nagy volt a fű. Megint a bonyolultabb részeket és a kert elejét, meg amerre járok, nem akarom, hogy elszaporodjanak itt a kullancsok.
Tudom vágatlan május meg miegymás, de a helyzet az, hogy senki nem fogja lekaszálni helyettem a 60-70 centis füvet és a damil se vinné már el, szóval nem vagyok a magam ellensége. Van itt annyi virág a kertben, nem az a pár szál gyom segítene a beporzókon. Na meg itt van mellettem 10 hektár kaszáló... nincs levágva. Tavaly zab volt benne, de ősszel nem szántották be, őszintén remélem, hogy előbb-utóbb levágják róla a füvet, mert gyomtenger lesz itt tőle. Tele van pásztortáskával, így néz ki. 
Egyébként ez lett a blogom háttérképe, csak kicsit módosítottam rajta, hogy olvasható legyen tőle a szöveg. 

Nagyon haragszom a macskákra, valamelyik (szerintem a Böbe, mert ő vadászgatott a lyukak körül hátul a kertben), kipecázott és megölt egy vakondot. Ma találtam meg az ágyások között az egyik járatban. 
Ezek a dögök (bár szeretem őket), valódi  kártékony gyilkosok, irtják a madarakat és most ez a szegény vakond se úszta meg. Rettenetesen sajnálom szegényt, én nem bánom a vakondot a kertben, sőt, örülök, hogy takarítja a talajt... de ezek a dög macskák megölik, így nem lesz vakondom, nem lesz, aki kiegye a földből a pajorokat meg mindent. 
Böbe napok óta kinn van megint, nappal se nagyon jön be, ha mégis, akkor pár órára csak aludni. Viszont láttam, hogy milyen kis agresszív házőrző lett, valamelyik nap elkergette a MókaKépűt, csak úgy pucolt előle a kiskandúr, de mostanában Elzát is megint lepofozza. Ez érdekes módon váltakozik, van amikor retteg Elzától, máskor meg olyan pofonokat kever le neki, hogy csak nézek. 

Nem volt egyébként jó napom. Anyák napja van és én tegnap mentem el anyukámhoz. Nem a temetőbe, mert ő - saját kérésére - nem ott van, hanem az erdőben szétszórtuk a hamvait. Azt mondta, hogy neki az erdő az otthona, imád ott lenni és bármi is történik, amikor kimegy az erdőre, akkor mindent elfelejt és minden sokkal jobb lesz, megnyugszik, feltöltődik, ezért ott akart lenni örökre az Ő jól ismert erdejében, ahová olyan sokat jártak. 
És most ott van, az erdőben, ahol tényleg van valami végtelen varázslat, ami jó hatással van az emberre. 
Szóval kimentem anyukámhoz, hát... sose hittem volna, hogy majd én leszek a csaj, aki az erdőben sírdogál egy farönkön ülve anyák napján, meg más napokon. Már 8 hónapja lesz, hogy itt hagyott, de nem jobb, se nem könnyebb. Vannak könnyebb időszakok, talán azt elmondhatom, hogy ezek egyre hosszabbak már a lepadlózások között, de most nagyon fáj megint. Nem tudom elmúlik-e valaha teljesen, szerintem nem. Talán szelídül majd, de az ünnepek nagyon megviselnek. A tegnapi nap szörnyű volt. 

Amikor meghalt, utána elolvastam a Lelkünk útja című könyvet és akkor a hatására egy kicsit könnyebb volt. Hajlamos vagyok elhinni hogy valami kell, hogy legyen a halál után, mert annyi, de annyi különös tapasztalás van halálközeli élményekről. Ez a könyv pedig hipnózisban átélt állapotokról szól, az életek közötti életről. Nem tudom kétségbe vonni, mert a hipnózist elég mélyen ismerem. 
Ám ha feltételezzük is, hogy igaz, hogy ott valahol létezik egy egész világ, egy nem is akármilyen módon szervezett világ, attól a mi számunkra a tény még tény marad, hogy akit elveszítünk itt a Földön az anyagi világban, azzal nem tudunk utána kapcsolatot teremteni. És amit nem tudunk érzékelni, az számunkra nincs. Végérvényesen nincs. És ha valami esszenciája az embernek tovább él is, a test nem él tovább és az ego sem, tehát az, akit mi ismertünk (ismerni véltünk) számunkra elvész. 
Mondják tanítások azt, hogy ez a világ itt csak illúzió és tudom, valamikor megértettem már én ezt és valamit talán időnként meg is tapasztaltam, de ez az illúzió akkor is nagyon valóságos. Aki elmegy, azt már nem tudod megölelni, nem érzed az illatát, nem tudod megérinteni... a fájdalom amit átélünk, nagyon is valóságos számunkra. 
Nem is  tudok igazán írni arról, amit érzek, mert nincsenek rá szavak, nem fejezik ki, a szavak csak üresen koppannak és kisemmizik azt, amit az ember szeretne elmondani. 

Legyenek itt helyettük virágok.