Mátra alján, falu szélén...

2023\06\28

Legújabb virágok

Tegnap egy cseppet se volt jó idő, egész nap esőre állt, délután is sötéten borongott. Nem is terveztem semmit a kertben, csak kimentem, hogy berajzolom az újonnan ültetett virágokat a rajzomba. 
Aztán megláttam, hogy mennyi fű van (lett) és mekkorát nőtt megint... nem bírtam megállni, hogy ne szedjek ki valamennyit, különben megint kezelhetetlenné válna minden a kertben, mint tavaly nyár végén-ősz elején. 
Rengeteg folyondár van, úgyis visszanő, de legalább nem engedem, hogy teljesen feltekeredjen a növényeimre, mert alig lehet aztán leszedni róluk. 

Találtam a dzsumbujban két elég nagyra nőtt cickafarkat is, nagyon örülnék, ha nem vad lenne, hanem a kertben lévők szaporodtak volna. Izgalommal várom, hogy kinyíljanak. Kizárásos alapon csak a rozsdaszínű tudott egyébként szaporodni, esetlen a halványsárga, mert azon is volt virág tavaly. Na meglátom majd. 

Jól elcsesztem a lepkevirágokkal, az idén nem jó helyre ültettem ki őket. Remélem legalább magot fognak hozni, hogy jövőre tudjak nevelni belőle. A napos helyet szeretik, de úgy beárnyékolta őket a kúpvirág, ami mellesleg magától kelt, hogy alig kapnak szegények fényt és ez a sok eső se tesz jót nekik. 

kk_img_20230625_072509.jpg

Tavaly ilyen volt...

 kk_img_20220711_184735.jpg

A rózsaszín Monarda viszont teljes pompában van. 

kk_img_20230623_073635.jpg

kk_img_20230625_071255.jpg

A klárcsik a fotózás óta sajnos nagyon lefeküdtek a földre, ezek se szeretik ezt a sok esőt. 

kk_img_20230623_072832.jpg

Egy újabb cickafark, először azt hittem fehér lesz, de végül halvány rózsaszínű lett.

kk_img_20230623_072842.jpg

Erről a csodaszínű tátikáról biztos lesz még kép, annyira szép a színe, fantasztikusan néz ki a sziklakertben. A háttérben az izsóp készülődik. 

kk_img_20230623_072856.jpg

Bársonyos kakukkszegfű, úgy szaporodik nálam, mint a csicsóka. Idén már nem engedem magot szórni. 

kk_img_20230623_072953.jpg

Fehér macskafarkú veronika. Még nem olyan nagy, mint a lila, tavaly ültettem, egy picike szál volt, de már ebben az évben is terjeszkedett valamennyit. 

kk_img_20230625_071302.jpg

Másik tátika. Ezek magról vannak mind, nagyon korán, még februárban vetettem őket és most kezdik a virágzást. Nem volt elég meleg nekik, pedig már régóta ki vannak ültetve a kertbe. 

kk_img_20230625_071321.jpg

Ernyős verbéna, ezek átteleltek az előkertben. Hátul is van pár, ami áttelelt, de rezeg a léc ez alatt a növény alatt, mert elképesztően gyomosít. Nem biztos, hogy jövőre megtűröm a kertben. Van már pár növény, amitől megszabadultam, pl. a margarétából is csak egy tövet hagytam,  mert tavaly az is szétszórta a magját és ráadásul túl magas, nem tartja magát, szétborul, tönkretesz más növényeket. A verbéna mondjuk legalább nem borul szét...de rendkívül erőszakos növény. 

kk_img_20230625_071345.jpg

Fehér kasvirág. Ezt is tavaly vettem. Kész csoda, hogy ezek a tavaly nyári ültetésű növények egyáltalán megmaradtak, de ahhoz képest szépen szaporodnak is. 

kk_img_20230625_071431.jpg

A ligetszépét ahány szögből fotózom, mindig tud együtt mutatkozni valamelyik virággal. Itt most a levendulával van. Szegény levenduláim nem valami fotogének, nem jó helyen vannak, majd szét fogok nézni és keresek nekik más helyet. Tulajdonképpen az előkertben lenne jó helyük, mert az meleg és száraz. 

kk_img_20230625_072203.jpg

Levendula Virágok Tátika Cickafark Ligetszépe Kasvirág Macskafarkú veronika Bársonyos kakukkszegfű Klárcsi Lepkevirág Ernyős verbéna Rózsaszín monarda

2023\06\27

Árnyas kert és macsekok

Ki akartam menni ma reggel is kertbe, tervbe volt véve még egy paradicsomágyás kapálása, gyomtalanítása és  mulcsolása de ömlik az eső, a változatosság kedvéért. Tavaly egész nyáron az esőért rinyáltunk, ezek szerint odafönn most hallották meg... kicsit akadozónak tűnik a vonal... 

Tegnap összekötöztem egy csomó virágot, nem szorosan, de hogy ne dőljenek ki szárak belőle, mert elég magasak lesznek. 
Őszirózsákat, amik már most is magasak, a küllőrojtokat, mert már eléggé szétdőltek, tátikákat, mert azok nem magasak, mégis szétdőltek az esőtől. 
Zöld kötöződrót, ami nem is látszik a növényen, nagyon jó, fogok még venni belőle. 
Mindent ezekkel kötözök, a paradicsomot is, aztán ősszel csak leveszem és a következő évben újra tudom használni. Amíg zsinórral kötöztem, mindig el kellett vagdosni, amikor ősszel kiszedtem a növényeket, külön elvinni a szemetesbe... ez sokkal kényelmesebb. Van egy dobozom nekik, abba összegyűjtöm és kész is. 

Illetve este még elvetettem egy sor céklát is. Megnéztem és jók együtt a káposztákkal, így tele lett az az ágyás is. 
Aztán még levagdostam egy csomó elvirágzott ágat a nagy jezsámen bokorról, azt még sose metszettem, totál káoszos a cserje. Azt hiszem nagyon meg fogom nyesni.
Most ott van egy rakás ág még az udvaron, majd fokozatosan összedarabolom mulcsnak. Egy nagy vödörnyit vágtam össze, azt el is vittem a többi cserje alá, de nem volt kedvem többet vagdosni. Majd holnap is vágok össze és szépen fokozatosan elfogy, de még a bokor sincs rendesen megmetszve, majd amikor elfogy a nyesni való, akkor megint metszem tovább. 
Azt hiszem a jezsámen bokrok évről évre nagyon jó mulcsanyagot fognak szolgáltatni a kertnek. 

Elzát elneveztem CikuszosLóNéni-nek, mert állandóan dörömböl. Semmi nem jó már neki, ott van előtte két doboz kaja, száraz is, nedves is és dörömböl, mert éhes és nem tetszik a vacsora. Josera, meg Matisse meg Iamso és hasonlókat veszek nekik, össze szoktam keverni, hogy mindenkinek legyen a foga alá való és úgy tekintenek rá, mintha az csak valami nassolnivaló lenne.  A nedvesből Elza eddig szerette a Felix-et, most már azt se szereti... egyáltalán semmit, de hisztizik, hogy kell valami. 
Kilöktem, mert nagyon felbosszantott és azt hiszem marad az idomítás, hogyha dörömböl, akkor ki lesz zavarva. DisznóNéni... amúgy meg kövér ám, olyan súlya van, mint a vágómalacnak. 

kk_img_20230622_150116.jpg

Ez pedig a Böbe, enyészget a napon. 

kk_img_20230622_150209.jpg

Kinyílt a piros cickafarkam.

kk_img_20230622_071020.jpg

Nyílik az orbáncfű cserje is. 

kk_img_20230623_072347.jpg

És az Árnyas kert növényei, a lizinka, a tollbugák is nyílnak...  

kk_img_20230622_072208.jpg

kk_img_20230623_073319.jpg

kk_img_20230625_071822.jpg

kk_img_20230625_071841.jpg

kk_img_20230625_071859.jpg

... és kivirágzott a mérgek királynője, a havasi sisakvirágom is (Aconitum napellus), nem olyan kék, mint az őszi sisakvirág, de nagyon szép, nagytermetű virág. Ez a virág az, amit nem tapperolunk össze kesztyű nélkül, főleg ha eltörik, nehogy a leve beszívódjon a bőrünk alá vagy seben keresztül, nem esszük meg, nem díszítjük vele a sütinket, se teát nem főzünk belőle, legfeljebb kifejezett elpatkolási célzattal. Mert ez a virág NEM az a kategória, ami kis hányást vagy némi  rosszullétet okoz, hanem ez gyilkolhat. 
Ha valaki mégis hozzáér akkor érdemes aktív szenet bevenni, de azzal együtt is orvoshoz kell menni. 
Magyarországon a farkasölő sisakvirág (Aconitum vulparia) elég gyakori, nagyon sok helyen él az országban, érdemes megismerni, hogy az ember el tudja kerülni vele az érintkezést. 

kk_img_20230625_071919.jpg

Mellette már nagyon készülődik a cserjés hortenzia is. 

kk_img_20230625_071959.jpg

 

Tennivalók Havasi sisakvirág

2023\06\26

Hajnali csodaásóvillázás

Tegnap több kedvem volt a kertben tevékenykedni, de 3 körül bejöttem, mert már kezdtem behisztizni az izzadtságtól meg a szúnyogoktól is. Van vagy 6 új csípés a lábszáramon (meg régebbiek is) és már nagyon elegem van a vakarózásból. 
Pedig azonnal be szoktam kenni ecettel, de van csípés elleni gélem is, meg liliom tinktúra, meg lándzsát útifű tinktúra, de akkor is viszket. A legjobb az ecet, de azzal a csípés után azonnal be kell kenni. 

Kiszedtem a rakás gyomot a tamariska körül, mert a múltkor beültettem növényekkel és alig találtam meg közötte őket. Óvatosan szedtem a füvet, hogy ki ne húzzam a saját ültetésű növényeimet. Kiszabadítottam a magról nevelt mákkórót is a tűztövis mellett... nagyon szép nagy már.
Viszont egyszerűen nem akarom elhinni, hogy ez a pár meleg nap és az eső micsoda növekedést idézett elő. Lassan ott fogunk tartani, majd már szabad szemmel is látható lesz, ahogy nő a gyom... bakker. 

kk_img_20230626_064753.jpg

A paradicsomok is megbolondultak, újra kellett kacsozni, felkötni, mert nőttek egy csomót, azzal is elszöszöltem egy darabig.
Az egyik évelőágyásból késsel kivagdostam egy csomó lóromot, még kicsik voltak, szerintem magot hozott ide valahonnan a szél. Nem szeretném, hogy elszaporodjon, mert később kiirthatatlan, nagyon mélyre megy a gyökere. Tudom, ehető, de van itt egyéb ehető is és ha lóromra fenném a fogam, csak a kapun kell kimennem, hogy találjak belőle több tonnányit. 
Mikor jönnek a FB csoportokban az elméleti fotelkertészek ezzel az "Edd meg" dumával a különböző növények kapcsán (pl. tyúkhúr, porcsin, meg disznóparéj, akkor szoktam mondani, hogy itt egy egész vegántábor is megcsömörlene. 

És még ma reggel is nagyon friss voltam, egy kora reggeli mosogatás és tűzhelypucolás után (muszáj volt, kihabzott este a sárgaborsó), már reggel 6-kor kirongyoltam a kertbe és a csodaásóvillával gyorsan felnyomkodtam a borsó helyét, mert az eső úgy leverte, hogy borzasztó. Sima volt a felülete, pár nap napsütés után a víz lefolyt volna róla. Látszik a kép bal oldalán, hogy nézett ki. 
Beleültettem a lila és a fejeskáposzta palántáimat (erről már nem csináltam fotót, majd amikor nőni kezdenek), de még van benne hely. Majd megnézem, hogy szeretik-e egymást a céklával és ha igen, akkor még bemegy oda egy adag cékla. Ha nem, akkor leveles kel magról, nem kell belőle sok, annyit azért nem eszem belőle. 
És még gyorsan megkapáltam a pár nem tudom milyen palántámat is (vagy karalábé, vagy karfiol), mert azok nincsenek még mulcsolva és ott is simára verte a talajt az eső. 
Megnéztem a zöldbabot is, szerintem a hét második felében már szedhető lesz és ahogy elnézem, rengeteg lesz. Úgy tűnik a zöldbab szeret nálam lenni, mert még tavaly is sok volt, abban a szárazságban. 

kk_img_20230626_061223.jpg

És hogy virágok is legyenek, ezt a nem jut eszembe milyen tárnicsot kéknek vettem és ez lett belőle. Elég jelentéktelen, viszont szemmel láthatóan szereti a helyet és persze elfér egy ekkora kertben, úgyhogy maradhat. 

kk_img_20230621_122720.jpg

Ezt a rózsát nem adja vissza a kép. Ránézek és olyan, mint valami romantikus regény díszlete, fantasztikus. Lassan már elnyílik, majd valahogy be kell oda másznom és lemetszeni. Tegnap az összes többit megmetszettem, most nem néznek ki igazán jól szegények, de majd újra kihajtanak és megint lesz rajtuk sok virág, de már csak nyár vége felé. 

kk_img_20230621_122911.jpg

A körömvirágokat és a kaliforniai kakukkmákokat már nem is ültetem, csak úgy vannak. 

kk_img_20230621_123023.jpg

Ez az egyik piros kokárdavirágom, pontosabban ez a vásárolt növény magjából szaporodott, amúgy sokkal nagyobb, mint a "anyja". 

kk_img_20230621_123136.jpg

A medveköröm a ligetszépékkel. 

kk_img_20230621_123448.jpg

Már sok szarkalábat visszavágtam, ezek már "csak" az oldalsó hajtásokon lévő virágok, hamarosan teljesen vissza lesznek vágva és akkor nagyon más lesz a kert képe.
A pompás küllőrojtok is most vannak a teljes virágzásban és a kárpáti harangvirágok most kezdik, ahogy az orbáncfű cserje (Hypericum Hidcote) is most kezdi (alul a sárga). 
Megint kaszálni kéne, de nem fűlik hozzá a fogam. 

kk_img_20230626_065024.jpg

 

 

süti beállítások módosítása
Mobil